Hale testvérek 33. fejezet

Hale testvérek.

Biztos vagyok benne hogy nem ezt vártátok, már ha még vártátok az igencsak nagy szünet után... Rosalye.

33. fejezet.

Váratlan.

Alice szemszöge:
Minden ember minden lány kiskorában és akkor is, amikor már felnő, sokszor álmodik az esküvőjéről. Vannak, akik nem akarnak és soha nem is házasodnak össze senkivel, de ennek ellenére még ezek az emberek is álmodoznak, ábrándoznak a nagy napjukról. Sajnos az életben kevésszer adatik, meg hogy az álmok valóra váljanak. Azt hiszem én még is ezek közé a kevesek közé tartozom, most már. Nekem mégis valóra vált a tündérmesém és örömmel súghatom meg nektek hogy a valóságban még sokkal jobb, mint az álmok világában… Az életem borzalmasan indult, egyedül voltam a világban tudatlanul és magányosan. Nem voltam tisztában a múltammal és a képességeimmel. Mégis sikerült életben maradnom és megszereznem a túléléshez szükséges tudást, bár fájdalmas áron… S mindezek után az ég, a sors, a karma vagy nevezzük, ahogy akarjuk megajándékozott Jasper Hale – al és a Cullen családdal. Egyiköjüknek sem volt könnyebb élete, mint nekem és ennek ellenére összetartó, boldog családdá váltak ahova engem is befogadtak. S ez a mai nappal hivatalossá is válik, mint ahogy az is hogy mindennél jobban szeretem Jasper –t, és a felesége leszek, míg a halál el nem választ minket. De olyan ideges vagyok. Tudom, hogy hülyeség, de rettentően izgulok az a sok nyughatatlan pillangó a gyomromban… Istenem mi lesz, ha valamit elbénázok, például elfelejtek Igent mondani a megfelelő pillanatban.
 - Rose kérlek hagy üljek le egy kicsit.
 - De… - nézet rám. – Na, jó ülj, le akkor megcsinálom a hajad.
 - Köszönöm! – ültem le, már alig álltam lábamon.
 - Alice ügye még csak véletlenül sem akarsz itt elájulni?
 - Mi… én csak izgulok egy kicsit. Ennyi az egész…
 - Hát remélem is! Ne merd tönkre tenni a remekművem! – kacsintott rám. Bár azért tudom, hogy nem csak viccből mondta. De ki hibáztatná, hisz alig ismerek magamra, olyan jó munkát végez. Mire ismét önmagamra találtam, és képes voltam lenyugtatni a drága kis pillangóimat, Rose már teljesen bepörgött. Behívta Bellát a szobámba, hogy felügyeljen rám. Bár nem értem miért kell rám felügyelni, mégis mit gondol, hogy megörülök és berontok a tus alá? Tőle már nem volt időm ezt megkérdezni, mert elrohant, hogy rendbe szedje a vőlegényemet! Így én maradtam a tükör előtt és csodáltam a ruhámat. Hófehér a dekoltázsánál kis kövekkel, a derekán pedig vörös selyem szalaggal. A nyakamon egy pici fehér virágmintás csipke nyaklánc, a kezemen kesztyű. A hajamba fátylat tűztünk. Pont úgy éreztem magam, mint ahogy egy hercegkisasszony érezheti magát, miután a herceggel belelovagolnak a naplementébe és megérkeznek a mesebeli királyságba. Én is egy királyságban élek csak ez valóságos és a van egy valós szőke hercegem is.
 - Két óra múlva kezdünk. Minden rendben? – hajolt hozzám Bella.
 - Igen, minden tökéletes! Nemsoká elkezd esni az eső is. –tapsikoltam.
 - Még mindig nem értem miért akarsz esőt az esküvödre. –csóválta a fejét.– De inkább nem is szólok már semmit!
- Ne is, ebből és a vőlegény személyéből nem engedek.
Kopogtak az ajtón. Esme és Carlisle jöttek be.
 - Jaj, édesem, meseszép vagy! – ölelt át Esme.
 - Jasper igazi mázlista! – karolt át Carlisle is.
 - Hoztunk neked valamit, kedvesem. – nyújtottak át egy dobozt.

Jasper szemszöge:
Rosalie megunhatta, hogy Alice- szel, törődjön, mert „átadta” Bellának, és most inkább velem foglalkozik. Pedig én legszívesebben szerelmemmel lennék… ördögi kör.
 - Rosalie, állj már le! – morogtam kicsit feszülten. Elegem van már, hogy minden porszemet a helyére akar tenni rajtam. Mióta csak lerángatott a nappaliba úgy kell állnom, mint egy szobor és körülbelül ilyen érzéketlené is szeretne tenni.
 - Na de Jasper, ne legyél ilyen goromba! – veregetett vállon Edward, ahogy annak idején én tettem, mikor ő volt ilyen szorult helyzetben. Akkoriban soha nem gondoltam volna, hogy egyszer akár csak hasonló helyzetben is lehet részem, és tessék mégis.
 - Ügye tudod, hogy ezt akkor is meg fogom bosszulni…
 - Jass maradj már nyugton egy kicsit! – füstölgött Rose.
- De… - kezdetem volna bele a védő beszédembe, ha Edward nem int le.
- Vendégünk van! – komorodott el, majd összeráncolt szemöldökkel meredt a bejárati ajtóra, ahonnan addigra udvarias, de kapkodó kopogtatás hallatszott. Pillanatok alatt a család összes férfi tagja kiegészülve Damien -nel és Rose -sal az ajtóban állt. Elöntött az érzelmek áradata, próbáltam mindenkire higgadtságot sugározni, de nehezen ment tekintve hogy bennem is legalább annyira tomboltak az érzelmek. Edwardban csökkent a feszültség, ezt mindenki egyből észrevette. Carlisle nyitott ajtót annak ellenére, hogy még ő sem tudta ki a hívatlan vendég. Így szól a protokoll hisz ő a család feje, még ha számunkra ez csupán formalitás is.
 - Mr. Cullen, Jó napot! Elnézést a zavarásért. Kellet pár pillanat mire mindenki fel tudta fogni kit láttunk az ajtóban. Seth a farkas, Forksból.
 - Kérlek, kerülj beljebb Seth! – invitálta be Carlisle.
Mi pedig azonnal félre álltunk, hisz Seth –hel barátságban váltunk el, így veszélyt nem jelent ránk. Mégis mindenkibe visszatért a feszültség, mert Seth váratlan feltűnése valami rosszra utal.

Damien szemszöge:
Nem sok minden értek abból, ami itt zajlik. Amíg a családot kerestem hallottam olyan pletykákat, hogy az előző lakhelyükön Forksban valamiféle alakváltó farkas emberek is éltek. Erre utaló dolgokat fedeztem fel Nessie holmiijai közt, például fényképek ahol hatalmas farkasok láthatók majd ezek a farkasok indián külsejű emberekkel. De volt olyan kép is ahol a fiatal Nessie egy hatalmas barna farkas hátán „lovagolt”. Mégis nehezemre esett elhinni, hogy ilyen is létezik. Pedig a beszélgetésből arra kell következtetnem, hogy ez a Seth nevű srác is egy ilyen lény.
 - Seth, nyugodj egy kicsit meg. – próbált hatni a mostanra már fel alá járkáló srácra Carlisle.
 - Igyekszem…
 - Jasper, segítenél, kérlek.
És lás csodát a fiú leült.
 - Jól van. Akkor most mondj el mindent, nyugodtan, lassan.
 - Rendben, köszönöm. – túrt bele a hajába, úgy tűnt nem igazán tudta, hogy is kezdjen bele. – Szóval kezdem az elején. Mint az ti is tudjátok miután elköltöztetek Jake egy másik lányba vésődött bele…
 - Még mindig nem értem ezt, hogy csinálta! – mordult fel Edward.
 - Hát mi se nagyon értettük. Miután elmentetek bement a városba és ezzel a csajjal jött vissza, és azt állította, hogy a bevésődése. Először persze nem hittük el, hiszen mind éreztük amikor Nessie –bevésődött, de aztán átváltozott és mi is éreztük, amit ő. Az öregek azt a magyarázatott adták, hogy azért lehet, mert Nessie félvér tehát csak félig ember így valami fura módon két bevésődése is lehet. Jobb magyarázat híján el is hittük ezt, bár azért sokakban maradt kérdőjel.
 - Ez eddig világos öcsi! De miért jöttél el ilyen messzire, valahogy kétlem, hogy csak ezért. –szólalt meg most először Emmett.
 - Tényleg nem ezért jöttem, a valódi ok ennél sokkalta bonyolultabb. Jake meghalt.
 - Hogy mi? – döbbent le az egész család.
 – Mégis mi történt? Megölték? Egy vámpír?
 - Nem, öngyilkos lett.
 - De azt hogyan, én úgy tudtam, hogy egy farkasokban túl sok a védelmező ösztön ahhoz, hogy öngyilkosok legyenek. Az egyetlen kivétel, ha a bevésődésükkel történik valami. –gondolkodott Edward.
 - Jól tudod így is van. – helyeselt Seth.
 - Akkor az a lány is meghalt? – szólalt meg Carlisle.
 - Nem Flórának semmi baja, sőt! – grimaszolt Seth. – Egy hónappal azután hogy a rezervátumba hozta Flórát Jake teljesen megváltozott. Hogy úgy mondjam kifordult önmagából. Mindig is vidám figura volt, de ez a csaj kiölte belőle az életet. Már nem foglalkozott a falkával pedig ő maradt a falkavezér. Teljesen bezárkózott. Őszintén szólva pont olyan volt, mint azok a farkasok, akik elveszítik a párjukat.
 - Én ezt nem értem, a bolhazsák együtt volt azzal a Flóra nevű ribanccal akkor meg miért viselkedett úgy, mint aki elveszíti a párját. – háborgott Rose.
 - Erre nincs konkrét magyarázat. szerintem, azért mert Nessie volt az igazi bevésődése.
 - De akkor sincs értelme hisz nem vesztette el Nessie –t. Hiszen ő él.
 - Igen él, de nincs vele, ráadásul fájdalmat okozott neki… vagy nem tudom. rengeteg az ellentmondás ebben az egészben és én kevés vagyok ehhez. Ezért is jöttem ide hozzátok. Reméltem, hogy segítetek nekem.
 - Természetesen segítünk. De mond el, hogy pontosan mire is kell a segítség. – szólt Carlisle.
Most hogy végre nyugodtan beszél a srác még én is kezdem átlátni a szitut, hurrá.
 - Nos, úgy hallottam, hogy Nessie elment tőletek, egyrészt nem tudom, hogy milyen kapcsolatban álltok vele, de mindenképp figyelmeztetni kéne, hogy veszélyben lehet. -
 Ezt hogy érted? – persze hogy Edward.
 - Nos, páran úgy gondoljuk, hogy egy vámpír keze lehet a dologban.
 - Ezt mire alapozástok?
 - Hát egyrészt Jake viselkedésére, másrészt ahhoz képest, hogy Flóra a párja volt egyáltalán nem hatotta meg a halála. Ha tényleg vámpír van a dologban, akkor szerintünk vagy Nessie –re ezúton esetleg rátok fáj a foga, vagy csak el akarta érni, hogy a farkasok közt kitörjön a harc és akkor a városra hajt. Akár hogy is eddig jól halad. Azért jöttem, hogy titeket figyelmeztesselek. És hogy Edward megkérjelek, gyere velem és kérlek, próbáld meg kideríteni mi történhetett, hátha akkor a falka is újra egységes lenne. – sóhajtott egy nagyot.
Szegény srác még olyan fiatal mégis mennyi teher nyomja máris a vállát.
De nagyon is volt értelme annak, amit mondod, ha a farkasokra utaztak, akkor azzal, hogy a vezérüket érthetetlen módon megölték tökéletes alkalmat, biztosit egy falkán belüli viszályra melynek következtében a város őrizetlenül marad, tekintve hogy Cullen -ék is elköltöztek. Viszont ha Nessie –re talán egyúttal a családra pályáznak, akkor még bőven lehet részünk meglepetésben.
 - Úgy gondolod, hogy Edward a képessége által talán megtalálja a gondolataik közt az esetleges vámpírt vagy más abnormalitást? – kérdeztem a srácot.
Aki erre úgy nézett rám, mint akinek eddig az sem tűnt fel, hogy itt vagyok. Érdekes.
 - Öö igen. Ebbe reménykedem illetve talán abban is, hogy segíteni tud abban, hogy a falka ismét egységes legyen! De te ki vagy? Más bocs, de szerintem még nem találkoztunk. A nevem Seth! – nyújtotta baráti mosollyal a kezét.
 - Damien. – ráztunk kezet.– Még csak most találkoztam a családdal.
 - Oh, új családtag Carlisle? – vigyorgott. Nem úgy nézet ki, mint aki egy kicsit is tartana tőlünk, de a család is teljesen nyugodt volt. Esme és Alice fent maradtak nehogy Jass lássa a mennyasszonyt. De Bella azonnal lejött mikor meghallotta ki a vendég.
 - Még az is meglehet. – válaszolt idő közben, a kérdezet.
 - Amúgy bocsika, valami bulira készültök? – nézet most először igazán körbe Seth.
 - Igen, Jasper esküvő lesz. – mosolygott Bella.
 - Tényleg. Haver gratulálok! – veregette vállon. – Látod, egy kis levegőváltozás kellet csak a savanyú képednek. – és itt volt az a pillanat, amikor végre feloldódott a légkör és mindenki elnevette magát. És mozgolódás támadt az emeleten.
 - Jasper megtennéd, hogy bemész a szobádba vagy valahova, hogy lemehessek? – hallatszot Alice hangja.
 - De… - kezdett volna bele, de nem volt esélye fojtatni.
 - Kérlek, le szeretnék menni, hogy találkozzak vele én is… Légyszi.
 - Rendben! – sóhajtott.
 Majd eltűnt.
 - Lejöhetsz! – szólt Rose.
 - Hurrá! – majd nagy boldogan leszökdécselt a lépcsőn. Eszméletlen szép volt. Sőt még annál is szebb…
 - Szia, a nevem Alice, örülök a találkozásnak Seth – állt oda Seth elé. Olyan nagyon apró volt a magas és izmos farkas mellet. A válláig sem ért. A srácnak kellet is egy két pillanat mire fel tudta dolgozni az információkat.
 - Öh szia… - és itt ki is fújt.
Nem lehetett kibírni kicsit mindenki elkezdett kuncogni.

Tudom, tudom!

Sziasztok!
Sejtem mennyire utáltok engem most. A kiesés miatt. Sajnos ezen már nem tudok változtatni. remélem azért majd ki tudlak titeket engesztelni...
Addig is sajna az egész fejit még nem tudom oda adni nektek de egy kis ízelítőt adhatok. Gondolom már kitaláltátok mi fog majd történni velük. Milyen nagy esemény következik...
Remélem felkeltettem a kíváncsiságotokat.
Puszika: Rosalye.

"Olyan sokáig éltem egyedül. Nem mondom, hogy soha nem álmodoztam róla, hogy belép az életembe egy férfi, s megváltoztat mindent. De igazán nem hittem benne… S bár az utóbbi egy évben már nagyobb merészséggel gondoltam a közös jövőnkre, akkor sem gondoltam volna, hogy minden ilyen gyorsan fog majd megvalósulni.

Itt vagyok csupán pár órányira attól, hogy férjhez menjek, és úgy izgulok. Csak most jöttem rá milyen nagydologról is van szó. Hiszen a házasság szent kötelék. Istenem lehet, nem leszek rá képes. Mi lesz, ha valamit elbénázok? Mondjuk, elfelejtek „igent” mondani? Vagy valami más óriási baklövést követek el."

Húsvét!!

Sziasztok!
Mindenkinek boldog és kellemes, pihentető húsvétot kívánok!
Teljen úgy ahogy szeretnétek! Egyetek sokat és élvezzétek a szünetet.... :D
De csak ügyesen, vigyázatok magatokra!
Szeretettel:Rosalye

Hale testvérek 32.fejezet

Sziasztok! Kedves, drága olvasóim. Nagyon sajnálom hogy megint várnotok kellet rám. Sajnos most az ikhlet megvolt csak a technika mondta fel a szolgálatott. Még szerencse hogy minden fejit és egyébb részletett füzetbe is mindig leírok. Külömben.... ! Nah de mindegy. Itt a friss, nem valami hosszú de .... Remélem kapok kommenteket. Szeretlek titeket. Puszika:Rosalye. 
 Ezt a fejezetett Alice -nek ajánlom. Nagyon szeretem olvasni a komijaidat.! :D ÉS nem tudom fegyelted e de válaszoltam rá. Ha még nem olvastad akkor olvasd mert teljesítettem a kérésedet..:D 

Hale testvérek 


32. fejezet


Jasper szemszöge:


Soha nem gondoltam, hogy a vámpíroknak lenne bármi közük is a méhekhez. Pedig most a családom pont olyan volt mint egy felbolydult méhkas. Azt leszámítva hogy nem voltak mérgesek, sőt boldogok voltak. Az izgatottságuk persze rém is átragadt.
Éreztem hogy mindenki milyen boldog, és én is boldog vagyok. A család újjászületett hála az én mennyasszonyomnak, illetve a család tiszteletbeli tagjának.
De mégis volt valami ami aggasztotta szerelmemet.
- Édesem, mi miatt aggódsz? – csókoltam meg a homlokát. Azt akartam hogy biztosan tudja nekem bármit elmondhat.
- Nincs semmi. – fordult el, mert valami nagyon érdekeset látott a falon, gondolom.
- Ne próbáld tagadni. Tudod hogy engem nem verhetsz át!
- Lerászhatatlan vagy, igaz? – fordult felém mosolyogva.
- Igen! Szóval mond mi a baj?
- Igazából semmi fontos. Nem egy eget rengető dolog. Csak tudod… áh mindegy nem körítek. Szóval a nővéreiddel már szinte minden megszerveztünk. Csak egyetlen egy dolog van amit nem tudok. – szusszantott.
Olyan kis aranyos volt így. Már csak toppantania kellet volna a lábával és pont úgy festett volna mint egy hat éves kislány.
- Na és mi lenne az, az egy? Hátha tudod segíteni!
- Hogy hova menjünk nászútra. – nézett rám boci szemekkel.
- De én úgy tudtam hogy Esme és Bella felajánlották a szigetet. Vagy nem? – ráncoltam a homlokom.
- De igen, így volt csak én elutasítottam. – húzta el a száját.
- Miért?
- Mert tudod én nem akarom felszakítani Bells-ék sebeit. Végre úgy tűnik boldogok vagy legalábbis boldogabbak mint voltak. A sziget pedig az ő közös kis csodájuk színhelye. – meredt el.
- Megértelek! Teljesen igazad van.
- Oh, Jass olyan jó hogy megértesz. – nézett a szemembe. – Ezért is szeretlek.
- Én is szeretlek! – csókoltam meg.
- Viszont még mindig nem tudom hogy hova menjünk! Van ötleted?
- Nincs! – csóváltam a fejem. – Kicsim, hova szeretnél menni?
- Nem tudom. Az egyetlen biztos csak az hogy veled akarok lenni…
- Én is…
- De Jass. Nem menjünk messzire. Nem tudom megfogalmazni … de úgy érzem itt kell valahol a család közelében lennünk. NE kérdezd honnan veszem, csak érzem. – bújt szorosan hozzám.
Szerencsére épp a búvóhelyemen voltunk az ős öreg kőépület kellemesen elrejtett minket. Így nyugodtan lehettünk kettesben.
- Alice, szerelmem?
- Igen?
- ÉS mit szólnál hozzá ha mondjuk visszamennénk a régi házadba. Elég messze van de nem túl messze.
Egyből felült megtörölte a szemét, majd sikoltva a nyakamba ugrott.
- ÁÁÁ, Igen! Jasper ez tökéletes.

Hale testvérek 31.fejezet

Sziasztok! Tudom megint sokáig tartott, jól elhúztam a frisst. Remélem azért nem baj! :) Ez egy kicsit szerelmesebb hangulatosabb fejezet. De előre elárulok valamit, a történet nem hogy esetleg a végéhez közeledne, még bele se lendültünk az igazi cselekménybe... Jó olvasást és gondolkodjatok Puszika:Rosalye!

Ezt a fejezetet Bella-Viki -nek ajánlom!  Köszönöm a komidat. :D

Hale testvérek.

31. fejezet.

Alice szemszöge:

Istenem, olyan tökéletes minden, mindenki boldog és olyan jó a hangulat. Damien is tök jó fej (mint ahogy azt már előre sejtettem) még vásárolni is eljön velünk és nem panaszkodik vagy bármi, egyetlen kérése csak az volt, hogy néha engedjük be egy könyvesboltba. De ezen csak szólnunk kell, és már jön is, cipeli a csomagjainkat, segít kiválasztani két ruha közül, és ha véleménye van valamiről, mindig elmondja, de nem úgy hogy bántó legyen… Inkább olyan ő nekem, mint egy aranyos és segítő báty. Én ennek annyira örülök. Jasper rel minden szépen alakul, bejelentettük az eljegyzésünket, amit ügye mindenki tudott már jó előre, de akkor is jó érzés volt kimondani, hogy a vőlegényem! Istenkém, milyen jó érzés lesz akkor kimondani, hogy a férjem?! Hah már most bele borzongok! Persze Rose és én már tisztára be is vagyunk pörögve szervezzünk, megrendelünk, visszamondjuk, nézegetjük… minden amit csak el lehet képzelni. Néha még Bella is beszáll. Rosalie mesélte hogy szerinte jót tesz  neki hogy megint mindenki felvidult. Mert ha szomorúak akkor Bells képes még azért is magát okolni. Tényleg össze illő páros ő és Edward.

Most is épp indulnék Rose szobájába hogy tovább hogy végre mindent megszervezünk, ám mielőtt még elérhettem volna a kilincset, két erős kar ragadta meg a derekam majd egy szenvedélyes, térd rogyasztó csókban forrtunk össze.

-         Csak nem hiányoztam? – kérdeztem a mellkasától, miközben még az előző csóktól pihegtem.

-         Nekem mindig hiányzik a menyasszonyom! – Mormogta mély hangján. Én felkuncogtam.

-         Olyan jó amikor ezt mondod! – vigyorogtam rá. Akár hányszor mondja is ki rajtam folyton egész testemen átfut egy jóleső bizsergés hullám.

-         Ezt örömmel hallom… - majd egy kényeztető csókkal ledöntött a lábamról az ágyra.

Hogy egy mély, forró és igazán kielégülést hozó szeretkezésben részesítsen. Nem siettünk el semmit, simogattuk, harapdáltuk egymást. A lökései erősek mégis óvatosak voltak, lassú ritmusban járt ki-be, szinte teljesen kicsúszott belőlem, hogy egy pillanat múlva megint teljes méreteiben élvezhessem. Őrületes volt ez a tempó, néha majd eszemet vesztettem annyira kívántam de ő végig kitartotta magát, aminek eredményeként életem eddigi legszebb, legmélyebb szeretkezését köszönhetem.

Ezek után még inkább úgy éreztem mintha az életem egy álom lenne, egy csodálatos varázslatos álom. Napközben az esküvőnket terveztük, éjszakánként pedig a vőlegényem kényeztető kezei közé kerültem. Az idő szinte repülni látszott. Hiszen nemrég még hónapok voltak az esküvőmig most pedig már csak napok választottak el a boldogító igentől. Rose már a leánybúcsúm utolsó részletei intézi…

Te szent tehén már csak három nap van hátra… Az utolsó együtt töltött éjszaka amit még nem férj és feleségként teszünk meg… Olyan hihetetlen az egész. Alig másfél év telt el mióta megismertem az én félistenemet és bámulatra méltó családját… Az életem megváltozott. Mindig egyedül kellet élnem, hisz emberek közt nem volt maradásom., más „vámpírok” pedig nem ismertem... De aztán jött Nessie és színt hozott az életemben. Bemutatott szerelmemnek és boldoggá tette az éltem. Nessie és Jasper nekik köszönhetem hogy megmentetek az örökös magánytól és helyébe végtelen örömöt csempésztek! 

Hale testvérek 30.fejezet

Sziasztok! Nos itt van az új feji! Remélem tetszeni fog nektek! :D Am nem tom hogy szabad e ilyet kérnem de esetleg írnátok nekem komit? ( Azoknak nem szól akik írni szoktak) szóval csak ennyit kérnék. 

Illetve annyit még hozzá tennék hogy  innentől fogva fel fognak pörögni az események! :D Gondolom örültök már neki! xD Illetve azt is megígérem hogy mostantól már azért széppen vissza térünk Alice&Jasper pároshoz! :D Ami ügye az eredeti téma! 

Na csak ennyit szerettem volna mondani nektek!

Puszika:Rosalye.

A fejezetet Alice-nek ajánlom! :D ( nem csak a kedves komiért, nanem mert te mindig írsz nekem, És annyira jól esik! Köszönöm szépen, Szeretlek! :D ) 

Hale testvérek

30. fejezet

Edward szemszöge:

Hál istennek, hogy itthon vagyunk. Nem tudom, hogy egy vámpír megörülhet e, de én már a határán álltam. Csak egy óra volt, de Jasper gondolatai elviselhetetlenek voltak. Olyan volt az egész, mint egy ördögi kör; ő mindenféle hülyeségeket gondolt, amitől én feszült lettem, ennek következtében ő is, így még bugyutább gondolatai lettek, és a többi, és a többi. Kész rémálom. Komolyan, egyszer ezért még számolni fogok, drága kis, aprócska húgommal. Jass –szel, azt csinál, amit akar, nem az én dolgom. De néha, azért gondolhatna rám is, az én elfuserált, megdermedt idegeire, az istenért.

Mindegy vége van, és egyszer úgyis ki fogom heverni, van rá időm bőven. És amúgy is Alice ép és egészséges, így bátyám végre megnyugszik. Nekem úgy is van már dolgom.

-         Damien, Carlisle bement a kórházba, ő az éjszakás. Így én mutatom meg neked a szobád. Illetve ha van más kérdésed azzal is nyugodtan fordulj hozzám. – taglaltam egyhangúan legújabb feladatkörömet. – Gyere megmutatom a szobád. – intettem.

-         Okés. – állt fel a kanapéról.

Haj, Istenem! Oda kell adnom az én kicsi Nessie –m szobáját a vendégünknek. Szerelmem teljesen kiborult. Megjegyzem engem is teljesen felkavar ez az egész. Hisz mióta Ő elment senki nem ment be a szobájába, és azt gondoltuk, hogy nem is fog amíg haza nem jön!

És erre még is. Itt megyek és kisérem az új lakót. Aki majd elfoglalja, birtokba veszi a szobáját!

 - Khm, szóval ez lenne az! – mutattam az ajtóra.

Ki akartam nyitni és beinvitálni, de a kezem egyszerűen nem reagált az agyam-álltam kiadott parancsra. Egyszerűen ledermedtem. Nem tudtam meg tenni.

Gondolom valamit megsejthetett, vagy az is lehet, hogy az elejétől kezdve tudta.

-         Ez az ő szobája. Igaz? – bólogattam, már nem ment.

-         Nem kell ezt tenned. Ha akarod, már itt sem vagyok. Szó szerint és ne aggódj akkor is megkere… - siettet volna a segítségemre, de leintettem.

Elismerem az elején szinte már gyűlöltem, azt hittem hogy az égiek vele akarják betoldani azt a lyukat, ami a családon tátong. Aztán amikor ezen végre túl jutottam, csak a lehetőséget láttam benne, hogy ő majd vissza hozza a lányomat…

Mekkora egy balfék vagyok. Hogy nem vettem észre, hogy pont olyan magányos és elhagyatott, mint én voltam…

Ezt most nem fogom elcseszni. A lányomat már elveszítettem, a családommal is majdnem! Nem fogom most egy barátot is cserben hagyni.

-         Nagyon rendes vagy! Igazán értékelem de … ezt most meg kell tennem. – és kinyitottam az ajtót.

Damien szemszöge:

Mit ne mondjak rendesen félre ismertem Edward-ot. Végül bejöttünk a szobába, ami inkább volt lakosztály mint egyszerű szoba, fenomenális volt és kész. Már mint nyilvánvaló volt hogy egy lány bár talán pontosabb kifejezés hogy nő szobája de még is… Tágas volt, modern és kifinomult. Gyanta sárga falak, hatalmas ablakok, sőt még egy terasz is. A falakon fekete-fehér képek, a legtöbb tájkép, de akadt pár családi foto is. A polcokon rengeteg könyv, CD, DVD volt. A bútorok mind fehérek, az ágytól a kanapén át egész az asztalig. Ami azonban meglepet hogy nem szokványos kárpitból volt a padló, hanem tört fehér hajó parketta, melyet csak néhol fedett el pár fehér, bolyhos szőnyeg.

Mihelyt ezt mint megcsodáltam, a további bámulás helyet inkább leültem Edward-dal szemközt a kanapén. Ahogy észre vettem, ő lehetőleg nem nézet sehová. Megértem, jobb nem felszakítani a sebeket.

-         Remélem nem jelent gondot, de ha kérhetem ne alakítsd át nagyon a szobáját. – szólalt meg vontatottan, szinte már gépiesen.

-         Persze nem is gondoltam ilyesmire.

-         Köszönöm. A ruhákért meg ilyenekért majd még átjövök. A könyveket itt hagyjam vagy nem szereted őket?

-         Ha nem probléma én szíven olvasok. Szóval ha nem gond hogy én is elolvasom őket. Akkor nyugodtan maradhatnak. – próbáltam nem mondani bármi olyat amivel felzaklatom. Bár ez nekem baromi rosszul megy.

-         Nem csak nyugodtan. Esetleg szeretnél valamit kérdezni még, vagy nincs semmi? – unta meg végül a cipője szuggerálását és rám nézet. – Tudod elég idegesítő hogy nem hallom a gondolataid.

-         Azt sejtem! – na jó ezt most még is hogy fogalmazzam meg tapintatosan? – Annyi kérdésem lenne, hogy még is merre lehet a lányod? – azt hiszem egy kicsit durván fogalmaztam. Ennyi el kell fogadnom hogy nekem nincs empatikus énem.

-         Nem tudom biztosan. Csak hogy valahol itt Európában. De hogy melyik országban, nem tudom. Nem tudom ez segít e valamit, de ha jól ismerem a logikáját akkor valahol délen lesz.

-         Hogy ha még is utána mennétek, könnyebb legyen menekülni?

-         Igen! Talán egy kicsit túl sok időt töltött Jasper-ral. Túl jó stratéga lett. – fintorodott el.

Teltek, múltak a percek, de egyikőnk sem szólalt meg. Végül én törtem meg a csendet.

-         Ez itt ő? – mutattam rá egy képre.

-         Igen, Renesmee.

-         És ki az ott mellette? – céloztam egy fiatalos fekete hajú srácra.

-         Az Jacob Black. – morogta. – Az ex vőlegénye.

Azta még soha nem hallottam ilyen hangot. Szóval volt egy vőlegénye.

Csak nem Apuci nyírta ki. És ezért „ex”!

-         Lehet hogy messzire megyek. De megtudhatom hogy miért a múlt idő? – jól van na a kíváncsiságomnak soha nem bírok ellen állni.

-         Mert az a szemét bolhazsák elhagyta.

Mi van? Elhagyta? Bolhazsák? … Beállt a képzavar …  hacsak nem?

-         Azt akarod mondani hogy egy félvér vámpír meg egy vérfarkas együtt? És readásul képes volt elhagyni? – leblokkoltam na.

-         Pontosan!

-         Azta kurva… !

-         Nos igen! – motyogta. Kicsit már jobban nézet ki. Gondolom biztos jót tett neki a szoba meg hogy valaki kívül álló is elítéli ezt a Jacob gyereket. – Ha nem gond akkor én most magadra hagylak.

-         Persze! Menj csak.

Ezzel ki is ment a szobából. Én pedig felfedező útra indultam. Végig néztem az összes képet, végig böngésztem a CD-ket, DVD-et. Végül eljutottam a könyvekig. Rengeteg volt! Akadt pár romantikus regény, rengeteg vámpíros vagy, más természetfeletti lényről szóló mű. Pár verses kötet, csomó ezoterikus maszlag, és meglepő módon rengeteg történelmi könyv. Főleg a régi, ókori civilizációkról szóló könyv. Voltak itt az Inka kultúrától a Görög demokrácián át, egész a Római császárságig, minden témában. Meg kell jegyeznem, szép gyűjtemény. Mivel a könyvkel végzetem áttértem az íróasztalra. Elsőre azt hittem hogy teljesen üres, de végül rátaláltam egy titkos rekeszre, ami tele volt jegyzetfüzetekkel meg még ki tudja milyen papírokkal. Mellékesen szeretném hozzá tenni, hogy ez most nem a beteges kíváncsiságomból fakad vagy legalábbis nem egészben, sokkal inkább azt szeretném kideríteni vajon hova mehetett? Ennek pedig a legjobb módja ha megismerem az alanyt, jelen esetben Nessie – t. Éppen teljesen figyelmemet rászenteltem volna a füzetekre, amikor egy erőteljes kopogás megzavart. Gyorsan vissza tettem mindent oda ahová találtam, amikor minden egyéb cécó nélkül kinyílt az ajtó és Alice illetve Rosalie állt a szobámban. Megjegyzem az arcukon hízelkedő de még is ördögi vigyor ül.

-         Sziasztok! Miben segíthetek? – már majdnem dadogtam, olyan zavaróak.

-         Nos tudod azon tanakodtunk, hogy jól jönne ha vennénk neked pár holmit. Hiszen nem hoztál magaddal semmit. – vigyorogtak még mindig. -  Szóval gyere el velünk vásárolni.

-         Am, nos ez egy jó ötlet. Tényleg kéne pár cucc.

Lementem hát velük a nappaliba. Jass és Em épp tv-t néztek.

-         Hé ti meg hova mentek? – kérdezte Jasper.

-         Csak vásárolni, Damien azt mondta eljön velünk!

-         Haha. Megnézem mekkora lesz a szája ha visszajöttek.

-         Emmett még egy ilyen megszólalás és a kanapén alszol egy évig. – ripakodott rá egyből Rose. Elismerem hogy még én is vigyázz ba vágtam magam, pedig nem is engem fenyegetek. Vajon akkor mit érezhet Emmett?

                

Sziasztok! Kicsit megcsúszva ugyan de Boldog Karácsonyt Kívánok. :D Remélem Hogy mindenkinek boldogan telt. Nos itt egy rövid de szerintem tartalmas fejezet. Úgy éreztem jót tenne mindenkinek ha most egy kicsit nyugisabb összegzőbb fejezet. Na jó olvasást. És kommikat! Puszika:Rosalye.

Hale testvérek

29. fejezet

Na, erre mi az esély…

Alice szemszöge:

Teljesen le voltam döbbenve. Már, mint oké hogy a vámpírok „örök” létűek. De akkor is nekem senki se szólt, hogy vannak ennyire őskoriak is…

-          Ha látnád, milyen arcot vágsz. Édes, kis szívem ilyen szín tiszta döbbenetet rég nem láttam már! – derült jót tudatlanságomon.

-          Kösz, elég hogy a te arcodat látom, abból már sejtem milyen lehet az enyém.

-          Bocsesz. Na de elég is belőlem már bőven. Mesélj most valamit te magadról.

-          Nos, én már szinte egész életemben az erdőben éltem, egy kisebb faházban. Egyetlen társaságom csak a kutyám, Orion volt. Vele még azért nem találkoztál, mert megevet valami mérgező növényt és az állatorvosnál van megfigyelés alatt, vagy mi. Na, szóval ott éltem, amikor az egyik nap találkoztam Nessie-vel. Gondolom róla már hallottál? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért.

Még az kéne, hogy én itt teljes beleéléssel meséljek, miközben ő egy kukkot sem ért az egészből. Bár amilyen biztos nem szólna, egy szót sem csak hallgatna.

-          igen róla már hallottam egy kicsit. Végül is csak annyit hogy Bella és Edward lánya, egy félvér vámpír. Ezzel vége is. Talán csak még valami olyat hallottam, hogy de ez maradjon köztünk szóval, hogy személyiségileg inkább az apjára ütött.

Erre én felnevettem.

-          hát szó mi szó, ez valóban így van. Egyáltalán nem olyan, mint Bella. Sőt szerintem még Edward-on is túltesz. Őt aztán nem érdekli semmilyen társadalmi szabály vagy szokás, legyen az emberi vagy vámpír. Mindig a saját feje után megy, makacs, mint egy öszvér, és szerintem egyik hobbija hogy minél több nyelven minél több káromkodást megtanuljon.

-          Aszta. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen bele való kiscsaj. – nevetett Damien.

-          Nos, igen. De vannak azért jó tulajdonságai is. Igazán jó barát, nagyon intelligens. És mindig segít, ha baj van. Emellett nagyon érző lélek, persze ezt semmiért el nem ismerné. De várj, van egy kedvenc mondata, amivel szerintem érzékeltetni tudom milyen is ő; „Engem senki ne hívjon bunkónak. Mert én nem vagyok bunkó, én tuskó vagyok. Engem aztán senki nem faragott ki!”   – utánoztam drága barátnőm hangját.

-          Ez igazán fenomenális… - fogta már majdnem a hasát.

-          Folyton azt mutatta, hogy ő milyen kemény. Pedig ha rossz kedve volt mindig a gyűrűjét nézte. Szerintem abból meríttet erőt.

-          A gyűrűjét? – nézet rám tanácstalanul. Hoppá lehet, hogy tévedtem és mégis rákérdez arra, amit nem ért?

-          Igen tudod, minden családtag magán viseli a Cullen címert valamilyen formában. Vagy nyaklánc, vagy csuklópánt, vagy akármilyen ékszer. Nessie egy csodaszép gyűrű formájában viseli. Tudod a gyűrű két oldala vésett, baloldalt Nessie áll a jobboldalt pedig Cullen. Középen egy két lábra emelkedett oroszlán van ónixból kirakva. A felírat és az oroszlán szeme pedig kicsi gyémánt. Az egész gyűrű ezüst. Istenem, ha rá gondolok is megborzongok. Olyan gyönyörű. Tökéletesen illik hozzá. – merültem bele a részletekbe. – Biztos vagyok benne hogy az életénél is fontosabb neki.

-          Nagyon jól ismered őt! – komolyodott el Damien.

-          Hát igen! –sóhajtottam. – De hol is tartottam? Jah igen, szóval találkoztam vele, nagyon zilált volt és zavarodott, mint aki azt sem tudja ki ő. Olyan volt, mint aki menekül. És mint később kiderült nem is tévedtem. Edward elől menekült, vagyis pontosabban inkább önmaga elől. Csak akkor még ő maga sem tudta. Olyan bonyolult volt már akkor is minden. Legalább is neki. Hiszen olyan fiatal még, és ennek ellenére még is oly sok mindenen kellet már így is keresztülmennie…

Haj, na, mindegy. Szóval nálam maradt egy kis ideig. Ki is tisztította a fejét a jó levegő. Végül sikerült rábeszélnem, hogy térjen vissza ide a családjához. Hiszen bármennyire is vágytam már a társaságra attól még nem akartam, hogy egy kis butaság miatt elveszítse a családját. De persze amilyen jószívű nem hagyott magamra. Rábeszélt, hogy vele tartsak. Így találkoztam a családdal. És persze Jasper-ral. Szinte az első láttásra beleszerettem. Tudom, bután hangzik, de így történt, hát így is mondom el neked. – fejeztem be életem történetének mesélését.

És éppen időben, mert már hallottam is, ahogy nyílik az ajtó, majd egy elmosódót folt, és már szerelmem karjaiban is voltam.

Hale testvérek 28.fejezet

Sziasztok! Na szóval meg is van. Itt az ígért feji. Remélem örültök neki. :D

Remélem siker jól össze hozni. Szóval nagyon de nagyon szépen kérlek titeket hogy írjatok pár sort nem kérem hogy egy kis regényt (bár annak is örülök, Sőt) de egy két kis sor olyan jól tud esni. Főleg így hogy itt vannak az ünnepek. Kicsit több erőt adna hogy újabb egy újabb fejivel lepjelek meg titeket. xD!

Na szeretlek titeket, remélem ti is engem!

Puszika:Rosalye.

Ezt a fejezetet "Alice" -nek Ajánlom! - Remélem hogy örülsz neki. Én nagyon örültem a megjegyzésednek. (ahogy a többinek is). :D

UI: Nehéz volt most nekem a döntés nem is kicsit. De úgy örültem neki! :D

Jó olvasást.

Puszika:Rosalye - még egyszer.

Hale testvérek.

28. fejezet

Második fázis.

Alice szemszöge:

Miután a fiúk tesztoszteron szintje végre valamivel alább hagyott. Nekiláttam, hogy előkészítem legújabb tervemet. Elmentem a konyhába, ahol Esme éppen agy új szakácskönyvet olvasott.
- Szia Esme!
- Szia, Drágám! Éhes vagy? Máris készítek neked valamit, ha gondolod?
- Jaj, nem! Köszönöm, de nem vagyok éhes. Csak azért jöttem, mert volt egy olyan megérzésem hogy vadászni szeretnél. És ahogy elnéztem a fiúkra is ráférne egy kis vadászat. Szóval csak annyit akartam, hogy Carlisle mostanában olyan letört, biztos vagyok benne, hogy jót tenne neki egy kis kimozdulás. Szóval, ha úgy döntesz, elmész, akkor mindenképp szólj neki is. – mosolyogtam.
- Nos, igen, gondoltam rá. – töprengett.
Oh, Istenem, ez a necces pillanat, ha ez itt nem jön, összefújhatom.
- Megyek szólók a többieknek. – indult el végül.
Hála az istenek. Így most jöhet a második fázis.
A család már a nappaliban gyülekezet, (mivel végül a többiek is csatlakoztak a bandához), mikor én beindítottam a második műveleti fázist.
- Oh, a francba. Hogy lehetek ilyen ostoba.
- Alice, kicsim mi a baj? – siettet oda hozzám Jass.
- Áh, semmi csak nem nézetem meg az üzletben hogy minden meg van e, és a kedvenc táskámat otthagytam. – panaszoltam el a bajom.
- Semmi baj akkor gyere, menjünk el érte.
- De más túl késő, húsz perc múlva bezárnak.
- Akkor majd megyünk holnap. – próbált megnyugtatni.
- Nem, van egy mód rá, hogy még időben oda érjek… Damien még időben el tudna vinni oda.
- Na, nem, azt nem! – lett egyből ideges szerelmem.
- Miről van szó? – jött oda most már Damien is. – ha akarod, akkor tényleg el tudlak vinni.
- Hát ez nagyszerű, akkor menjünk.
- De, de… - próbálkozott még egyszer Jasper.
- Ugyan, Édesem nem lesz semmi baj! – csókoltam meg, majd belekaroltam sofőrömbe. – A Plázába, Jean!

Damien szemszöge:

A Cullen villa nappalijában ücsörögtem és próbáltam megérteni a női logikát. Beismerem kevés sikerrel.
- Szóval komolyan azért adtad elő ezt az egész műdrámát, mert beszélgetni szeretnél velem? – fejtegettem, de csak szépen lassan.
- Nos, végül is igen!
- Alice, de most komolyan ez örültség!
- Tudom. De gondolj bele, ha nem így csinálom, nem lehetne nyugodtam beszélgetni. Így volt a legegyszerűbb.
- A legegyszerűbb – ismételtem meg.
- Igen.
- Azta hát jó! Miről szeretnél beszélgetni? – csak ne a múltamról, csak ne a múltamról.
Légyszi csak ne a múltamról kérdez. – rimánkodtam magamba.
- Hát a múltadról. Meg rólad. – mondta ki az ítéletem.
- Nem igazán tudom, mit mesélhetnék. Inkább kérdez?
- Mikor születtél? Mikor változtattak át? Ki változtatott át? Hány éves voltál akkor? Hány éves vagy most? Mennyi…
- Hé, hé. Lassabban. Talán nem gondoltam át ezt olyan jól. Azt hiszem jobb lesz, ha inkább én mesélek.
- Okés, csak kezdj bele. Nincs sok időnk. – sürgettet.
Hát komolyan ez a lány. Nem semmi.
- Szóval 1823-ban születtem, Franciaországban. 1845-ben változtattak át, akkor voltam 22 éves. 187 éves vagyok. 165 éve vámpír. Egy Elizabeth nevű vámpírnő változtatott át. A képességem már ismered. 15 évig éltem Beth-el. Utána csatlakoztam Laylához.
- És vele hány évig voltál? – ezen már muszáj volt mosolyognom.
- 146 évig voltam mellette.
- Azta! Az nagyon sok idő.
- Igen valóban, bár nekem nem tűnt olyan soknak. Olyan gyorsan eltelt az idő.
- Biztos nagyon hiányzik. El sem tudom képzelni milyen, lehet tovább élni, a párod nélkül. – nézett rám.
Belőlem meg kitört a nevetés. Nem tudom, milyen régen nem nevetem már ilyen jót.
- Most meg mi van? Mit mondtam? – csattant fel élesen Alice.
- Semmi csak te most… Nem mesélt neked Carlisle semmit se Layla-ról, igaz?
- Még nem olyan rég óta vagyok a család tagja. De miért?
- Tudod Layla már elmúlt 50-60 éves mikor átváltoztatták. Szóval tudod mi nem úgy voltunk együtt. Csak, mint, mint mester és tanítványa. Én mélységesen tiszteltem őt.
- Oh, izé szóval akkor… khm bocsika. – szeppent meg egyből a kis energia bomba.
- Ugyan nincs miért. Csak azt sajnálom, hogy csak ennyi időt tölthetem vele.
- Miről beszélsz, hiszem majd 150 évig vele éltél. Az egyáltalán nem kevés.
- Nekem nem is, de neki, neki ez csak egy szempillantás volt. – merengtem el.
- Hogy-hogy?
- Több mint kettő ezeregyszáz éves volt. – szegény lány, valahol a padlón volt az álla.
- De, de akkor az, aszta!

Hale testvérek 27.fejezet

Sziasztok! Tudom, tudom nagyon utáltok amiért folyton egy csomó időre eltűnök. Nagyon sajnálom, de tényleg. Remélem egy kicsit kárpotól érte az hogy a kövi feji még a héten fel lesz téve. Tudom hogy nem szép dolog mindig eltünni, de sajna írói vágyaimat nem mindig köti le a meri így az elmúlt pár hónapban neki láttam egy könyv írásának. Ami nagyon klassz, nagyon izgalmas nagyon élvezem az írását, viszont egy csomó időmet elveszi tőletek. De igyekszem ezen túl valami kompromisszumot kötni arra hogy mindenre és mindenkire legyen időm. Szóval remélem megbocsátotok. Jó olvasást. Puszika: Rosalye.

Ezt a fejezetet Edinának ajánlom. (Remélem elfogadod.)

Hale testvérek.

27. fejezet

A döntés…

Carlisle szemszöge:

Összehívtam a családi gyűlést. Nem akarok semmit sem eltitkolni előlük, főleg ha figyelembe veszem Layla jóslatát. Ennek ellenére még is úgy érzem jobb, ha pár dolog elmondásával még várok.
Én ültem az asztalfőn, bal oldalamon Esme jobbomon Edward foglalt helyet. Fiam mellet természetesen Bella ült. De most a Bella melletti szék (ami Renesmee széke) nem volt üres. Oda ültettük le remélhetőleg legújabb családtagunkat, Damient. Ahogy ezt így végig gondoltam egyből kaptam egy furcsa pillantást Edward –tól. Nem volt sem rosszalló, de igazán helyeslő sem.
- Drágám minden rendben? – kulcsolta össze ujjainkat Esme. Rá emeltem tekintetem és egy aggódó szempárral találtam szemben magam.
- Igen persze! – szorítottam meg egy kicsit összekulcsolt kezeinket.
- Azért kértem, hogy gyertek ide – néztem szét családomon. – mert fontos dologról kell döntenünk, amely mélyen érinti családunk.
- Elnézést, de akkor én miért vagyok itt? – szólalt fel Damien.
Mióta csak visszajöttek Edward-dal a kis magánbeszélgetésükből, folyton ilyen feszült. Próbáltam kideríteni mi történt, de egyik érintett fél sem akart beszélni róla.
- Nagyon jó kérdés! – fúrtam tekintetem az övébe. – Nos mert Layla kért tőlem valamit és ez téged és a családot is érinti.
- Ezt meg hogy érted? Még is miről van szó? – mintha kicsit elsápadt volna.
- Arra kért a levelében, hogy fogadjunk be a családba. Persze ehhez a többiek – tártam szét a kezem - belegyezése is szükséges. De én szeretném, ha itt maradnál. – láttam, rajta hogy igen erősen vacillál.
Ha jól láttam két érzelem harcolt egymással benne; a vágy hogy megint tartozzon egy családba, és a félelem hogy megint elveszít mindent, ami fontos neki. Mivel tartottam tőle vajon melyik fél kerül ki győztesen a háborúból, inkább így szóltam:
- Szeretném szavazásra bocsájtani a kérdést! Esme?
- Én bármikor örömmel látom!
- Alice?
- Szerintem aranyos! MEGTARTJUK! – vigyorgott.
- Jasper? – szegénykém nehezen fogta vissza magát, hogy ne kezdjen el morogni…
- Nincs ellenvetésem.
- Rosalie?
- Nem sok vizet zavar! Maradjon!
- Emmett?
- Legalább lesz kit szívatni! – tördelte az ujjait.
- Bella?
- Szívesen látlak! – próbált mosolyogni.
- Edward?
- Ha ezt kéred, nekem nincs kifogásom.
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk!

Damien szemszöge:

Hallottam, ahogy Carlisle sorban végig kérdezi az egész családot. Végül pedig:
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk! – mondta.
Én pedig az ájulás határán egyensúlyoztam. Éveken át egyedül kóvályogtam, miközben mesés (és mint kiderült igaz) történeteket hallgattam a Cullen családról, ami család és nem klán. Ahol bár nem vérrokonok mégis erős kötelék fűzi őket össze. És most azt akarják, hogy én is egy Cullen legyek?
- Én nem tudom! – nyögtem ki végül. Igen nagy okosan.
Hiszen ott van Edward is, hiába hogy arra szavazott maradjak, egy órája még arra kért, hogy menjek és kutakodjak Európa országaiban. Hogy megkeresem a lányát. És erre is még választ kell adnom. De vagy az egyik vagy a másik. Még Edward is közölte, hogy meg van a családtagoknak tiltva, hogy a lány után menjenek. Így ha megkeresem, a lányát nem lehetek családtag, vagy családtag leszek, de még is milyen áron?

Carlisle szemszöge:

Láttam, hogy valami nagy aggasztja, hogy valami nagyon komolya dolog gyötri Damient. Csak azt nem tudtam mi. Bár gondolom, köze lehet a private beszélgetésükhöz, fiammal.
- Én nagyon köszönöm, hogy képesek lennétek befogadni ebbe a nagyszerű családba. De én…
- De a válaszod nem! – mondtam ki helyette.
- Sajnálom.
- Öregem ez olyan, mint valami elbaszott leánykérés! – szólalt fel Emmett. Most az egyszer örülök, hogy fiam ilyen gyermeteg, hála a poénjának már nem volt olyan feszült a légkör a szobában.
- Hát, ha már nem is akar hivatalosan „Cullen” lenni, attól még maradhatna, itt ameddig csak nem talál valami jobban, vagy meg nem un minket. Mi szívesen láttunk bármikor. – állt elő Jasper az ötlettel. Na, igen ő mindig megtalálja a kompromisszumokat.
- Rendben! – lazított a tartásán vendégünk. – Úgyis van egy kis elintézni valónk Em-mel. Nem igaz?
- Deeee… – és már kint is voltak a hátsó kertben.
- Nagyszerű még egy pojáca, pedig reméltem, hogy ő legalább más lesz…
- De kicsim.
- Jól van, hagyjuk. Menj csak te is Jass. – adta meg magát pöttöm lányom.
Ezen a kis beszélgetésen aztán mind nagyon jól mulattunk. Végre valahára visszatért az élet szikrája a családba. Még Edwardon is láttok valami kis pozitív változást. Pedig ő aztán a könnyen változó típus. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy még is mit beszéltek a fiammal. Illetve hogy még is hogy kerüljük el Layla bajjós jóslatát.

Hale testvérek 26.fejezet

Sziasztok! Nos sajnálom hogy megint ennyit kellet rám várnotok. De remélem nem haragszotok. Sőt csak is azért hogy megbocsássatok nekem egy kis meglepetéssel készülök. xD Szerintem örülni fogtok neki... De amilyen kis szemét állat vagyok csak akkor kapjátok meg ha legalább 10-en komiztok. Tudom hogy ez egy köcsög húzás de hát én ilyen kis népművészeti agyag edény vagyok! :D Szóval komikat követelek... ja és lehetőleg kicsit bővebben fejtsétek ki az "érzéseiteket" véleményeteket. ! Köszike! Jó olvasást! (már ha egyáltalán olvassa még valaki)! Puszika:Rosalye

Hale testvérek

26. fejezet

Vihar után csendes zápor!

Damien szemszöge:

Láttam Carlisle-on hogy nagyon megrázta ez a hír. De ezen, ha szabad ilyet mondanom, nem lepődtem meg. Hiszen jó barátok voltak. Legalább is abból amit Layla elmondott én erre következtetek. Viszont miután kibontotta a levetet még több ránc jelent meg a homlokán. Nem tudom, hogy mi áll a levélben. Sokszor gondoltam rá, hogy kinyitom főleg az elmúlt egy év sikertelen keresése után. De ez volt Layla utolsó kérése, így már a gondolattól is bűntudatom támadt. Minden esetre a levél elolvasása után Carlisle még rosszabbul festett, mint előtte. De sajna nem igazán tudom mit kéne csinálnom.
- Khm Carlisle minden rendben van? Segíthetek esetleg?
- Nem, nem tudsz. De áruld el te olvastad ezt a levelet vagy tudod mi áll benne? – nézet rám.
- Nem. – intettem a fejemmel is nemet. – soha nem árulta el mi van benne én pedig meg ígértem, hogy nem nyitom ki.
- Értem!
- Carlisle ne hagyjalak egy kicsit magadra? Elég rosszul nézel ki.
- De, azt hiszem, az nagyon jó lenne. Köszönöm. – hajtotta le a fejét.
Én meg amilyen csendben csak tudtam elhagytam a szobát. Hát végül is, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi minden történhetett volna, nem is volt olyan szörnyű.
Igen a probléma csak az, hogy a terven csak addig tartott, hogy kimenekülök a szobából.
Hogy most még is mit csináljak, azt már nem tudom. Valahogy úgy vettem észre nem igazán lettem szimpi a Cullen fiúknál. Nem baj végül is már amúgy sincs miért maradnom mivel a feladatomat elvégeztem. Nincs miért maradnom. Szóval akár el is mehetnék! Igen szóval akkor megyek!
Jó azt hiszem ideje belátni, hogy nincs hova mennem. Akkor mi lenne, hogy ha elmennék, mondjuk a kedvenc helyemre? Igen ez eddig okés aztán meg lesz, ami lesz. De legalább már nem leszek itt.
De ekkor amilyen mázlista típus vagyok valaki a nevemen szólított.
- Damien!- jött felém Jasper. Hát, ha számítottam is valakire az nem ő volt. De azért illem tudóan vagy mi a franc megfordultam.
- Igen?
- Nos, hát csak annyi hogy minden oké? Csak mert rég nem találkoztam már olyan személlyel, akinek így csapongtak volna az érzelmi, mint a tied most! Hogy őszinte legyek eddig csak egy ilyen ismertem. – mondta. Bakker tényleg ő az, aki érzékeli az érzéseket. Hát ez szívás,
- Hú, hát izé nem is tudom, hogy mit mondjak! Esetleg kisegítenél, kérlek. Mit szokás ilyenkor mondani? – kérdeztem mosolyogva. Szerencsére vette a humoromat.
- Azt hogy gyere le! –intett a kezével,
- Már bocsika de én úgy tudom, hogy ez úgy szokás, hogy „gyere fel”! Vagy rosszul tudom? – erre elnevette magát.
- Jaj, gyere már.
Okés igaz hogy nagyon furcsállottam ezt az egészet, de azért lementem. Hiszen időm, mint a tenger. Leültem egy fotelba. Körülöttem Emmett, Jasper és Edward.
- Fiúk nem, azért de nyugi nem fogom megenni a lányokat! - szólaltam meg. Hogy vesztem re e vagy sem az majd kiderül.
- Nyugi nagyfiú nem azért nincsenek itt, mert annyira-hasra estünk tőled. Egyszerűen csak elmentek vásárolni. Tudod, csak azért mert megjelentél az élet még nem áll meg. – vigyorgott Emmett.
- Hú köszike most megnyugtattál. – játszottam meg a nagy színpadi jelenetet. – De azzal még inkább megnyugtatnál, ha elmondanád, hogy mit szeretnétek tőlem!
- Na, ne légy már ilyen kis félénk. Csak szeretnénk jobban megismerni, - mondta Jasper. Ránéztem Edward-ra Jasper kis megjegyzését elengedve a fülem mellett, szegény Edward annyira erőlködött, hogy nem bírtam megállni szó nélkül.
- Edward kár erőlködnöd akkor sem fogsz tudni olvasni a gondolataimban. Viszont rossz látni, hogy így szenvedsz!
- Hogy érted ezt? Honnan tudod, hogy tudok gondolatokat olvasni? És miért nem láttok bele a te fejedbe? – háborodott fel azonnal az előbb említett enyhén felpaprikázott vámpír.
- Nos mivel éveken át kerestelek benneteket csak természetes, hogy minden utamba kerülő vámpír kifaggattam. És hát a Denali klán elég sokat tud rólatok. Bár ez egy másik történet. Szóval innen tudom. A másik meg hogy a képességem mellék hatása hogy csak nagyon kevés pszichikai képesség fog rajtam.
- Értem s mi a képességed? Hacsak nem titok? - kérdezte Edward.
- Akkor azért van, hogy csak nagyon gyengén érezlek? – ez Jasper volt.
- Hé, álljon csak meg a menet. Mi volt a Denaliakkal? – húzogatta a szemöldökét Emmett.
- Srácok nyugi egy szere csak egy kérdezzen. Légyszi! Szóval akkor kezdjük szépen sorban. Nos, azt hiszem egyszerűbb lesz, ha inkább megmutatom a képességem. – mondtam. Majd közvetlen Edward háta mögött jelentem meg átkaroltam a nyakát úgy mintha meg akarnám fojtani. De persze nem terveztem, hogy kárt teszek benne.
- Csővike! – súgtam bele a fülébe.
Erre felpattant én meg gyorsan elengedtem a nyakát és a szoba másik végébe illantam.
- Ez meg mi a jó franc volt? – a szegény halálra rémített Edward.
- Ha jól értem, akkor a képessége! – vágott a szavamba Jasper. Öcsém a nagycsaládosoknál mindig ez van? – Vagy nem?
- De igen! – vigyorogtam. – képes vagyok bárhol felbukkanni a világban, de csak oda ahol már vagy jártam, vagy láttam. Én ezt illanásnak nevezem.
- Azta király! – Vágott jókorát a hátamba Emmett.
- Jah szerintem is. – viszonoztam a kedveskedését.
Valószínűleg még lettek volna kérdéseik, de meghallottuk, hogy a lányok kocsija lassan megérkezik. Így Emmett és Jasper kötelesség tudóan kimentek eléjük. Vártam, hogy majd Edward is velük megy, de nem ment, csak nézett rám.
Két perc múlva meguntam.
- Figyelj Edward bocs, ha az előbbi kis akcióm nem jött be! De azért ne nyársalj már fel a tekinteteddel.
- Nem zavar, hogy mit csinálsz. Viszont szeretnék veled beszélni valamiről négyszemközt. – aszta nagyon, nagyon homályos a srác.
- Hát okéé.
- Sziasztok. Figyu Ed ne menjetek messzire, mert Carlisle beszélni akar majd velünk. – táncolt be a szobába Alice.
- Honnan…
- Jah nem tudom. De tudod, milyen vagyok! Szóval hallgass rám! Villantott fel egy 100 $ mosolyt. Majd ahogy jött ment is.
- Hát ez érdekes volt. –fújtam ki a levegőt. Érdekes nem is tudtam, hogy bent tartottam.
- Jah! Soha nem lehet megszokni! –morgolódott. – Na de gyere, menjünk.

Hale testvére 25.rész

Sziasztok! Nos hát van egy olyan érzésem hogy sokkan nem egy ilyen fejezetre vágytak. De hát ez lett.
Mást most nem is füznék hozzá. Ti visszont nyugodtan. Írjatok!
Puszika:Rosalye

Hale testvérek.

25. fejezet.

Carlisle szemszöge:

Nagyon hosszú napom volt. Bár imádok gyógyítani, az embereken segíteni, és bár tudom, hogy lehetetlen hogy egy vámpír kimerült legyen… még is olyan fáradt és elgyötört vagyok ma, hogy azt sem vettem észre, hogy vendégünk van, csak mér akkor, amikor beléptem az ajtón és sikeresen félbeszakítottam egy beszélgetést. Családom és drága vendégünk között.
- Szia, Drágám! – öleltem meg feleségemet. „gyerekeink” egy „szia Carlisle”-vel intézték el a köszönést. Ismeretlen vendégünk viszont illemtudóan felállt a szófáról majd odasétált hozzám.
- Szerbusz, Carlisle. Örülök, hogy megismerhetlek. – Aham szóval akkor nem csak én emlékszem rosszul tényleg nem találkoztunk még. – Már nagyon rég óta kereslek téged és kedves családodat. A nevem Damien és fontos ügyben jöttem hozzád.
- Üdvözöllek Damien. Örülök, hogy megismerhetlek. Miben segíthetek neked? – üdvözöltem én is. Valahonnan ismerős a neve, de nem tudom, hogy honnan (vámpír memória ide vagy oda). Egyébként csak lábjegyzetként megjegyzem, hogy utolsó mondatomra széles mosolyt kaptam.
- Már megbocsáss, de mit mosolyogsz? – kérdezte Edward. Hohó, Edward nem tudja, min mosolyog… most már legalább tudom miért olyan feszül a fiam.
- Elnézést. Csak tudod sokat hallottam róla milyen kedves, vagy és most hogy… nos, hát szóval a lényeg az, hogy nem hazudtoltak meg a pletykák. – ingatta a fejét.
- Tényleg? És miért értesz ezzel egyet? – hiszen épp hogy csak bemutatkoztam szóval nem volt ideje kiismerni a természetemet, ha csak nem valami olyan a képessége.
- Hát mert te vagy az első férfi „Cullen” aki nem akar azon nyomban nekem támadni amint megjelenek. Sőt még a segítségedet is rögtön minden cécó nélkül felajánlod. Ritka ember az ilyen én mondom, nem hogy vámpír. – részletezte elgondolkodón.
- Komolyan! – néztem rá majd fiaimra. – Fiúk? Tényleg ilyen gorombák voltatok egy vendéggel? – erre Edward és Jasper is bűnbánón hajtotta le a fejét. Emmett viszont kajánul vigyorgott és még rám is kacsintott. Haj, tényleg vannak olyan személyek, akiknek az öröké valóság sem elég, hogy felnőjenek.
- Nos, akkor, ha gondolod, menjünk fel a dolgozó szobába ott nyugodtan beszélhetünk. - mondtam bár tudom, hogy csak félig meddig igaz hála Edward gondolatolvasó kepeségének.
- Persze menjünk. –válaszolta.
Miután felmentünk az emeletre és balra fordultunk, bementünk a folyosó legvégén lévő ajtón, itt van ugyan is a dolgozó szobám. Nem véletlen az elszigeteltsége mivel így vagyok a legmesszebb Edward szobájától.
- Kérlek, foglalj helyett. – mutattok az egyik székre. Miközben én magam is helyett foglaltam az asztalom mögött lévő karosszékbe.
- Szóval miben segíthettek neked? – tettem fel az előbbi kérdést.
- Nos…- benyúlt a zakója belső zsebébe és elővett egy borítékot. – Ezt kell átadnom neked. – nyújtja felém. Elvettem tőle a borítékot miközben összeszorult a gyomrom (persze csak képletesen), a boríték régi papírból volt hajtogatva és viasszal volt lepecsételve. Először hiába néztem nem ismertem fel a címert, de egy fél perc múlva már tudtam. Tudtam kihez tartozik a bonyolult minta, ami egy háromszöget formáz és az elején a holdistennő szimbóluma. Már tudtam, de nem akartam elhinni. Fájdalmas felismeréssel nézek Damien-re és szólók hozzá:
- Ez… ez azt jelenti, amire gondolok?
- Igen. Layla halott. Halkul el az ő hangja is.
Tudtam, tudtam mivel annó régen azt mondta levelet fog küldeni egy (most már rémlett honnan ismerős a neve) Damien nevű vámpírral. Abban az esetben, ha ő meghalna és nem természetes úton. ÉS tényleg ez a jövendölése is igaznak bizonyult. Pedig őszintén örültem volna, ha legalább most az egyszer tévedett volna. Így hát fájdalmasan néztem meg a levelet, mit régi jó barátom hagyott hátra nekem. :

Drága Carlisle!

Sajnálom, hogy ide jutottunk, de hát elvégre megjósoltam, hogy így lesz. Még is, még is reméltem látlak még ebben az életben.
Őszintén reméltem, hogy utolsó levelemben valami jót írhatok neked. De sajnos csak szomorú híreim vannak.
Nem tudom Damiennek mennyi idejébe kerül eljuttatni a levelemet hozzád. Mégis remélem késtünk el. Súlyos dolgokat kell elmondanom neked. De előtte még kérnék tőled egy szívességet. Tudom, hogy te jószívű és talán a legemberségesebb vámpír vagy a világon. És azt is tudom, hogy jó barátom vagy/voltál. Így bízom benne, hogy megteszed, amit kérek tőled. Ez pedig nem más, mint hogy fogad be Damient. Majd negyed évezredig volt hű társam és barátom. Biztos vagyok benne, hogy ha nem is mutatja, ki de sokk fájdalmat okoztam neki. És nem csak azzal, hogy meghaltam. Kérek! Esdekelve kérlek, had tegyek vele legalább annyi jót, hogy csatlakozhasson egy olyan nagyszerű családhoz, mint a tiéd. Ne aggódj szinte átváltozása óta állati vért iszik. És már majdnem olyan jól bírja a vér illatát, mint te. Nem lesz vele semmi baj. Csak kérlek, bírd rá, hogy legalább pár évig veletek maradjon.
Ez az utolsó kívánságom!
Na de térjünk a kellemetlenebb témához vissza.
Először is egy talán kellemes hír. Alice lányod teljes vámpírrá fog változni nemsoká. De a részleteket nem árulom el. De annyi biztos, hogy semmi baj nem fog ebből származni. Viszont Renesmee –re nagyon vigyázz ő súlyos bajba fog kerülni. És itt nem az „elköltözésére” célzok.
Carlisle megvallom neked, hogy tudtam, hogy meg fognak ölni. De nem akartam elmenekülni a sorsom elöl. De neked elmondok pár apróságot, amit valószínűleg amúgy soha nem tudnál meg. Azt gondolom sejted, hogy a Volturie ölt meg. Csak az okot nem. Nos, volt egy látomásom, amiben mind oda vesztek egytől egyik. De ezt én nem akartam, hogy megtudják. De valaki, valaki elárult. És a Volturie rá akart kényszeríteni, hogy azonnal segítsek nekik megakadályozni ezt. De én nem segítettem nekik. És tudod miért nem? Nem csak az erkölcseim miatt. Vagy, mert gyűlölöm őket. Nem azért nem segítettem nekik, mert az, aki elpusztítja a Volturie az te vagy te és a családod! A lényeg hogy készülj fel, mert nagy harc lesz. És fel kell készülnötök egy ilyen nagy háborúra. De Carlisle vagy ez, vagy végig nézed, ahogy minden egyes családtagodat lemészárolják.
És még egy utolsó jó tanács vigyázz nagyon az árulókkal. Nagy veszélyt jelentenek.
Carlisle, Barátom és még holtamban is melletted állok.

Szeretlek: Layla.

Hale testvére 24.rész

Sziasztok! Nos végül egy napot csak késtem, de végül össze hoztam. :D Am azt hiszem hogy a függő vég végül mégis utól ért. :D. Szóval ha kérdésetek van ne habozzatok megírni megjegyzésbe. Remélem tetszik minden kis apró változtatásom. :) Jó olvasást! Puszika:Rosalye.

Hale testvérek.

24. fejezet.

„Én a nagy gonosz vámpír”

Alice szemszöge:

Miután befejeztem az evést még hosszan elbeszélgettünk. Sőt még táncolni is felkért először nem értettem, hogy hogyan akar táncolni zene nélkül, de amint felálltam lágy dallamokat hallottam meg. Biztos voltam benne hogy Edward az, aki leült a zongora elé. Hosszasan táncoltunk, amit én nem bántam, mert legalább volt miért szorosan hozzá bújnom szerelmemhez. De hirtelen eltávolodott tőlem, majd csalódottságomat látva elmosolyodott, de ideges mosoly volt ez. Amit egyáltalán nem szoktam meg.
- Mi a baj? – kérdeztem.Semmi! Gyönyörű vagy!
- Köszönöm. – pirultam el egy egészen kicsit. De ekkor megfogta mindkét kezem majd fél térdre ereszkedett előttem. Én. én ez az, aminek látszik vagy rosszul gondolom? Fogalmazódott meg bennem a kérdés.
- Mary Alice Brandon. Megtisztelnél vele, hogy feleségül jössz hozzám? Ígérem öröké szeretni foglak, amíg csak élek és azután is. – nézet fel rám. JÉZUSOM! Ez tényleg az, aminek látszik. Ő most TÉNYLEG megkérte a kezemet! Eszméletlen. Jah de várjunk válaszolni is kéne. Hatalmas boldog mosolyra húztam a számat, hogy utána ki tudjam mondani életem legszebb két szavát.
- Igen, leszek! – erre ő is boldogan elmosolyodott idegességnek már nyomát sem láttam rajta. Felállt, hogy meg tudjon csókolni. Szenvedélyesen, szerelemmel csókolt, de még így is olyan puhán hogy azt hittem csak álmodom ezt az egészet.
Nem sokkal később már az erdőben sétáltunk, el akartam menni megint arra a helyre ahová az előző vacsoránk után mentünk, hogy „megünnepeljük” az eljegyzést.

Damien szemszöge:

Már harmadik éve hogy őket keresem. El sem tudom hinni, hogy még mindig nem adtam fel, hogy megtalálom őket. Pedig egyre nagyobb az esélye hogy tényleg csak legenda, szóbeszéd nem több. Hajjaj. Most épp egy Skóciában lévő Thurso nevű kisváros erdejében cirkálok. Megfogadtam magamnak, hogy ha itt sem találom meg őket, akkor feladom végre és lelépek, élem a magam gondtalan és magányos életét. Jah a kérdés csak az, hogy tényleg képes lennék rá? Jó kérdés.
Jó húsz perc múlva! Most már tényleg úgy érzem, minden reményemet elvesztetem. Hisz a jelek szerint itt sincsenek… de hé, várjunk csak ez… Igen ez határozottam vámpír szag. Istenem ad, hogy ne egy vándor legyen! Elindultam a szag forrása felé. Nem is voltak messze igen voltak ugyanis egy vámpír és egy másik. Ember talán? Hmm, nem ez egy félvér. Vajon ő lenne Renesmee? Nem hiszem, hiszen ezt mondák bronzbarna a haja és hosszú. De ennek a lánynak fekete és rövid. Akkor vajon ki lehet? A vámpír azonban minden kétséget kizárólag csak is Jasper Cullen lehet. Szóval még is csak léteznek. És végre megtaláltam őket.
- Ki vagy? És mit akarsz? – hoppá a nagy ámuldozás közepette elfelejtetem, hogy észrevehet. A lányt a háta mögé tolta és begörnyedt a tipikus támadó állásba. Ezek szerint ez a félvér lány a párja. Érdekes eddig úgy hallottam, hogy neki nincs párja.
- Békével jöttem Jasper Cullen. Nem kell tartanod tőlem. – emeltem fel a kezem és léptem ki a fák közül. Persze a feltartott kéz vámpíréknál nem nagy cucc, de mostanában annyit voltam emberek közt hogy rám ragadt. Enyje hogy leszek én így a nagy gonosz vámpír?
- Honnan tudod a nevem? És ki vagy? – húzta össze gyanakodva a szemét. De legalább idő közben felegyenesedet a támadó állásból gondolom megunta úgy görnyedezni.
- A nevem Damien és már nagyon sokat hallottam rólad és a családodról a Cullen családról. – mosolyodtam el. – Bár el kell ismernem rólad még nem hallottam, szép hölgy. – néztem rá a fekete hajú lányra. Mire az septiben elpirult csak ennyit tudtam kivenni, mert már állt is elébe a szőke vámpír. Ezek szerint tényleg a párja.
- Mit akarsz tőlünk?
- Békés céllal jöttem Carlisle Cullen – nal szeretnék beszélni.
- És még is miért akarsz beszélni vele?
- Az, ha nem gond magán ügy.
- De gond! – hepciáskodott. Nohát pedig úgy hallottam ő mindig megfontolt és nyugodt és erre tessék, mit tesz a szerelem?
- Jasper kérlek, nyugodj meg! – szólalt meg a lány, mielőtt én bármit mondhattam volna.
- Szia Damien. Örülök, hogy megismerhetlek. A nevem Alice. – nyújtotta felém a kezét. És még mielőtt a szőke bármit reagálhatott volna kezet ráztam Alice-szel.
- Én is örülök, hogy találkoztunk. Igazán szép és ritka neved van.
- Köszönöm. Miért keresed Carlisle-t?
- Egy üzenetet kell átadnom neki. A tartalmát nektek nem mondhatom el, de biztosíthatlak róla hogy békés céllal jöttem. Nincs semmilyen ártó szándékom.
- Abban biztos vagyok. Gyere, mutatjuk az utat. – ajánlkozott. Határozottan kedvelem Alice-t, és bár szerintem jó fej lehet Jasper is egyelőre nem úgy nézzünk ki, mint az örök barik első adása. Na, nem baj.
Ahhoz képes, hogy én úgy gondoltam, hogy az egész erdőt átkutattam, kb tízpercnyi futás után már meg is érkeztünk. Na, ennyit az alaposságomról, és én még csak fel sem hozhatom mentségként a szerelmet.
- Gyere be, lehet, hogy még nincs itthon Carlisle mert általában sokáig bent van kórházba, de ha nincs is itt nemsokára itt lesz. – mosolygott Alice. Miközben bementünk csak nem bírtam magamba tartani a kíváncsiságomat.
- Szóval akkor ő tényleg orvosként dolgozik?
- Igen! Sőt ő a legjobb!
- Hallottam róla, de soha nem hittem volna, hogy igaz. – ámuldoztam. Egy vámpír, aki orvos. Hát komolyan ez az év poénja. És én mégsem tudok rajta egy igazán jót röhögni. Pedig hogy szeretnék.
- Hát ez meg ki a fene? – morogtak már megint rám. Ezúttal egy bronzbarna hajú vámpír volt, de amúgy a tematika ugyan az csaj a háta mögé; pipa, támadóállás felvétele velem szembe; pipa, ótvar módon való kérdezése a származásomnak; pipa. Azta haladunk!
- Szia, Edward. A nevem Damien. – mutatkoztam be.
- Jasper ki a jó franc ez? És miért van itt? – tudakolta. Már épp közbe szóltam volna, hogy „hahó, az előbb mondtam, hogy Damien vagyok” de Alice megelőzött.
- Nyugodjál csak szépen le Edward! – csattant föl. Azta és én még védtelennek meg aranyosnak gondoltam. Ezek után még hatvanszor átgondolom, akarok az útjába kerülni. – Mint már ő is mondta nem „franc” hanem Damien. És Carlisle –jal szeretne beszélni. És ezt el is mondta volna, hogyha nem lennél akkora paré hogy közbe morogj, mint egy kibaszott veszet kutya. Az Isten szerelmére. Nem tudnál csak egyszer az életben normálisan viselkedni? – a végén már fogta a fejét. Szegény! Olyan kis elveszetnek, tűnik.
- Jó, Bocsánat. Nem akartalak felzaklatni. – ölelte át gyorsan.
- Remélem is. Igazán gondolhattad volna, hogy ha veszélyes, vagy valami, akkor nem hozzuk haza. Amúgy meg nem látnád a gondolatai közt, ha valami csúnya dolgot akarna csinálni? – szipogott Edward vállába.
- Nem sajnos nem hallom a gondolatait! – nézet most megint rá metszőn. Juj, ez a tekintett. Komolyan azt nem mondták, hogy az első találkozásra hozzak minimum három plusz tiszta alsót!
- Ne aggódj, ha nem látod, azzal csak te jársz jól. – vigyorogtam.
- Nohát! Megint találtál magadnak valakit, akinek nem hallod a gondolataid. Én a helyedben vigyáznék Bells. Nehogy lenyúlják a pasidat. – jött le nagy vigyorogva egy kétajtós szekrény méretű vámpír.
- Ha jól sejtem, Te csak is Emmett Cullen lehetsz! A falrengető humorod szinte már legendás.
- Jaj, kérlek! Légyszi ha lehetne, ha már egyszer a nagy semmiből egyszer csak előtűnsz, legalább ne növeld ennek az egoista baromnak még jobban az egóját. Már így is át kellett építenünk a házat, hogy beférjen! – ripakodott rám egy szőke cicababa. Anyám Ez tutti, hogy Rosalie.
- Szerbusz Rosalie. Te sem vagy más, mint milyennek mondanak!
- Kösz! Hé Esme vendégünk van! – mire előjött egy újabb vámpír. Oké, azt tudtam, hogy sokan vannak, de hogy ennyire.
- Ó kedvesem! Mi szél hozott erre. A nevem Esme.
- Örülök, hogy megismerhetlek az én nevem Damien. – mosolyogtam rá. – Carlisle-t keresem. – mondtam el már sokadjára.
- Oh, hát ő még a kórházban van. De nem rég telefonált, hogy egy fél óra, óra és jön. Szóval helyezd magad kényelembe addig.
- Köszönöm. – majd leültem egy kényelmes fehér bőrfotelba. A nappali nagyon nyitott volt tele üvegfelületekkel, egy egybe nyitott ebédlővel és az északi részen szinte majdnem közvetlen a lépcső mellett egy kisebb emelvényen állt egy fekete verseny zongora. Állati jól mutatott a nagy fehér falak közt.
- Am szóval Damien. Az én nevem Bella. Örvendek a találkozásnak. - Jött oda Edward párja hozzám félénken. Jah tényleg őt tökre ki is hagytam a sorból.
- Oh, persze ne haragudj! – ráztam vele kezet.
- Ugyan nincs semmi baj! – mosolyodott el.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Már jó pár éve kereslek, de csak most akadtam rátok. Őszintén már kezdtem azt hinni, hogy nem is léteztek csak egy legenda vagytok!
- Hát, mint láthatod, itt vagyunk minnyájan. És elhiheted, igaziak vagyunk. – mondta Alice miközben leült Bella mellé a kanapéra. Ezek után már a többiek is lemertek ülni.
- Most már elhiszem! De lehet, hogy rosszul számoltam de Renesmee Cullen –t én nem láttam sehol. – erre egyszerre szisszentek fel. Na, most jól rátapintottam a lényegre. Persze, ez az Damien végre kezdenének elfogadni erre te, rálépsz a tyúkszemükre. Hát őszinte gratuláció! Én nyertem meg idén is az év tuskója díjat. Hipp, hipp hurrá!
- Bocs, én nem akartam. Csak róla is hallottam. – próbáltam kimagyarázni. – öcsém néha tényleg tök jó lenne, ha bebírnám fogni!
- Ugyan semmi baj! Nem tudhattad! – próbált mosolyogni rám Bella. Hát mit ne mondjak nem igazán jött össze neki.
És épp mielőtt valami még nagyobb (már ha ez fizikailag még lehetséges) baromságot mondtam volna, haza érkezet Carlisle. Épp a legjobbkor. Hú.