Hale testvére 12.rész

Hale testvérek

12. fejezet.

Szerelem mindenütt!

Alice szemszöge:

Edward és Nessie nagyon furcsán viselkedtek az, előbb de már mindegy. Hisz elmentek. És én most itt vagyok kettesben ezzel a csodás szőke herceggel.
- Km… és hogy találkoztatok Nessie-vel? – törte meg a csendet Jasper.
- Hát tudod én az erdőben élek egy kis faházban már hosszú évek óta és épp a kedvenc tisztásomon voltam, amikor megjelent Nessie és amikor meglátott el akart szaladni, de én megkértem, hogy maradjon, mert önző módon vágytam egy kis társaságra, mert arra fele amerre lakom még az állatok is ritkán járnak, nem hogy emberek. – válaszoltam talán kicsit túl részletesen is.
- És miért laksz olyan távol az emberektől? Már ha nem baj hogy megkérdezem!
- Ez egy igen kényes téma. Szóval a családom kitagadott és elküldött ezért én mimnél messzebb menekültem az emberek szánakozó és megvető pillantása elől. Így lyukadtam most ki itt.
- Oh, igazán sajnálom! – mondta egyenes a szemembe nézve.
- Ugyan, már megszoktam. Különben sem te tehetsz róla. Én vagyok érte a felelős. – morogtam.
- Szerintem irtó nagy hibát követek el azzal, hogy egy ilyen csodást, teremtményt, mint te kizártak az életükből. És elképzelni sem tudom, hogy mi okot adtál arra, hogy ezt mégis megtegyék. Nem tűnsz olyanak mit, aki bárkinek vagy bárminek is szánt szándékkal rosszat akarna. – olyannyira elérzékenyültem ezektől a meleg szavaktól, hogy nem is tudtam mit válaszolhatnék rá. Annyira szeretem volna most megölelni vagy megcsókolni. Hisz olyan csodálatos volt, ahogy ott ült engem nézet és életem legszebb szavait intézte hozzám. A gyomrom görcsbe rándult annyira kívántam őt.

Jasper szemszöge:

Éreztem, hogy Alice elérzékenyül a szavaimra, de ami ezek után történt az egyszerűen nem tudtam felfogni. ALICE KÍVÁNT ENGEM! ALICE! KÍVÁNT! ENGEM! Ez hihetetlen biztos csak álmodok. Az nem lehet, hogy ez a csodás kis angyal kívánjon engem.
- Ali. ce. mire gondolsz most? – kérdeztem dadogva. Alig bírtam megszólalni.
- Km. hát izé rád! – pirult el. – De miért kérdezed? – hát erre most mit mondjon, hogy „ja, semmi csak tudod, vámpír vagyok és érzem, hogy kívánsz engem, mert ez a kepeségem.” Ez nem tűnik túl jó magyarázatnak.
- Áh, csak úgy kérdeztem. – mosolyodtam el. Hisz rám gondolt miközben… Istenem mégis van esélyem nála?
- És ti hogy vagytok így család? Már, mint hogy neked nincs valakid, mert mindeninek láttam a kedvesét! Vagyis majd nem. Mert Jake -ről csak mesélt Nessie. De nem láttam. – magyarázkodott. Engem meg elöntött a boldogság hogy érdeklődik, az iránt van e valakim. A vicces az, hogy 20 perce még én tanakodtam ezen.
- Igen mindenkinek van „kedvese”! – erre elszomorodott kissé. – Kivéve nekem! – mire jókorát sóhajtót. Megkönnyebbülten! Én pedig úszkáltam a rózsaszín felhőben.

Edward szemszöge:



Hallottam Jass gondolatait. „úszkálok a rózsaszín ködben” erre nem bírtam ki muszáj volt kuncognom.
- Mi az mit hallasz? – kérdezte türelmetlenül kislányom.
- Szó szerint idézem?
- Ahan!
- „ Úszkál a rózsaszín ködben”! – mosolyogtam. Mire belőle kitört a nevetés.
- Jézus! Akkor nagyon egymásba vannak zuhanva!
- Az nem kifejezés. Ha így halladunk 18-as karika kell a gondolataikhoz.
- Akkor mázli, hogy te már elmúltál 100 Apu!
- Na, igen! De viszont így nem fogom majd tolmácsolni neked.
- Azt nem mered megtenni.
- De bizony hogy megmerem.
- Jó akkor csak annyit mondj majd, hogy mit csinálnak vagy, hogy mennyre estek már egymásnak jó?
- Oké!
- Helyes most pedig megyek!
- Hova?
- Ennyi szerelemtől megéheztem. – kuncogott.
- Ahan persze. – vigyorogtam. Tiszában voltam vele hogy nem a konyhába megy és nem is vadászni. Ugyanis az éhsége nem a táplálékra vonatkozott sokkal inkább Jacob -ra.
- Edward mit csinálsz itt a falhoz kuporodva? – hallottam meg Rosalie hangját mellettem.
- Molesztálom a falat! Szerinted?
- Jó akkor másképp. – mosolyodott el. – Miért hallgatózol gondolatok után? De ami jobban érdekel kinek a gondolatai után?
- Jasper -nek a gondolata érdekelnek.
- Miért?
- Mert szerelmes!
- Kibe?
- Tudod nagyon idegesítő, hogy mindig csak kérdezel.
- Kibe? – faggatott tovább, de már megint mosolygott.
- Alice-be!
- Oh! Tényleg helyes lány, de nem korai még?
- Miért?
- Mert csak pár órája találkoztak.
- Persze mert te Emmett-tel hosszú évek alatt szeretetek egymásba. Könyörgőm hisz te csak pár perce láttad akkor még. És még a nevét sem tudtad.
- Jól van, na. – bigyeszttete le a száját.
- Nem azért mondtam Rose! – öleltem meg nővéremet.
- És amúgy hogy álnak?
- Nagyon, nagyon jó! – bológadtam.
- Az jó most megyek. Szólj, ha van valami.
- Oké persze az egész házat.
- Jah és még valami!
- Igen!
- Hagyd békén a falat! Én festetem, és nem akarom, hogy molesztáld! Nincs időm, hogy ápolgassam a lelkét a szörnyű trauma után. – nevetett
- Haha Rosye!
- Ne nevez így!
- Oké Rosyka.
- Pfh! – nyújota ki a nyelvét.
- Bocsika de nem akarlak lesmárolni. Nem kapom be a nyelved.– erre már rögtőn vissza is húzta. Mire elmosolyodtam.
- Ki nem smárolja le Rose-t? – jött Emmett dörmögős hangja.
- Én!
- És miért is kéne megcsókolnod?
- Kinyújtotta a nyelvét én meg mondtam, hogy nem kapom, be hiába dugja ki! – kuncogtam miközben Rose nagyon kedves gondolatokat idézet hozzám. „ Edward Cullen ezt még nagyon, nagyon meg fogod bánni!"
- Hát akkor kedvesem be kell érned velem. – monda Em miközben átölelte szerelmét.
- Könyörgöm nem elég nekem a nappaliban zajló nyáladzás még ti is. Légyszi menjetek szobára!
- Kérésed számomra… öh semmi. Na de mi azért megyünk! – nevetett Emmett.

Hale testvérek!

11. fejezett

Szeretnék köszönetett mondani egy barátomnak, aki nagyon sokat segített nekem ebben a fejezetben. Ő nem más mint Riniti. Köszönöm szépen azt amit értem tettél. Remélen még máskor is fogsz a segítségemre siettni.

Jah, és szeretnék minden kedves olvasót megkérni hogy legyen olyan jó és írjon megjegyzést, még akkor is ha csak annyi van benne hogy siessek a kövi fejezettel. Köszönöm!

Nessie szemszög:

Miközben én elszántan próbáltam Alice-ből kiszedni, hogy miért érdekes mikor érkezik a hercegem. Alice egyre jobban magába zárkózott így végül feladtam a küzdelmet és másra tereltem a szót.
- Na és te hogy állsz a pasi ügyekkel? – kérdeztem mosolyogva- fogadom, hogy egy csomóan csorgatják a nyálukat utánad! – nevettem fel. Mire Alice elpirult és a fejét rázta.
- Nem dehogy! Nincs senkim. És senkinek nem csorog a nyála utánam! – mondta határozottan és komoran. Nagyon meglepő volt tőle ez a komor mogorvaság hisz Ő mindig vidám és mosolygós volt, idáig.

Jasper szemszög:
Alice! Istenem milyen gyönyörű név pont olyan, mint ő. Ő is annyira gyönyörű főleg a mosolya. Hé, de miket gondol ő itt. Hisz biztosan foglalt egy ilyen gyönyörű angyal. De ha esetleg mégis szabad lenne, akkor se lenne esélyem nála. Hisz én egy szörnyeteg vagyok. Szívtelen és lélektelen, ahogy Edward mondta régebben csak utána neki jött Bella. Vajon nekem is van egy Bellám valahol, vagy esetleg talán pont Alice az. Bárcsak ő lenne, annyira szeretném megérinteni, de persze nem lehet. Alice nekem senkim, így nincs jogom, hogy esetleg megérintsem, vagy esetleg megcsókoljam. Á de nem gondolhatok ilyeneket. Miért kínzom magam ilyenekkel? Eddig úgy tudtam nincsenek mazochista hajlamaim. Erre valaki felmordult. Oldalra fordítottam a fejem és Edwardot pillantottam meg. Ő volt az, aki az előbb morgott. Ja, hát persze hallja mit gondolok… Szívás…
- a tuti…- morogta
- Hidd el nekem sem jobb a közeledbe!
- Nem vagyok mazochista!
- Már nem. De az voltál.
- Ezt inkább hagyjuk.
- Te hoztad fel! – nevettem fel keserűen. Annyi negatív érzelem áradt belőle, hogyha akartam sem tudtam volna boldogan mosolyogni.
- Miért nem beszélsz vele?
- Mégis kivel? És Egyáltalán miről?- kérdeztem értetlenkedve.
- Hát Alice –szel. Már órák óta azt hallgatom, hogy milyen szép… blabla
- Nincs miről beszélgetnem vele - mormogtam.
- Tudod, hogy van. Kár hogy nem tudod a saját érzelmeidet analizálni.
- Nagyon is tudom, hogy milyen érzelmeim vannak!- ugrottam fel
- Ugyan már bele vagy esve valld csak be!
- És ha igen akkor mi van? Nem változtat semmin! – Edward már nyitotta is a száját, hogy válaszoljon ám ekkor megjelent Alice és Nessie a lépcsőn. Ha megmersz mukkanni neked, esem! Üzentem gondolatban. Erre bólintott és elhelyezkedett a fotelben. Nagyszerű szóval maradni fog.
- Sziasztok, fiúk! Mit csináltok? – kérdezte Nessie
Neki mindig jobban ment, hogy beszélgetés közben ne szólja el magát Edward rendszerint szólította „KICSIMNEK”.
- Élvezzük egymás társaságát! – morogtam miközben és is leültem oda ahol az előbb ültem.

Edward szemszöge:

Nem értem, hogy Jass miért vallja be Alice-nek, hogy kedveli vagy csak annyit, hogy kedveli és beszélgessen vele, keresse a társaságát. De ő persze nem! Miért is?
Mondjuk, azt nem tudom, hogy a lány mit érez, de most ki fogom deríteni. Itt maradok, amíg meg nem tudom, hogy mi a helyzet nála, mit gondol Jasper -ről?
- Apa beszéltél Jass. Igaz? – kérdezte Nessie gondolatban. Lassan alig észrevehetően bólintottam.
- Szerintem szép pár lennének. Úgy szeretném, hogy Jasper boldog legyen. Na meg hát nem bánnám, ha Alice lenne a sógornőm. – mondta lányom gondolatban. Mindig is jól ment neki már a kezdetektől fogva. De erre a mondatra legalább elmosolyodtam. Miután ők is helyet foglaltam a kanapén, ami pont szembe volt a milyenkel. Na és ki hitte volna, de nem Alice volt előttem. Kislányom gyorsan leült elém így szegény lánynak nem volt más választás muszáj volt a bátyám elé ülnie. Bár szerintem nem is volt ez annyira ellenére. Vagy csak az elfogultság beszél belőlem?
Alice gondolatai fejbe vágtak, mint a reggeli gyors vonat.
- Olyan jól néz ki! Mint egy igazi harcos. Izmos és biztos nagyon erős. S ez a kócos szőke haj annyira SEXY! – erre nem tudtam ellene mit tenni muszáj volt felé fordulnom, a szemeim nagyra nyíltak. Szegényke amint találózott a tekintetünk elpirult és elkapta a tekintetét.
- Jaj, ez olyan ciki! Mintha hallotta volna, hogy miket gondoltam a testvéréről, még szerencse hogy ez lehetetlen. Ügye? Ügye lehetetlen! – erre megont elmosolyodtam Nessie erről a kis arcjátékról egyből levette a lényeget. Az arcán hatalmas mosoly terült el.
- Szóval Alice-nek is bejön? – kérdezte gondolatban, de még így is kihallatszót a kuncogása. Mindenről elfelejtkezve egy határozottatan bólintottam. Mire édes és boldog hangon felkacagott.
- Km… Szóval lányok mit csináltatok odafent? – kérdezte Jass.
- Edward ez nem fair szegény Alice-el szemben. Ne használd a képességed! –parancsolt még rám, de már gondolatban.
- Én teljesen ártatlan vagyok! Még bele sem fogtam, de már ordított is a fejembe. Szóval nem én tehetek róla! – emeltem fel megadásra a kezem. Persze leesett, hogy most megint nagy baromságot csináltam.
- Ja, bocs! Csak még mindig egy elvesztet fogadás miatt zsörtölődik.
- Jah, értem. – mosolyodott el. – Amúgy csak beszélgettünk. – fordult vissza Jasper -hez. – és ti mit csináltatok?
- Semmit. Csak beszélgetni próbáltam, de nem igazán sikerült. – válaszoltam, majd jelentőség teljesen Nessie - re néztem. – Erről jut eszembe, Nessie velem jönnél? Szeretnék neked mutatni valamit!
- Ja, persze! – szólt mosolyogva – ti addig maradjatok nyugodtan. Ismerkedjetek össze. – s ezzel karon ragadva el is siettem vele.

Hale testvére 10.rész

Ezt a fejezetet eleinte egy másik embernek akartam ajánlani. De sajna közben nagyon roszra fordultak a dolgok kettőnk között. Szóval így végül még is csak és kizárólag nektek az olvasóimnak ajánlom! Puszi!

10. fejezet.

Faggatózás!

Nessie szemszöge:

Apa megérezte, hogy közeledem. Pedig igyekeztem elzárkózni, de a jelek szerint annyira ideges vagyok, hogy elárultam magam. Szar ügy nagy, ja! Még mindig nem tudom, hogy milyen magyarázattal fogok előrukoni nekik. Pedig egész úton e törtem azt, az, aranyos kis buksimat, de semmi jó nem jutott az eszembe. Mert valami olyan mesét akartam előadni, amiben senki nem tűnik hibásnak. De csak olyan volt, amiben vagy Em lesz egy nagy tuskó, vagy Jass egy nem törődöm köcsög, vagy én egy hisztis picsa. Egyik változat sem nyerte el a tetszésemet. De már nincs, mit tenni itt vagyok readásul még Alice-t is ide rángattam erre a cseppet sem barátságos beszélgetésre úgy, hogy szegénykém még azt sem tudja, hogy vámpírok vagyunk. Kezdtem úgy érezni, hogy irtó nagy baromság volt őt most ide hozni.
De hát késő bánat már nem tehetek semmi.
- Alice! – kezdtem neki még is.
- Igen?
- Öm… ügye tisztában vagy vele hogy ez most irtó kellemetlen lesz?
- Az hiszem, hogy igen.
- Szóval kérlek, ne erről a benyomásról ítélj meg minket! Oké?
- Persze nyugi! Mert a végén még légszomjad lesz, ha így kapkodod a levegőt. – és tényleg ha ember lennék már rég elájultam volna olyan iramban szedtem a levegőt. Eddig pedig fel sem tűnt.
- Rendben! – mosolyogtam erőtlenül, de most csak ennyire voltam képes.
- Na, akkor csapjunk a lovak közé. – s már el is indult az ajtó felé. De én még nem voltam kész. Nem tudom, hogy miért voltam így megijedve. Igen. Megijedtem! Na de mitől? Ez itt a húszmillió dolláros kérdés?

Alice még épp csak hogy bekopogott, amikor már nyílt is az ajtó. Láttam rajta hogy egy pillanatig kiül az arcára az értetlenség. De aztán már csak az a bizonyos barátságos mosoly maradt.
Nem nagy meglepetésre Apa nyitott ajtót. S rögtön Alice-t, mint ha észre sem venné megölelt olyan hosszan, hogy azt hittem nem is fog elengedni.
- Jaj, Kicsim úgy aggódtam érted! Jól vagy? Semmi bajod? És hol voltál eddig? – zúdította rám a sok kérdést egy szere.
- Öhm… Edward ő itt Alice! – mutattam be. S csak most eset le hogy milyen furcsán hathatott Alice-nek a „Kicsim” jelző, ahogy az arcára néztem. Hisz végül is mi csak testvérek vagyunk. Éreztem, hogy apának is rögtön leeset mekkora baromságot csinált. De aztán Alice arcán megint szétterült a mosoly és már mi is mosolyogtunk egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. Na de miben fogadjunk, hogy majd egyszer, amikor csak „mi ketten leszünk” rá fog kérdezni erre a „kicsim” dologra.
- Oh! Szia, Alice én Edward vagyok Edward Cullen. Bocsánat csak nem figyeltem annyira megörültem, hogy Nessie végre haza jött. – hadarta gyorsan Apa.
- Semmi baj! Megértem! – mosolygott kedvesen Alice.
- Szerintem jobb lesz, ha bemegyünk! – ajánlkoztam. Bár én inkább pont az ellenkezőjét gondoltam. Na de kit is érdekel, hogy mit gondolok most persze csak rajtam kívül.
Mind a ketten bolittotak majd Apa vezetésével bementünk. Odabent természetesen az egész család várt. Mibe hogy egész nap itt voltak. Miért van az, hogy amikor ilyen tutti tippjeim vannak, sosincs mellettem egy bukméker?

Miután mindenki illedelmesen bemutatkozott. Alice és Esme elmentek a konyhába úgymond kaját csinálni. Én nem bántam a dolgot, legalább Alice nem lesz itt, amikor mindenki nekem esik, és ez nagyban megkönnyíti majd a magyarázkodást. Plusz őszintén szólva így gyalog elég hosszú volt az út és elégé ki is idegeltem magam ahhoz, hogy tök éhes legyek. És tuti biztos, hogy Esme sok kaját fog csinálni így jól fogok lakni az biztos. Csak addig maradjak életben. Mert még mindig rám vár a kihallgatás. Jajjaj. Valaki nem akar engem kimenteni innen gyorsan? Légyszi!

- Szóval hol voltál? És egyáltalán miért mentél el? – kérdezte rögtön apa, ahogy mindenki leült a nappali valamelyik részébe.
- Csak elmentem egy kicsit az erdőbe aztán ott találkoztam Alice-el. És nála voltam ez idáig. – na, ez legalább teljes mértékben igaz. Az a jó hogy apa mostanában már nem tud a gondolataimban olvasni, mert sikerült rájönnöm, hogy zárhatom ki. Így nem hallgatja ki a gondolataim. Nem is kell mondanom néha nagyon ki is akad e miatt. HAHAHA.
- Oké! De mégis miért mentél el? – na, ez már anya volt.
- Csak mert! – válaszoltam. Igen visszapofázásban mindig is penge voltam.
- Ez nem válasz! – förmedt rám Apa. Mindig utálja, ha nem válaszolok rendese. Igen rajta meglátszik, hogy nem mostani a neveltetése. Pff.
- Csak egyszerűen el kellet mennem. Nem bírtam a feszültséget.
- Aha és ezért nem szólal meg sem Emmett sem Jasper mióta elmentél. – csak bámultam az említettekre. Komolyan nem szólaltak meg az óta, nem mondták meg hogy mit mondott nekem Em, amiért elrohantam. Csak ámultam és bámultam. Nem akarta felfogni az agyam, amit hallottam. Pedig cserkészbecsszó hogy nagyon igyekeztem.
- Azt én honnan a bús bánatból tudjam, hogy mi a jó francért kukultak meg! – ha nem tudsz, semmi értelmeset mondani kezdj el dühöngeni, Nessie lecke 1. fejezet.
- Héhéhé! Nyugi! Nincs semmi baj!
- Én marha nyugodt vagyok. Nem kell nyugtatni.
- Aha, látszik! – nevetett Emmett. Erre kapott egy olyan szúrós pillantást, amitől rögtön lefagyott a mosoly az arcáról.
- Nem azért mondtam! – tetet fel a kezét gyorsan.
- Ja, én meg a húsvéti nyuszi vagyok mellékállásban. – most bezzeg mindenki dőlni kezdett a nevetéstől. De legalább már nem volt olyan feszült a hangulat. És még rám mondják, hogy hangulatromboló vagyok.
- Ez jó volt! Honnan szedted? – kérdi Em. Őt mindig is érdekelték a frappáns beszólásaim.
- A mikulás zsákjából! Szerinted?
- Ne kérlek, hagyd abba. – röhögött tovább a társaság.
- Ha így fogytatjátok röhögő görcsöt fogtok kapni. – jegyeztem meg Kb 2 perc cseppet sem csöndes nevetés után.
- Kaphat egy vámpír röhögő görcsöt? – kérdezte Emmett.
- Titeket elnézve simán! – vágtam rá azon nyomban.
- Ja, elég valószínű! – csatlakozott Anya is.
- Kész a kaja! – halottam meg Esme hangját. Szépen mindenki elkomolyodott, már ha ez a megfelelő szó arra, ahogy próbáltak feltápászkodni és elindulni az ebédlő felé.
- Mit csináltatok? – kérdeztem beleszagolva az illat felhőbe.
- Hát ilyen hamar csak sült krumplit és hozzá ilyen mirelit vacakot. – mosolygott Alice. Mindig azt mondja, hogy „mirelit vacak „de azért nála is van jó pár zacskó. Szerinte is finom meg legalább gyorsan kész van. Szerintem ez a legnagyobb előnye.
- Azt nagyon szeretem. – válaszoltam hát.
- Tudom! Észrevettem.
- Hát remélem, hogy nem haragszotok, de mi nem eszünk. Mert nem rég ebédeltünk. – válaszolta Carlisle.
- Oh, tényleg. Hát akkor nekünk kell megennünk.
- Szerintem nem lesz probléma. – mosolyogtam és is. Mert tényleg eléggé éhes voltam már főleg hogy a kedvencemet csinálták.
- Akkor esetek neki! – s mi szófogadó kislány módjára leültünk és ettünk. Ahogy megjósoltam mind el is fogyott.
Miután végeztünk. Úgy voltam vele oké hogy most tök elnézőek meg minden de lehet hogy ezt is olyan három napos (jelen esetben 3 órás csoda) és mindjárt elkezdenek hőzöngeni mekkora egy faszfej vagyok. Lehet hogy már rég meg is tették volna ha nincs itt Alice. És én még hülyeségnek tartotam őt elhozni. Megkkora barom is vagyok! Minden esetre én fogtam Alice-t és sűrű elnézések meg boccsik között felcipeltem a szobámban. Csak arra nem gondoltam hogy így meg Alice támad le. Miért van az hogy sosincs jó megoldás. De ha mégis hát baszodjon meg, mert, hogy hozzám még soha nem jött el az tutti.
- Szóval mivolt ez a „Kicsim”-ezés közted és Edward között? – kérdezte. Hát nem meg mondtam, hogy rá fog kérdezni? Jaj, miért kell nekem mindig mindent ilyen jól tudnom?
- Semmi.
- Aha, persze. Azért nem vagyok ilyen naiv. – hát igen egy párszor már mondtam neki, hogy az, de csak nem akarta elhinni és erre tessék, végre elismeri, és egyből ellenem használja. Na, igen ez a hála a jó tettekért.
- Örülök, hogy elismered végre hogy naiv vagy. – adtam a közönyöst.
- Azt hittem barátnők vagyunk.
- Mert azok is vagyunk.
- Akkor meg miért nem ismered el, és mondod el, hogy van köztetek valami?
- Már, mint úgy értve van köztünk valami? – néztem rá nagy szemekkel.
- Naná hogy úgy értve!
- Fúj, nem! Dehogy is! Jézusom hogy képzeld?- oké elismerem ez azért kicsit túlzás volt. De akkor is, hogy gondolhatja, hogy Apával… Ááá nem még a gondolatát sem bírom. De nem mondhatom meg neki hogy te istenverte hisz ő az Apám! De akkor hogy a jó büdösbe magyarázzam el neki, hogy mi a tényállás? Na, ez az ötezer dolláros kérdés.
- Hét oké fogtam. Nem vagytok együtt, de akkor magyarázd meg ezt a „kicsim” dolgot.
- Csak jó köztünk a testvéri kapcsolat. És nagyon aggódott értem. – vontam meg a vállam. Remélem, a többiek élvezik a műsort! Fogadok Emmett-et úgy kell lefogni, hogy ne, jöjjön fel.
- Aham persze.
- Hát akkor ne hidd el, nem érdekel! Különben is Edwardnak ott van Bella. Nekem meg… - haraptam el a mondtat végét és elterültem az ágyamon. Csak bámultam a plafont miközben Jake arcár idéztem fel magam előtt. Jaj de hiányzik jött a felismerés és már szúródott és a mellkasom a gyomrom görcsbe rándul.
- Neked van pasid el nem is szóltál róla? – láttam meg Alice-t a fejem felet. Nem is vettem észre hogy feljött az ágyra.
- Igen!
- Hogy hívják? És hol van? És mennyire szereted? Ő mennyre szeret téged? Mesélj el mindent! Kérlek! – nézet rám imádott kiskutya szemeivel. Erre önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Jake -nek hívják. Még Forks-ban van. Nagyon szeretem őt. Tudtomal ő is engem, mert hát…
- Hát mi? – kíváncsiskodott.
- Mi jegyben járunk. – az arcán akkora döbenetet lehetet látni mindha azt mondtam volna, hogy a nap holnap nem fog felkelni.
- Aszta! Ez tök jó! Gratulálok! – mosolygott megint.
- Köszi! – pirultam el egy kicsit. Szinte soha nem pirulok kivéve, hogyha az én hercegemről van szó. Akkor egy merő pipacs vagyok.
- Jaj, ez annyira édes. – nevetet
- Szerintem nem! – durciztam. Lehet, hogy nem kellet volna ezen durciznom de ha én egyszer ducizni akarok, akkor fogok és kész! Nincs mese se regény!
- Oké akkor nem édes! – tette fel a kezét. – De miért van Forks-ban szerintem elég nagy ez a ház, hogy ő is elférjen? Vagy valami baj van azért nem jött?
- Jaj, nem nincs semmi baj. Csak neki még kell egy kis idő, hogy mindent le tudjon rendezni és csak aztán jön. – nyugtattam meg. Bár azt nem egészen tudom, hogy pontosan kit? Magamat vagy Őt? Rák tudja a lényeg hogy én nem. És ez mocskusúl kiveri nálam a biztosítékot.
- És az mikor lesz?
- Nem tudjuk biztosan.
- De Kb?
- Úgy egy, két hét.
- Szóval akkor még ebben a hónapban ide jön. Ha minden jól megy?
- Igen! De miért fontos ez? – kérdeztem? És közben nem túl barátságosan méregettem. No, nem azért mert attól féltem, hogy el akarja venni tőlem attól nem féltem csak valami gyanúsan csajszis dolog van készülőben. És tudni illik én mindig is rühelltem a csajszis dolgokat. Oké a sminkig eljutok, de hogy nekem manikűröshöz meg kozmetikushoz meg ilyenekhez keljen menni. Na, nem! És a csajmatek meg a csajlogika sem volt nálam nyerő.
- Miben mesterkedsz? – adtam hangot a gyanúmnak igen csak „nyuszika a reflektorban” hangon.