Hale testvérek
21. fejezet.
A nagy pillanat!
Jasper szemszöge:
Úgy éreztem mintha néznének! Így hát felpillantottam…
Igazam volt valóban nem voltam már egyedül. Ott a fák között volt az én gyönyörű szerelmem… Alice! Estélyi ruhája szakadt volt gondolom a futástól. Arca elkínzott a sírástól és a fájdalomtól. Teljesen ledermedten álltam. Nem tudtam miért jött? És egyáltalán az egész helyzet olyan abszurd volt.
- Mi… miért jöttél? – kérdeztem hát meg.
- Én, én sajnálom! Nem akartalak megbántani! Kérlek, bocsáss meg nekem és ne haragudj! – zokogta majd a karjaimba rohant és olyan szorosan bújt hozzám, hogy még ha akartam volna se tudtam volna ellökni magamtól. De nem is akartam. Hisz szeretem őt. Igen szeretem. És ennek rajta kívül semmi sem állhat az útjába.
- Ssss! Ne sírj szerelmem. – próbáltam csitítani.
- Megbocsátasz? Kérlek, bármit megteszek, csak bocsáss meg!
- Én, szeretlek! Tényleg teljes szívemből. Ha mást nem is ezt biztosan tudom kettőnkről!
- Én is szeretlek Téged! Tiszta szívemből.
- Akkor ne sírj Kincsem!
- De hát te is sírsz! – nézet rám nagy szemekkel. És tényleg igaza volt valóban sírtam. De annyira őt akartam megnyugtatni, hogy észre sem vettem, hogy én magam is rázkódom a könnyektől. De nem akartam velük foglalkozni így inkább minden szerelmemet és odaadásomat belesűrítettem egyetlen csókba és így csókoltam meg. Hosszan szenvedélyesen és szerelmesen. Hátráltunk egészen az egyik oszlopig és mikor háta elérte a falat, átkarolta a nyakamat majd beletúrt a hajamba. Én e közbe az egyik kezemmel a hátát tartottam, míg a másik sokkal lejjebb a fenekét markolta. S ez így folytatódott még hosszú percekig. Amikor is egy kis időre elszakadtunk egymástól és levegőért kapkodtunk. Még én is ziháltam pedig nekem semmi szükségem nincs a levegőre.
- Jass, most hogy már mindketten ismerjük a másik nagy titkát. Mi lenne, ha tovább lépnénk egy szinttel a kapcsolatunkat illetően? Hisz nem kell rám-annyira vigyáznod, mint egy emberre! – kacérkodott. De én még nem voltam biztos a dolgomba. Hisz mi lesz, ha elragadtatom magam?
- Én nem tudom, hogy képes lennék e uralkodni. magamon!
- Én hiszek és bízok benned szerelmem! Csak rajta bátran. – majd újra megcsókolt!
Egész testemben remegtem, mert féltetem ugyan akkor a szavai olyan szenvedély szabadítottak el, hogy már nem voltam ura a testemnek. Hátul a ruháján lehúztam a cipzárt majd a vállairól a pátokat végül már éreztem, hogy szinte meztelen teste hozzá simul az én testemhez. Az ágyékom nagyot rándult majd éreztem, hogy amúgy is igen merev veszőm most már a kőnél is keményebb. Gyönyörű combjaival átölelte a derekamat és most már teljesen rajtam csimpaszkodott. Egyik kezemet elvettem és gyorsan leszakítottam magamról az inget-melyet viseltem majd megpróbáltam kibújni a nadrágomból is, de így egy kézzel nem ment readásul Alice is nehezítette a dolgomat, mert közben egy másodperce nem hagyta abba a simogatást. Sőt most hogy e felső testem is kiszabadul a ruha fogságából már azt is simogatta és egyre csak lejjebb haladt. Így másik kezemmel szerelmem alá nyúltam és felfelé nyomtam arra a pár másodperc-re, amíg kicsatoltam a nadrágom majd egy szemvillanás alatt kint is voltam belőle. Elkezdtem visszafelé araszolni a kanapé és a szőnyeg felé. Úgy gondoltam, hogy a kanapéra fektetem, de miután oda értem rá kellet jönnöm, hogy nem fog működni így szép lassan a szőnyegre fektetem rá. Amit a háta a szőnyegez ért lazított a lába szorításán és lejjebb csúszott, alattam hogy jobban hozzá férjen a felső testemhez szépen lassan, érzékien végég csókolta a nyakam aztán a mellkasom a hasam és így tovább lefelé. Miközben a kezei lehelet finoman simogatták a hátam és az oldalam.
21. fejezet.
A nagy pillanat!
Jasper szemszöge:
Úgy éreztem mintha néznének! Így hát felpillantottam…
Igazam volt valóban nem voltam már egyedül. Ott a fák között volt az én gyönyörű szerelmem… Alice! Estélyi ruhája szakadt volt gondolom a futástól. Arca elkínzott a sírástól és a fájdalomtól. Teljesen ledermedten álltam. Nem tudtam miért jött? És egyáltalán az egész helyzet olyan abszurd volt.
- Mi… miért jöttél? – kérdeztem hát meg.
- Én, én sajnálom! Nem akartalak megbántani! Kérlek, bocsáss meg nekem és ne haragudj! – zokogta majd a karjaimba rohant és olyan szorosan bújt hozzám, hogy még ha akartam volna se tudtam volna ellökni magamtól. De nem is akartam. Hisz szeretem őt. Igen szeretem. És ennek rajta kívül semmi sem állhat az útjába.
- Ssss! Ne sírj szerelmem. – próbáltam csitítani.
- Megbocsátasz? Kérlek, bármit megteszek, csak bocsáss meg!
- Én, szeretlek! Tényleg teljes szívemből. Ha mást nem is ezt biztosan tudom kettőnkről!
- Én is szeretlek Téged! Tiszta szívemből.
- Akkor ne sírj Kincsem!
- De hát te is sírsz! – nézet rám nagy szemekkel. És tényleg igaza volt valóban sírtam. De annyira őt akartam megnyugtatni, hogy észre sem vettem, hogy én magam is rázkódom a könnyektől. De nem akartam velük foglalkozni így inkább minden szerelmemet és odaadásomat belesűrítettem egyetlen csókba és így csókoltam meg. Hosszan szenvedélyesen és szerelmesen. Hátráltunk egészen az egyik oszlopig és mikor háta elérte a falat, átkarolta a nyakamat majd beletúrt a hajamba. Én e közbe az egyik kezemmel a hátát tartottam, míg a másik sokkal lejjebb a fenekét markolta. S ez így folytatódott még hosszú percekig. Amikor is egy kis időre elszakadtunk egymástól és levegőért kapkodtunk. Még én is ziháltam pedig nekem semmi szükségem nincs a levegőre.
- Jass, most hogy már mindketten ismerjük a másik nagy titkát. Mi lenne, ha tovább lépnénk egy szinttel a kapcsolatunkat illetően? Hisz nem kell rám-annyira vigyáznod, mint egy emberre! – kacérkodott. De én még nem voltam biztos a dolgomba. Hisz mi lesz, ha elragadtatom magam?
- Én nem tudom, hogy képes lennék e uralkodni. magamon!
- Én hiszek és bízok benned szerelmem! Csak rajta bátran. – majd újra megcsókolt!
Egész testemben remegtem, mert féltetem ugyan akkor a szavai olyan szenvedély szabadítottak el, hogy már nem voltam ura a testemnek. Hátul a ruháján lehúztam a cipzárt majd a vállairól a pátokat végül már éreztem, hogy szinte meztelen teste hozzá simul az én testemhez. Az ágyékom nagyot rándult majd éreztem, hogy amúgy is igen merev veszőm most már a kőnél is keményebb. Gyönyörű combjaival átölelte a derekamat és most már teljesen rajtam csimpaszkodott. Egyik kezemet elvettem és gyorsan leszakítottam magamról az inget-melyet viseltem majd megpróbáltam kibújni a nadrágomból is, de így egy kézzel nem ment readásul Alice is nehezítette a dolgomat, mert közben egy másodperce nem hagyta abba a simogatást. Sőt most hogy e felső testem is kiszabadul a ruha fogságából már azt is simogatta és egyre csak lejjebb haladt. Így másik kezemmel szerelmem alá nyúltam és felfelé nyomtam arra a pár másodperc-re, amíg kicsatoltam a nadrágom majd egy szemvillanás alatt kint is voltam belőle. Elkezdtem visszafelé araszolni a kanapé és a szőnyeg felé. Úgy gondoltam, hogy a kanapéra fektetem, de miután oda értem rá kellet jönnöm, hogy nem fog működni így szép lassan a szőnyegre fektetem rá. Amit a háta a szőnyegez ért lazított a lába szorításán és lejjebb csúszott, alattam hogy jobban hozzá férjen a felső testemhez szépen lassan, érzékien végég csókolta a nyakam aztán a mellkasom a hasam és így tovább lefelé. Miközben a kezei lehelet finoman simogatták a hátam és az oldalam.
