alice-jasper

Sziasztok! Kicsit megcsúszva ugyan de Boldog Karácsonyt Kívánok. :D Remélem Hogy mindenkinek boldogan telt. Nos itt egy rövid de szerintem tartalmas fejezet. Úgy éreztem jót tenne mindenkinek ha most egy kicsit nyugisabb összegzőbb fejezet. Na jó olvasást. És kommikat! Puszika:Rosalye.

Hale testvérek

29. fejezet

Na, erre mi az esély…

Alice szemszöge:

Teljesen le voltam döbbenve. Már, mint oké hogy a vámpírok „örök” létűek. De akkor is nekem senki se szólt, hogy vannak ennyire őskoriak is…

-          Ha látnád, milyen arcot vágsz. Édes, kis szívem ilyen szín tiszta döbbenetet rég nem láttam már! – derült jót tudatlanságomon.

-          Kösz, elég hogy a te arcodat látom, abból már sejtem milyen lehet az enyém.

-          Bocsesz. Na de elég is belőlem már bőven. Mesélj most valamit te magadról.

-          Nos, én már szinte egész életemben az erdőben éltem, egy kisebb faházban. Egyetlen társaságom csak a kutyám, Orion volt. Vele még azért nem találkoztál, mert megevet valami mérgező növényt és az állatorvosnál van megfigyelés alatt, vagy mi. Na, szóval ott éltem, amikor az egyik nap találkoztam Nessie-vel. Gondolom róla már hallottál? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért.

Még az kéne, hogy én itt teljes beleéléssel meséljek, miközben ő egy kukkot sem ért az egészből. Bár amilyen biztos nem szólna, egy szót sem csak hallgatna.

-          igen róla már hallottam egy kicsit. Végül is csak annyit hogy Bella és Edward lánya, egy félvér vámpír. Ezzel vége is. Talán csak még valami olyat hallottam, hogy de ez maradjon köztünk szóval, hogy személyiségileg inkább az apjára ütött.

Erre én felnevettem.

-          hát szó mi szó, ez valóban így van. Egyáltalán nem olyan, mint Bella. Sőt szerintem még Edward-on is túltesz. Őt aztán nem érdekli semmilyen társadalmi szabály vagy szokás, legyen az emberi vagy vámpír. Mindig a saját feje után megy, makacs, mint egy öszvér, és szerintem egyik hobbija hogy minél több nyelven minél több káromkodást megtanuljon.

-          Aszta. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen bele való kiscsaj. – nevetett Damien.

-          Nos, igen. De vannak azért jó tulajdonságai is. Igazán jó barát, nagyon intelligens. És mindig segít, ha baj van. Emellett nagyon érző lélek, persze ezt semmiért el nem ismerné. De várj, van egy kedvenc mondata, amivel szerintem érzékeltetni tudom milyen is ő; „Engem senki ne hívjon bunkónak. Mert én nem vagyok bunkó, én tuskó vagyok. Engem aztán senki nem faragott ki!”   – utánoztam drága barátnőm hangját.

-          Ez igazán fenomenális… - fogta már majdnem a hasát.

-          Folyton azt mutatta, hogy ő milyen kemény. Pedig ha rossz kedve volt mindig a gyűrűjét nézte. Szerintem abból meríttet erőt.

-          A gyűrűjét? – nézet rám tanácstalanul. Hoppá lehet, hogy tévedtem és mégis rákérdez arra, amit nem ért?

-          Igen tudod, minden családtag magán viseli a Cullen címert valamilyen formában. Vagy nyaklánc, vagy csuklópánt, vagy akármilyen ékszer. Nessie egy csodaszép gyűrű formájában viseli. Tudod a gyűrű két oldala vésett, baloldalt Nessie áll a jobboldalt pedig Cullen. Középen egy két lábra emelkedett oroszlán van ónixból kirakva. A felírat és az oroszlán szeme pedig kicsi gyémánt. Az egész gyűrű ezüst. Istenem, ha rá gondolok is megborzongok. Olyan gyönyörű. Tökéletesen illik hozzá. – merültem bele a részletekbe. – Biztos vagyok benne hogy az életénél is fontosabb neki.

-          Nagyon jól ismered őt! – komolyodott el Damien.

-          Hát igen! –sóhajtottam. – De hol is tartottam? Jah igen, szóval találkoztam vele, nagyon zilált volt és zavarodott, mint aki azt sem tudja ki ő. Olyan volt, mint aki menekül. És mint később kiderült nem is tévedtem. Edward elől menekült, vagyis pontosabban inkább önmaga elől. Csak akkor még ő maga sem tudta. Olyan bonyolult volt már akkor is minden. Legalább is neki. Hiszen olyan fiatal még, és ennek ellenére még is oly sok mindenen kellet már így is keresztülmennie…

Haj, na, mindegy. Szóval nálam maradt egy kis ideig. Ki is tisztította a fejét a jó levegő. Végül sikerült rábeszélnem, hogy térjen vissza ide a családjához. Hiszen bármennyire is vágytam már a társaságra attól még nem akartam, hogy egy kis butaság miatt elveszítse a családját. De persze amilyen jószívű nem hagyott magamra. Rábeszélt, hogy vele tartsak. Így találkoztam a családdal. És persze Jasper-ral. Szinte az első láttásra beleszerettem. Tudom, bután hangzik, de így történt, hát így is mondom el neked. – fejeztem be életem történetének mesélését.

És éppen időben, mert már hallottam is, ahogy nyílik az ajtó, majd egy elmosódót folt, és már szerelmem karjaiban is voltam.