Hale testvérek 28.fejezet

Sziasztok! Na szóval meg is van. Itt az ígért feji. Remélem örültök neki. :D

Remélem siker jól össze hozni. Szóval nagyon de nagyon szépen kérlek titeket hogy írjatok pár sort nem kérem hogy egy kis regényt (bár annak is örülök, Sőt) de egy két kis sor olyan jól tud esni. Főleg így hogy itt vannak az ünnepek. Kicsit több erőt adna hogy újabb egy újabb fejivel lepjelek meg titeket. xD!

Na szeretlek titeket, remélem ti is engem!

Puszika:Rosalye.

Ezt a fejezetet "Alice" -nek Ajánlom! - Remélem hogy örülsz neki. Én nagyon örültem a megjegyzésednek. (ahogy a többinek is). :D

UI: Nehéz volt most nekem a döntés nem is kicsit. De úgy örültem neki! :D

Jó olvasást.

Puszika:Rosalye - még egyszer.

Hale testvérek.

28. fejezet

Második fázis.

Alice szemszöge:

Miután a fiúk tesztoszteron szintje végre valamivel alább hagyott. Nekiláttam, hogy előkészítem legújabb tervemet. Elmentem a konyhába, ahol Esme éppen agy új szakácskönyvet olvasott.
- Szia Esme!
- Szia, Drágám! Éhes vagy? Máris készítek neked valamit, ha gondolod?
- Jaj, nem! Köszönöm, de nem vagyok éhes. Csak azért jöttem, mert volt egy olyan megérzésem hogy vadászni szeretnél. És ahogy elnéztem a fiúkra is ráférne egy kis vadászat. Szóval csak annyit akartam, hogy Carlisle mostanában olyan letört, biztos vagyok benne, hogy jót tenne neki egy kis kimozdulás. Szóval, ha úgy döntesz, elmész, akkor mindenképp szólj neki is. – mosolyogtam.
- Nos, igen, gondoltam rá. – töprengett.
Oh, Istenem, ez a necces pillanat, ha ez itt nem jön, összefújhatom.
- Megyek szólók a többieknek. – indult el végül.
Hála az istenek. Így most jöhet a második fázis.
A család már a nappaliban gyülekezet, (mivel végül a többiek is csatlakoztak a bandához), mikor én beindítottam a második műveleti fázist.
- Oh, a francba. Hogy lehetek ilyen ostoba.
- Alice, kicsim mi a baj? – siettet oda hozzám Jass.
- Áh, semmi csak nem nézetem meg az üzletben hogy minden meg van e, és a kedvenc táskámat otthagytam. – panaszoltam el a bajom.
- Semmi baj akkor gyere, menjünk el érte.
- De más túl késő, húsz perc múlva bezárnak.
- Akkor majd megyünk holnap. – próbált megnyugtatni.
- Nem, van egy mód rá, hogy még időben oda érjek… Damien még időben el tudna vinni oda.
- Na, nem, azt nem! – lett egyből ideges szerelmem.
- Miről van szó? – jött oda most már Damien is. – ha akarod, akkor tényleg el tudlak vinni.
- Hát ez nagyszerű, akkor menjünk.
- De, de… - próbálkozott még egyszer Jasper.
- Ugyan, Édesem nem lesz semmi baj! – csókoltam meg, majd belekaroltam sofőrömbe. – A Plázába, Jean!

Damien szemszöge:

A Cullen villa nappalijában ücsörögtem és próbáltam megérteni a női logikát. Beismerem kevés sikerrel.
- Szóval komolyan azért adtad elő ezt az egész műdrámát, mert beszélgetni szeretnél velem? – fejtegettem, de csak szépen lassan.
- Nos, végül is igen!
- Alice, de most komolyan ez örültség!
- Tudom. De gondolj bele, ha nem így csinálom, nem lehetne nyugodtam beszélgetni. Így volt a legegyszerűbb.
- A legegyszerűbb – ismételtem meg.
- Igen.
- Azta hát jó! Miről szeretnél beszélgetni? – csak ne a múltamról, csak ne a múltamról.
Légyszi csak ne a múltamról kérdez. – rimánkodtam magamba.
- Hát a múltadról. Meg rólad. – mondta ki az ítéletem.
- Nem igazán tudom, mit mesélhetnék. Inkább kérdez?
- Mikor születtél? Mikor változtattak át? Ki változtatott át? Hány éves voltál akkor? Hány éves vagy most? Mennyi…
- Hé, hé. Lassabban. Talán nem gondoltam át ezt olyan jól. Azt hiszem jobb lesz, ha inkább én mesélek.
- Okés, csak kezdj bele. Nincs sok időnk. – sürgettet.
Hát komolyan ez a lány. Nem semmi.
- Szóval 1823-ban születtem, Franciaországban. 1845-ben változtattak át, akkor voltam 22 éves. 187 éves vagyok. 165 éve vámpír. Egy Elizabeth nevű vámpírnő változtatott át. A képességem már ismered. 15 évig éltem Beth-el. Utána csatlakoztam Laylához.
- És vele hány évig voltál? – ezen már muszáj volt mosolyognom.
- 146 évig voltam mellette.
- Azta! Az nagyon sok idő.
- Igen valóban, bár nekem nem tűnt olyan soknak. Olyan gyorsan eltelt az idő.
- Biztos nagyon hiányzik. El sem tudom képzelni milyen, lehet tovább élni, a párod nélkül. – nézett rám.
Belőlem meg kitört a nevetés. Nem tudom, milyen régen nem nevetem már ilyen jót.
- Most meg mi van? Mit mondtam? – csattant fel élesen Alice.
- Semmi csak te most… Nem mesélt neked Carlisle semmit se Layla-ról, igaz?
- Még nem olyan rég óta vagyok a család tagja. De miért?
- Tudod Layla már elmúlt 50-60 éves mikor átváltoztatták. Szóval tudod mi nem úgy voltunk együtt. Csak, mint, mint mester és tanítványa. Én mélységesen tiszteltem őt.
- Oh, izé szóval akkor… khm bocsika. – szeppent meg egyből a kis energia bomba.
- Ugyan nincs miért. Csak azt sajnálom, hogy csak ennyi időt tölthetem vele.
- Miről beszélsz, hiszem majd 150 évig vele éltél. Az egyáltalán nem kevés.
- Nekem nem is, de neki, neki ez csak egy szempillantás volt. – merengtem el.
- Hogy-hogy?
- Több mint kettő ezeregyszáz éves volt. – szegény lány, valahol a padlón volt az álla.
- De, de akkor az, aszta!