Sziasztok! Kicsit megcsúszva ugyan de Boldog Karácsonyt Kívánok. :D Remélem Hogy mindenkinek boldogan telt. Nos itt egy rövid de szerintem tartalmas fejezet. Úgy éreztem jót tenne mindenkinek ha most egy kicsit nyugisabb összegzőbb fejezet. Na jó olvasást. És kommikat! Puszika:Rosalye.

Hale testvérek

29. fejezet

Na, erre mi az esély…

Alice szemszöge:

Teljesen le voltam döbbenve. Már, mint oké hogy a vámpírok „örök” létűek. De akkor is nekem senki se szólt, hogy vannak ennyire őskoriak is…

-          Ha látnád, milyen arcot vágsz. Édes, kis szívem ilyen szín tiszta döbbenetet rég nem láttam már! – derült jót tudatlanságomon.

-          Kösz, elég hogy a te arcodat látom, abból már sejtem milyen lehet az enyém.

-          Bocsesz. Na de elég is belőlem már bőven. Mesélj most valamit te magadról.

-          Nos, én már szinte egész életemben az erdőben éltem, egy kisebb faházban. Egyetlen társaságom csak a kutyám, Orion volt. Vele még azért nem találkoztál, mert megevet valami mérgező növényt és az állatorvosnál van megfigyelés alatt, vagy mi. Na, szóval ott éltem, amikor az egyik nap találkoztam Nessie-vel. Gondolom róla már hallottál? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért.

Még az kéne, hogy én itt teljes beleéléssel meséljek, miközben ő egy kukkot sem ért az egészből. Bár amilyen biztos nem szólna, egy szót sem csak hallgatna.

-          igen róla már hallottam egy kicsit. Végül is csak annyit hogy Bella és Edward lánya, egy félvér vámpír. Ezzel vége is. Talán csak még valami olyat hallottam, hogy de ez maradjon köztünk szóval, hogy személyiségileg inkább az apjára ütött.

Erre én felnevettem.

-          hát szó mi szó, ez valóban így van. Egyáltalán nem olyan, mint Bella. Sőt szerintem még Edward-on is túltesz. Őt aztán nem érdekli semmilyen társadalmi szabály vagy szokás, legyen az emberi vagy vámpír. Mindig a saját feje után megy, makacs, mint egy öszvér, és szerintem egyik hobbija hogy minél több nyelven minél több káromkodást megtanuljon.

-          Aszta. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen bele való kiscsaj. – nevetett Damien.

-          Nos, igen. De vannak azért jó tulajdonságai is. Igazán jó barát, nagyon intelligens. És mindig segít, ha baj van. Emellett nagyon érző lélek, persze ezt semmiért el nem ismerné. De várj, van egy kedvenc mondata, amivel szerintem érzékeltetni tudom milyen is ő; „Engem senki ne hívjon bunkónak. Mert én nem vagyok bunkó, én tuskó vagyok. Engem aztán senki nem faragott ki!”   – utánoztam drága barátnőm hangját.

-          Ez igazán fenomenális… - fogta már majdnem a hasát.

-          Folyton azt mutatta, hogy ő milyen kemény. Pedig ha rossz kedve volt mindig a gyűrűjét nézte. Szerintem abból meríttet erőt.

-          A gyűrűjét? – nézet rám tanácstalanul. Hoppá lehet, hogy tévedtem és mégis rákérdez arra, amit nem ért?

-          Igen tudod, minden családtag magán viseli a Cullen címert valamilyen formában. Vagy nyaklánc, vagy csuklópánt, vagy akármilyen ékszer. Nessie egy csodaszép gyűrű formájában viseli. Tudod a gyűrű két oldala vésett, baloldalt Nessie áll a jobboldalt pedig Cullen. Középen egy két lábra emelkedett oroszlán van ónixból kirakva. A felírat és az oroszlán szeme pedig kicsi gyémánt. Az egész gyűrű ezüst. Istenem, ha rá gondolok is megborzongok. Olyan gyönyörű. Tökéletesen illik hozzá. – merültem bele a részletekbe. – Biztos vagyok benne hogy az életénél is fontosabb neki.

-          Nagyon jól ismered őt! – komolyodott el Damien.

-          Hát igen! –sóhajtottam. – De hol is tartottam? Jah igen, szóval találkoztam vele, nagyon zilált volt és zavarodott, mint aki azt sem tudja ki ő. Olyan volt, mint aki menekül. És mint később kiderült nem is tévedtem. Edward elől menekült, vagyis pontosabban inkább önmaga elől. Csak akkor még ő maga sem tudta. Olyan bonyolult volt már akkor is minden. Legalább is neki. Hiszen olyan fiatal még, és ennek ellenére még is oly sok mindenen kellet már így is keresztülmennie…

Haj, na, mindegy. Szóval nálam maradt egy kis ideig. Ki is tisztította a fejét a jó levegő. Végül sikerült rábeszélnem, hogy térjen vissza ide a családjához. Hiszen bármennyire is vágytam már a társaságra attól még nem akartam, hogy egy kis butaság miatt elveszítse a családját. De persze amilyen jószívű nem hagyott magamra. Rábeszélt, hogy vele tartsak. Így találkoztam a családdal. És persze Jasper-ral. Szinte az első láttásra beleszerettem. Tudom, bután hangzik, de így történt, hát így is mondom el neked. – fejeztem be életem történetének mesélését.

És éppen időben, mert már hallottam is, ahogy nyílik az ajtó, majd egy elmosódót folt, és már szerelmem karjaiban is voltam.

Hale testvérek 28.fejezet

Sziasztok! Na szóval meg is van. Itt az ígért feji. Remélem örültök neki. :D

Remélem siker jól össze hozni. Szóval nagyon de nagyon szépen kérlek titeket hogy írjatok pár sort nem kérem hogy egy kis regényt (bár annak is örülök, Sőt) de egy két kis sor olyan jól tud esni. Főleg így hogy itt vannak az ünnepek. Kicsit több erőt adna hogy újabb egy újabb fejivel lepjelek meg titeket. xD!

Na szeretlek titeket, remélem ti is engem!

Puszika:Rosalye.

Ezt a fejezetet "Alice" -nek Ajánlom! - Remélem hogy örülsz neki. Én nagyon örültem a megjegyzésednek. (ahogy a többinek is). :D

UI: Nehéz volt most nekem a döntés nem is kicsit. De úgy örültem neki! :D

Jó olvasást.

Puszika:Rosalye - még egyszer.

Hale testvérek.

28. fejezet

Második fázis.

Alice szemszöge:

Miután a fiúk tesztoszteron szintje végre valamivel alább hagyott. Nekiláttam, hogy előkészítem legújabb tervemet. Elmentem a konyhába, ahol Esme éppen agy új szakácskönyvet olvasott.
- Szia Esme!
- Szia, Drágám! Éhes vagy? Máris készítek neked valamit, ha gondolod?
- Jaj, nem! Köszönöm, de nem vagyok éhes. Csak azért jöttem, mert volt egy olyan megérzésem hogy vadászni szeretnél. És ahogy elnéztem a fiúkra is ráférne egy kis vadászat. Szóval csak annyit akartam, hogy Carlisle mostanában olyan letört, biztos vagyok benne, hogy jót tenne neki egy kis kimozdulás. Szóval, ha úgy döntesz, elmész, akkor mindenképp szólj neki is. – mosolyogtam.
- Nos, igen, gondoltam rá. – töprengett.
Oh, Istenem, ez a necces pillanat, ha ez itt nem jön, összefújhatom.
- Megyek szólók a többieknek. – indult el végül.
Hála az istenek. Így most jöhet a második fázis.
A család már a nappaliban gyülekezet, (mivel végül a többiek is csatlakoztak a bandához), mikor én beindítottam a második műveleti fázist.
- Oh, a francba. Hogy lehetek ilyen ostoba.
- Alice, kicsim mi a baj? – siettet oda hozzám Jass.
- Áh, semmi csak nem nézetem meg az üzletben hogy minden meg van e, és a kedvenc táskámat otthagytam. – panaszoltam el a bajom.
- Semmi baj akkor gyere, menjünk el érte.
- De más túl késő, húsz perc múlva bezárnak.
- Akkor majd megyünk holnap. – próbált megnyugtatni.
- Nem, van egy mód rá, hogy még időben oda érjek… Damien még időben el tudna vinni oda.
- Na, nem, azt nem! – lett egyből ideges szerelmem.
- Miről van szó? – jött oda most már Damien is. – ha akarod, akkor tényleg el tudlak vinni.
- Hát ez nagyszerű, akkor menjünk.
- De, de… - próbálkozott még egyszer Jasper.
- Ugyan, Édesem nem lesz semmi baj! – csókoltam meg, majd belekaroltam sofőrömbe. – A Plázába, Jean!

Damien szemszöge:

A Cullen villa nappalijában ücsörögtem és próbáltam megérteni a női logikát. Beismerem kevés sikerrel.
- Szóval komolyan azért adtad elő ezt az egész műdrámát, mert beszélgetni szeretnél velem? – fejtegettem, de csak szépen lassan.
- Nos, végül is igen!
- Alice, de most komolyan ez örültség!
- Tudom. De gondolj bele, ha nem így csinálom, nem lehetne nyugodtam beszélgetni. Így volt a legegyszerűbb.
- A legegyszerűbb – ismételtem meg.
- Igen.
- Azta hát jó! Miről szeretnél beszélgetni? – csak ne a múltamról, csak ne a múltamról.
Légyszi csak ne a múltamról kérdez. – rimánkodtam magamba.
- Hát a múltadról. Meg rólad. – mondta ki az ítéletem.
- Nem igazán tudom, mit mesélhetnék. Inkább kérdez?
- Mikor születtél? Mikor változtattak át? Ki változtatott át? Hány éves voltál akkor? Hány éves vagy most? Mennyi…
- Hé, hé. Lassabban. Talán nem gondoltam át ezt olyan jól. Azt hiszem jobb lesz, ha inkább én mesélek.
- Okés, csak kezdj bele. Nincs sok időnk. – sürgettet.
Hát komolyan ez a lány. Nem semmi.
- Szóval 1823-ban születtem, Franciaországban. 1845-ben változtattak át, akkor voltam 22 éves. 187 éves vagyok. 165 éve vámpír. Egy Elizabeth nevű vámpírnő változtatott át. A képességem már ismered. 15 évig éltem Beth-el. Utána csatlakoztam Laylához.
- És vele hány évig voltál? – ezen már muszáj volt mosolyognom.
- 146 évig voltam mellette.
- Azta! Az nagyon sok idő.
- Igen valóban, bár nekem nem tűnt olyan soknak. Olyan gyorsan eltelt az idő.
- Biztos nagyon hiányzik. El sem tudom képzelni milyen, lehet tovább élni, a párod nélkül. – nézett rám.
Belőlem meg kitört a nevetés. Nem tudom, milyen régen nem nevetem már ilyen jót.
- Most meg mi van? Mit mondtam? – csattant fel élesen Alice.
- Semmi csak te most… Nem mesélt neked Carlisle semmit se Layla-ról, igaz?
- Még nem olyan rég óta vagyok a család tagja. De miért?
- Tudod Layla már elmúlt 50-60 éves mikor átváltoztatták. Szóval tudod mi nem úgy voltunk együtt. Csak, mint, mint mester és tanítványa. Én mélységesen tiszteltem őt.
- Oh, izé szóval akkor… khm bocsika. – szeppent meg egyből a kis energia bomba.
- Ugyan nincs miért. Csak azt sajnálom, hogy csak ennyi időt tölthetem vele.
- Miről beszélsz, hiszem majd 150 évig vele éltél. Az egyáltalán nem kevés.
- Nekem nem is, de neki, neki ez csak egy szempillantás volt. – merengtem el.
- Hogy-hogy?
- Több mint kettő ezeregyszáz éves volt. – szegény lány, valahol a padlón volt az álla.
- De, de akkor az, aszta!

Hale testvérek 27.fejezet

Sziasztok! Tudom, tudom nagyon utáltok amiért folyton egy csomó időre eltűnök. Nagyon sajnálom, de tényleg. Remélem egy kicsit kárpotól érte az hogy a kövi feji még a héten fel lesz téve. Tudom hogy nem szép dolog mindig eltünni, de sajna írói vágyaimat nem mindig köti le a meri így az elmúlt pár hónapban neki láttam egy könyv írásának. Ami nagyon klassz, nagyon izgalmas nagyon élvezem az írását, viszont egy csomó időmet elveszi tőletek. De igyekszem ezen túl valami kompromisszumot kötni arra hogy mindenre és mindenkire legyen időm. Szóval remélem megbocsátotok. Jó olvasást. Puszika: Rosalye.

Ezt a fejezetet Edinának ajánlom. (Remélem elfogadod.)

Hale testvérek.

27. fejezet

A döntés…

Carlisle szemszöge:

Összehívtam a családi gyűlést. Nem akarok semmit sem eltitkolni előlük, főleg ha figyelembe veszem Layla jóslatát. Ennek ellenére még is úgy érzem jobb, ha pár dolog elmondásával még várok.
Én ültem az asztalfőn, bal oldalamon Esme jobbomon Edward foglalt helyet. Fiam mellet természetesen Bella ült. De most a Bella melletti szék (ami Renesmee széke) nem volt üres. Oda ültettük le remélhetőleg legújabb családtagunkat, Damient. Ahogy ezt így végig gondoltam egyből kaptam egy furcsa pillantást Edward –tól. Nem volt sem rosszalló, de igazán helyeslő sem.
- Drágám minden rendben? – kulcsolta össze ujjainkat Esme. Rá emeltem tekintetem és egy aggódó szempárral találtam szemben magam.
- Igen persze! – szorítottam meg egy kicsit összekulcsolt kezeinket.
- Azért kértem, hogy gyertek ide – néztem szét családomon. – mert fontos dologról kell döntenünk, amely mélyen érinti családunk.
- Elnézést, de akkor én miért vagyok itt? – szólalt fel Damien.
Mióta csak visszajöttek Edward-dal a kis magánbeszélgetésükből, folyton ilyen feszült. Próbáltam kideríteni mi történt, de egyik érintett fél sem akart beszélni róla.
- Nagyon jó kérdés! – fúrtam tekintetem az övébe. – Nos mert Layla kért tőlem valamit és ez téged és a családot is érinti.
- Ezt meg hogy érted? Még is miről van szó? – mintha kicsit elsápadt volna.
- Arra kért a levelében, hogy fogadjunk be a családba. Persze ehhez a többiek – tártam szét a kezem - belegyezése is szükséges. De én szeretném, ha itt maradnál. – láttam, rajta hogy igen erősen vacillál.
Ha jól láttam két érzelem harcolt egymással benne; a vágy hogy megint tartozzon egy családba, és a félelem hogy megint elveszít mindent, ami fontos neki. Mivel tartottam tőle vajon melyik fél kerül ki győztesen a háborúból, inkább így szóltam:
- Szeretném szavazásra bocsájtani a kérdést! Esme?
- Én bármikor örömmel látom!
- Alice?
- Szerintem aranyos! MEGTARTJUK! – vigyorgott.
- Jasper? – szegénykém nehezen fogta vissza magát, hogy ne kezdjen el morogni…
- Nincs ellenvetésem.
- Rosalie?
- Nem sok vizet zavar! Maradjon!
- Emmett?
- Legalább lesz kit szívatni! – tördelte az ujjait.
- Bella?
- Szívesen látlak! – próbált mosolyogni.
- Edward?
- Ha ezt kéred, nekem nincs kifogásom.
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk!

Damien szemszöge:

Hallottam, ahogy Carlisle sorban végig kérdezi az egész családot. Végül pedig:
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk! – mondta.
Én pedig az ájulás határán egyensúlyoztam. Éveken át egyedül kóvályogtam, miközben mesés (és mint kiderült igaz) történeteket hallgattam a Cullen családról, ami család és nem klán. Ahol bár nem vérrokonok mégis erős kötelék fűzi őket össze. És most azt akarják, hogy én is egy Cullen legyek?
- Én nem tudom! – nyögtem ki végül. Igen nagy okosan.
Hiszen ott van Edward is, hiába hogy arra szavazott maradjak, egy órája még arra kért, hogy menjek és kutakodjak Európa országaiban. Hogy megkeresem a lányát. És erre is még választ kell adnom. De vagy az egyik vagy a másik. Még Edward is közölte, hogy meg van a családtagoknak tiltva, hogy a lány után menjenek. Így ha megkeresem, a lányát nem lehetek családtag, vagy családtag leszek, de még is milyen áron?

Carlisle szemszöge:

Láttam, hogy valami nagy aggasztja, hogy valami nagyon komolya dolog gyötri Damient. Csak azt nem tudtam mi. Bár gondolom, köze lehet a private beszélgetésükhöz, fiammal.
- Én nagyon köszönöm, hogy képesek lennétek befogadni ebbe a nagyszerű családba. De én…
- De a válaszod nem! – mondtam ki helyette.
- Sajnálom.
- Öregem ez olyan, mint valami elbaszott leánykérés! – szólalt fel Emmett. Most az egyszer örülök, hogy fiam ilyen gyermeteg, hála a poénjának már nem volt olyan feszült a légkör a szobában.
- Hát, ha már nem is akar hivatalosan „Cullen” lenni, attól még maradhatna, itt ameddig csak nem talál valami jobban, vagy meg nem un minket. Mi szívesen láttunk bármikor. – állt elő Jasper az ötlettel. Na, igen ő mindig megtalálja a kompromisszumokat.
- Rendben! – lazított a tartásán vendégünk. – Úgyis van egy kis elintézni valónk Em-mel. Nem igaz?
- Deeee… – és már kint is voltak a hátsó kertben.
- Nagyszerű még egy pojáca, pedig reméltem, hogy ő legalább más lesz…
- De kicsim.
- Jól van, hagyjuk. Menj csak te is Jass. – adta meg magát pöttöm lányom.
Ezen a kis beszélgetésen aztán mind nagyon jól mulattunk. Végre valahára visszatért az élet szikrája a családba. Még Edwardon is láttok valami kis pozitív változást. Pedig ő aztán a könnyen változó típus. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy még is mit beszéltek a fiammal. Illetve hogy még is hogy kerüljük el Layla bajjós jóslatát.