Sziasztok! Kicsit megcsúszva ugyan de Boldog Karácsonyt Kívánok. :D Remélem Hogy mindenkinek boldogan telt. Nos itt egy rövid de szerintem tartalmas fejezet. Úgy éreztem jót tenne mindenkinek ha most egy kicsit nyugisabb összegzőbb fejezet. Na jó olvasást. És kommikat! Puszika:Rosalye.

Hale testvérek

29. fejezet

Na, erre mi az esély…

Alice szemszöge:

Teljesen le voltam döbbenve. Már, mint oké hogy a vámpírok „örök” létűek. De akkor is nekem senki se szólt, hogy vannak ennyire őskoriak is…

-          Ha látnád, milyen arcot vágsz. Édes, kis szívem ilyen szín tiszta döbbenetet rég nem láttam már! – derült jót tudatlanságomon.

-          Kösz, elég hogy a te arcodat látom, abból már sejtem milyen lehet az enyém.

-          Bocsesz. Na de elég is belőlem már bőven. Mesélj most valamit te magadról.

-          Nos, én már szinte egész életemben az erdőben éltem, egy kisebb faházban. Egyetlen társaságom csak a kutyám, Orion volt. Vele még azért nem találkoztál, mert megevet valami mérgező növényt és az állatorvosnál van megfigyelés alatt, vagy mi. Na, szóval ott éltem, amikor az egyik nap találkoztam Nessie-vel. Gondolom róla már hallottál? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért.

Még az kéne, hogy én itt teljes beleéléssel meséljek, miközben ő egy kukkot sem ért az egészből. Bár amilyen biztos nem szólna, egy szót sem csak hallgatna.

-          igen róla már hallottam egy kicsit. Végül is csak annyit hogy Bella és Edward lánya, egy félvér vámpír. Ezzel vége is. Talán csak még valami olyat hallottam, hogy de ez maradjon köztünk szóval, hogy személyiségileg inkább az apjára ütött.

Erre én felnevettem.

-          hát szó mi szó, ez valóban így van. Egyáltalán nem olyan, mint Bella. Sőt szerintem még Edward-on is túltesz. Őt aztán nem érdekli semmilyen társadalmi szabály vagy szokás, legyen az emberi vagy vámpír. Mindig a saját feje után megy, makacs, mint egy öszvér, és szerintem egyik hobbija hogy minél több nyelven minél több káromkodást megtanuljon.

-          Aszta. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen bele való kiscsaj. – nevetett Damien.

-          Nos, igen. De vannak azért jó tulajdonságai is. Igazán jó barát, nagyon intelligens. És mindig segít, ha baj van. Emellett nagyon érző lélek, persze ezt semmiért el nem ismerné. De várj, van egy kedvenc mondata, amivel szerintem érzékeltetni tudom milyen is ő; „Engem senki ne hívjon bunkónak. Mert én nem vagyok bunkó, én tuskó vagyok. Engem aztán senki nem faragott ki!”   – utánoztam drága barátnőm hangját.

-          Ez igazán fenomenális… - fogta már majdnem a hasát.

-          Folyton azt mutatta, hogy ő milyen kemény. Pedig ha rossz kedve volt mindig a gyűrűjét nézte. Szerintem abból meríttet erőt.

-          A gyűrűjét? – nézet rám tanácstalanul. Hoppá lehet, hogy tévedtem és mégis rákérdez arra, amit nem ért?

-          Igen tudod, minden családtag magán viseli a Cullen címert valamilyen formában. Vagy nyaklánc, vagy csuklópánt, vagy akármilyen ékszer. Nessie egy csodaszép gyűrű formájában viseli. Tudod a gyűrű két oldala vésett, baloldalt Nessie áll a jobboldalt pedig Cullen. Középen egy két lábra emelkedett oroszlán van ónixból kirakva. A felírat és az oroszlán szeme pedig kicsi gyémánt. Az egész gyűrű ezüst. Istenem, ha rá gondolok is megborzongok. Olyan gyönyörű. Tökéletesen illik hozzá. – merültem bele a részletekbe. – Biztos vagyok benne hogy az életénél is fontosabb neki.

-          Nagyon jól ismered őt! – komolyodott el Damien.

-          Hát igen! –sóhajtottam. – De hol is tartottam? Jah igen, szóval találkoztam vele, nagyon zilált volt és zavarodott, mint aki azt sem tudja ki ő. Olyan volt, mint aki menekül. És mint később kiderült nem is tévedtem. Edward elől menekült, vagyis pontosabban inkább önmaga elől. Csak akkor még ő maga sem tudta. Olyan bonyolult volt már akkor is minden. Legalább is neki. Hiszen olyan fiatal még, és ennek ellenére még is oly sok mindenen kellet már így is keresztülmennie…

Haj, na, mindegy. Szóval nálam maradt egy kis ideig. Ki is tisztította a fejét a jó levegő. Végül sikerült rábeszélnem, hogy térjen vissza ide a családjához. Hiszen bármennyire is vágytam már a társaságra attól még nem akartam, hogy egy kis butaság miatt elveszítse a családját. De persze amilyen jószívű nem hagyott magamra. Rábeszélt, hogy vele tartsak. Így találkoztam a családdal. És persze Jasper-ral. Szinte az első láttásra beleszerettem. Tudom, bután hangzik, de így történt, hát így is mondom el neked. – fejeztem be életem történetének mesélését.

És éppen időben, mert már hallottam is, ahogy nyílik az ajtó, majd egy elmosódót folt, és már szerelmem karjaiban is voltam.

Hale testvérek 28.fejezet

Sziasztok! Na szóval meg is van. Itt az ígért feji. Remélem örültök neki. :D

Remélem siker jól össze hozni. Szóval nagyon de nagyon szépen kérlek titeket hogy írjatok pár sort nem kérem hogy egy kis regényt (bár annak is örülök, Sőt) de egy két kis sor olyan jól tud esni. Főleg így hogy itt vannak az ünnepek. Kicsit több erőt adna hogy újabb egy újabb fejivel lepjelek meg titeket. xD!

Na szeretlek titeket, remélem ti is engem!

Puszika:Rosalye.

Ezt a fejezetet "Alice" -nek Ajánlom! - Remélem hogy örülsz neki. Én nagyon örültem a megjegyzésednek. (ahogy a többinek is). :D

UI: Nehéz volt most nekem a döntés nem is kicsit. De úgy örültem neki! :D

Jó olvasást.

Puszika:Rosalye - még egyszer.

Hale testvérek.

28. fejezet

Második fázis.

Alice szemszöge:

Miután a fiúk tesztoszteron szintje végre valamivel alább hagyott. Nekiláttam, hogy előkészítem legújabb tervemet. Elmentem a konyhába, ahol Esme éppen agy új szakácskönyvet olvasott.
- Szia Esme!
- Szia, Drágám! Éhes vagy? Máris készítek neked valamit, ha gondolod?
- Jaj, nem! Köszönöm, de nem vagyok éhes. Csak azért jöttem, mert volt egy olyan megérzésem hogy vadászni szeretnél. És ahogy elnéztem a fiúkra is ráférne egy kis vadászat. Szóval csak annyit akartam, hogy Carlisle mostanában olyan letört, biztos vagyok benne, hogy jót tenne neki egy kis kimozdulás. Szóval, ha úgy döntesz, elmész, akkor mindenképp szólj neki is. – mosolyogtam.
- Nos, igen, gondoltam rá. – töprengett.
Oh, Istenem, ez a necces pillanat, ha ez itt nem jön, összefújhatom.
- Megyek szólók a többieknek. – indult el végül.
Hála az istenek. Így most jöhet a második fázis.
A család már a nappaliban gyülekezet, (mivel végül a többiek is csatlakoztak a bandához), mikor én beindítottam a második műveleti fázist.
- Oh, a francba. Hogy lehetek ilyen ostoba.
- Alice, kicsim mi a baj? – siettet oda hozzám Jass.
- Áh, semmi csak nem nézetem meg az üzletben hogy minden meg van e, és a kedvenc táskámat otthagytam. – panaszoltam el a bajom.
- Semmi baj akkor gyere, menjünk el érte.
- De más túl késő, húsz perc múlva bezárnak.
- Akkor majd megyünk holnap. – próbált megnyugtatni.
- Nem, van egy mód rá, hogy még időben oda érjek… Damien még időben el tudna vinni oda.
- Na, nem, azt nem! – lett egyből ideges szerelmem.
- Miről van szó? – jött oda most már Damien is. – ha akarod, akkor tényleg el tudlak vinni.
- Hát ez nagyszerű, akkor menjünk.
- De, de… - próbálkozott még egyszer Jasper.
- Ugyan, Édesem nem lesz semmi baj! – csókoltam meg, majd belekaroltam sofőrömbe. – A Plázába, Jean!

Damien szemszöge:

A Cullen villa nappalijában ücsörögtem és próbáltam megérteni a női logikát. Beismerem kevés sikerrel.
- Szóval komolyan azért adtad elő ezt az egész műdrámát, mert beszélgetni szeretnél velem? – fejtegettem, de csak szépen lassan.
- Nos, végül is igen!
- Alice, de most komolyan ez örültség!
- Tudom. De gondolj bele, ha nem így csinálom, nem lehetne nyugodtam beszélgetni. Így volt a legegyszerűbb.
- A legegyszerűbb – ismételtem meg.
- Igen.
- Azta hát jó! Miről szeretnél beszélgetni? – csak ne a múltamról, csak ne a múltamról.
Légyszi csak ne a múltamról kérdez. – rimánkodtam magamba.
- Hát a múltadról. Meg rólad. – mondta ki az ítéletem.
- Nem igazán tudom, mit mesélhetnék. Inkább kérdez?
- Mikor születtél? Mikor változtattak át? Ki változtatott át? Hány éves voltál akkor? Hány éves vagy most? Mennyi…
- Hé, hé. Lassabban. Talán nem gondoltam át ezt olyan jól. Azt hiszem jobb lesz, ha inkább én mesélek.
- Okés, csak kezdj bele. Nincs sok időnk. – sürgettet.
Hát komolyan ez a lány. Nem semmi.
- Szóval 1823-ban születtem, Franciaországban. 1845-ben változtattak át, akkor voltam 22 éves. 187 éves vagyok. 165 éve vámpír. Egy Elizabeth nevű vámpírnő változtatott át. A képességem már ismered. 15 évig éltem Beth-el. Utána csatlakoztam Laylához.
- És vele hány évig voltál? – ezen már muszáj volt mosolyognom.
- 146 évig voltam mellette.
- Azta! Az nagyon sok idő.
- Igen valóban, bár nekem nem tűnt olyan soknak. Olyan gyorsan eltelt az idő.
- Biztos nagyon hiányzik. El sem tudom képzelni milyen, lehet tovább élni, a párod nélkül. – nézett rám.
Belőlem meg kitört a nevetés. Nem tudom, milyen régen nem nevetem már ilyen jót.
- Most meg mi van? Mit mondtam? – csattant fel élesen Alice.
- Semmi csak te most… Nem mesélt neked Carlisle semmit se Layla-ról, igaz?
- Még nem olyan rég óta vagyok a család tagja. De miért?
- Tudod Layla már elmúlt 50-60 éves mikor átváltoztatták. Szóval tudod mi nem úgy voltunk együtt. Csak, mint, mint mester és tanítványa. Én mélységesen tiszteltem őt.
- Oh, izé szóval akkor… khm bocsika. – szeppent meg egyből a kis energia bomba.
- Ugyan nincs miért. Csak azt sajnálom, hogy csak ennyi időt tölthetem vele.
- Miről beszélsz, hiszem majd 150 évig vele éltél. Az egyáltalán nem kevés.
- Nekem nem is, de neki, neki ez csak egy szempillantás volt. – merengtem el.
- Hogy-hogy?
- Több mint kettő ezeregyszáz éves volt. – szegény lány, valahol a padlón volt az álla.
- De, de akkor az, aszta!

Hale testvérek 27.fejezet

Sziasztok! Tudom, tudom nagyon utáltok amiért folyton egy csomó időre eltűnök. Nagyon sajnálom, de tényleg. Remélem egy kicsit kárpotól érte az hogy a kövi feji még a héten fel lesz téve. Tudom hogy nem szép dolog mindig eltünni, de sajna írói vágyaimat nem mindig köti le a meri így az elmúlt pár hónapban neki láttam egy könyv írásának. Ami nagyon klassz, nagyon izgalmas nagyon élvezem az írását, viszont egy csomó időmet elveszi tőletek. De igyekszem ezen túl valami kompromisszumot kötni arra hogy mindenre és mindenkire legyen időm. Szóval remélem megbocsátotok. Jó olvasást. Puszika: Rosalye.

Ezt a fejezetet Edinának ajánlom. (Remélem elfogadod.)

Hale testvérek.

27. fejezet

A döntés…

Carlisle szemszöge:

Összehívtam a családi gyűlést. Nem akarok semmit sem eltitkolni előlük, főleg ha figyelembe veszem Layla jóslatát. Ennek ellenére még is úgy érzem jobb, ha pár dolog elmondásával még várok.
Én ültem az asztalfőn, bal oldalamon Esme jobbomon Edward foglalt helyet. Fiam mellet természetesen Bella ült. De most a Bella melletti szék (ami Renesmee széke) nem volt üres. Oda ültettük le remélhetőleg legújabb családtagunkat, Damient. Ahogy ezt így végig gondoltam egyből kaptam egy furcsa pillantást Edward –tól. Nem volt sem rosszalló, de igazán helyeslő sem.
- Drágám minden rendben? – kulcsolta össze ujjainkat Esme. Rá emeltem tekintetem és egy aggódó szempárral találtam szemben magam.
- Igen persze! – szorítottam meg egy kicsit összekulcsolt kezeinket.
- Azért kértem, hogy gyertek ide – néztem szét családomon. – mert fontos dologról kell döntenünk, amely mélyen érinti családunk.
- Elnézést, de akkor én miért vagyok itt? – szólalt fel Damien.
Mióta csak visszajöttek Edward-dal a kis magánbeszélgetésükből, folyton ilyen feszült. Próbáltam kideríteni mi történt, de egyik érintett fél sem akart beszélni róla.
- Nagyon jó kérdés! – fúrtam tekintetem az övébe. – Nos mert Layla kért tőlem valamit és ez téged és a családot is érinti.
- Ezt meg hogy érted? Még is miről van szó? – mintha kicsit elsápadt volna.
- Arra kért a levelében, hogy fogadjunk be a családba. Persze ehhez a többiek – tártam szét a kezem - belegyezése is szükséges. De én szeretném, ha itt maradnál. – láttam, rajta hogy igen erősen vacillál.
Ha jól láttam két érzelem harcolt egymással benne; a vágy hogy megint tartozzon egy családba, és a félelem hogy megint elveszít mindent, ami fontos neki. Mivel tartottam tőle vajon melyik fél kerül ki győztesen a háborúból, inkább így szóltam:
- Szeretném szavazásra bocsájtani a kérdést! Esme?
- Én bármikor örömmel látom!
- Alice?
- Szerintem aranyos! MEGTARTJUK! – vigyorgott.
- Jasper? – szegénykém nehezen fogta vissza magát, hogy ne kezdjen el morogni…
- Nincs ellenvetésem.
- Rosalie?
- Nem sok vizet zavar! Maradjon!
- Emmett?
- Legalább lesz kit szívatni! – tördelte az ujjait.
- Bella?
- Szívesen látlak! – próbált mosolyogni.
- Edward?
- Ha ezt kéred, nekem nincs kifogásom.
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk!

Damien szemszöge:

Hallottam, ahogy Carlisle sorban végig kérdezi az egész családot. Végül pedig:
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk! – mondta.
Én pedig az ájulás határán egyensúlyoztam. Éveken át egyedül kóvályogtam, miközben mesés (és mint kiderült igaz) történeteket hallgattam a Cullen családról, ami család és nem klán. Ahol bár nem vérrokonok mégis erős kötelék fűzi őket össze. És most azt akarják, hogy én is egy Cullen legyek?
- Én nem tudom! – nyögtem ki végül. Igen nagy okosan.
Hiszen ott van Edward is, hiába hogy arra szavazott maradjak, egy órája még arra kért, hogy menjek és kutakodjak Európa országaiban. Hogy megkeresem a lányát. És erre is még választ kell adnom. De vagy az egyik vagy a másik. Még Edward is közölte, hogy meg van a családtagoknak tiltva, hogy a lány után menjenek. Így ha megkeresem, a lányát nem lehetek családtag, vagy családtag leszek, de még is milyen áron?

Carlisle szemszöge:

Láttam, hogy valami nagy aggasztja, hogy valami nagyon komolya dolog gyötri Damient. Csak azt nem tudtam mi. Bár gondolom, köze lehet a private beszélgetésükhöz, fiammal.
- Én nagyon köszönöm, hogy képesek lennétek befogadni ebbe a nagyszerű családba. De én…
- De a válaszod nem! – mondtam ki helyette.
- Sajnálom.
- Öregem ez olyan, mint valami elbaszott leánykérés! – szólalt fel Emmett. Most az egyszer örülök, hogy fiam ilyen gyermeteg, hála a poénjának már nem volt olyan feszült a légkör a szobában.
- Hát, ha már nem is akar hivatalosan „Cullen” lenni, attól még maradhatna, itt ameddig csak nem talál valami jobban, vagy meg nem un minket. Mi szívesen láttunk bármikor. – állt elő Jasper az ötlettel. Na, igen ő mindig megtalálja a kompromisszumokat.
- Rendben! – lazított a tartásán vendégünk. – Úgyis van egy kis elintézni valónk Em-mel. Nem igaz?
- Deeee… – és már kint is voltak a hátsó kertben.
- Nagyszerű még egy pojáca, pedig reméltem, hogy ő legalább más lesz…
- De kicsim.
- Jól van, hagyjuk. Menj csak te is Jass. – adta meg magát pöttöm lányom.
Ezen a kis beszélgetésen aztán mind nagyon jól mulattunk. Végre valahára visszatért az élet szikrája a családba. Még Edwardon is láttok valami kis pozitív változást. Pedig ő aztán a könnyen változó típus. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy még is mit beszéltek a fiammal. Illetve hogy még is hogy kerüljük el Layla bajjós jóslatát.

Hale testvérek 26.fejezet

Sziasztok! Nos sajnálom hogy megint ennyit kellet rám várnotok. De remélem nem haragszotok. Sőt csak is azért hogy megbocsássatok nekem egy kis meglepetéssel készülök. xD Szerintem örülni fogtok neki... De amilyen kis szemét állat vagyok csak akkor kapjátok meg ha legalább 10-en komiztok. Tudom hogy ez egy köcsög húzás de hát én ilyen kis népművészeti agyag edény vagyok! :D Szóval komikat követelek... ja és lehetőleg kicsit bővebben fejtsétek ki az "érzéseiteket" véleményeteket. ! Köszike! Jó olvasást! (már ha egyáltalán olvassa még valaki)! Puszika:Rosalye

Hale testvérek

26. fejezet

Vihar után csendes zápor!

Damien szemszöge:

Láttam Carlisle-on hogy nagyon megrázta ez a hír. De ezen, ha szabad ilyet mondanom, nem lepődtem meg. Hiszen jó barátok voltak. Legalább is abból amit Layla elmondott én erre következtetek. Viszont miután kibontotta a levetet még több ránc jelent meg a homlokán. Nem tudom, hogy mi áll a levélben. Sokszor gondoltam rá, hogy kinyitom főleg az elmúlt egy év sikertelen keresése után. De ez volt Layla utolsó kérése, így már a gondolattól is bűntudatom támadt. Minden esetre a levél elolvasása után Carlisle még rosszabbul festett, mint előtte. De sajna nem igazán tudom mit kéne csinálnom.
- Khm Carlisle minden rendben van? Segíthetek esetleg?
- Nem, nem tudsz. De áruld el te olvastad ezt a levelet vagy tudod mi áll benne? – nézet rám.
- Nem. – intettem a fejemmel is nemet. – soha nem árulta el mi van benne én pedig meg ígértem, hogy nem nyitom ki.
- Értem!
- Carlisle ne hagyjalak egy kicsit magadra? Elég rosszul nézel ki.
- De, azt hiszem, az nagyon jó lenne. Köszönöm. – hajtotta le a fejét.
Én meg amilyen csendben csak tudtam elhagytam a szobát. Hát végül is, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi minden történhetett volna, nem is volt olyan szörnyű.
Igen a probléma csak az, hogy a terven csak addig tartott, hogy kimenekülök a szobából.
Hogy most még is mit csináljak, azt már nem tudom. Valahogy úgy vettem észre nem igazán lettem szimpi a Cullen fiúknál. Nem baj végül is már amúgy sincs miért maradnom mivel a feladatomat elvégeztem. Nincs miért maradnom. Szóval akár el is mehetnék! Igen szóval akkor megyek!
Jó azt hiszem ideje belátni, hogy nincs hova mennem. Akkor mi lenne, hogy ha elmennék, mondjuk a kedvenc helyemre? Igen ez eddig okés aztán meg lesz, ami lesz. De legalább már nem leszek itt.
De ekkor amilyen mázlista típus vagyok valaki a nevemen szólított.
- Damien!- jött felém Jasper. Hát, ha számítottam is valakire az nem ő volt. De azért illem tudóan vagy mi a franc megfordultam.
- Igen?
- Nos, hát csak annyi hogy minden oké? Csak mert rég nem találkoztam már olyan személlyel, akinek így csapongtak volna az érzelmi, mint a tied most! Hogy őszinte legyek eddig csak egy ilyen ismertem. – mondta. Bakker tényleg ő az, aki érzékeli az érzéseket. Hát ez szívás,
- Hú, hát izé nem is tudom, hogy mit mondjak! Esetleg kisegítenél, kérlek. Mit szokás ilyenkor mondani? – kérdeztem mosolyogva. Szerencsére vette a humoromat.
- Azt hogy gyere le! –intett a kezével,
- Már bocsika de én úgy tudom, hogy ez úgy szokás, hogy „gyere fel”! Vagy rosszul tudom? – erre elnevette magát.
- Jaj, gyere már.
Okés igaz hogy nagyon furcsállottam ezt az egészet, de azért lementem. Hiszen időm, mint a tenger. Leültem egy fotelba. Körülöttem Emmett, Jasper és Edward.
- Fiúk nem, azért de nyugi nem fogom megenni a lányokat! - szólaltam meg. Hogy vesztem re e vagy sem az majd kiderül.
- Nyugi nagyfiú nem azért nincsenek itt, mert annyira-hasra estünk tőled. Egyszerűen csak elmentek vásárolni. Tudod, csak azért mert megjelentél az élet még nem áll meg. – vigyorgott Emmett.
- Hú köszike most megnyugtattál. – játszottam meg a nagy színpadi jelenetet. – De azzal még inkább megnyugtatnál, ha elmondanád, hogy mit szeretnétek tőlem!
- Na, ne légy már ilyen kis félénk. Csak szeretnénk jobban megismerni, - mondta Jasper. Ránéztem Edward-ra Jasper kis megjegyzését elengedve a fülem mellett, szegény Edward annyira erőlködött, hogy nem bírtam megállni szó nélkül.
- Edward kár erőlködnöd akkor sem fogsz tudni olvasni a gondolataimban. Viszont rossz látni, hogy így szenvedsz!
- Hogy érted ezt? Honnan tudod, hogy tudok gondolatokat olvasni? És miért nem láttok bele a te fejedbe? – háborodott fel azonnal az előbb említett enyhén felpaprikázott vámpír.
- Nos mivel éveken át kerestelek benneteket csak természetes, hogy minden utamba kerülő vámpír kifaggattam. És hát a Denali klán elég sokat tud rólatok. Bár ez egy másik történet. Szóval innen tudom. A másik meg hogy a képességem mellék hatása hogy csak nagyon kevés pszichikai képesség fog rajtam.
- Értem s mi a képességed? Hacsak nem titok? - kérdezte Edward.
- Akkor azért van, hogy csak nagyon gyengén érezlek? – ez Jasper volt.
- Hé, álljon csak meg a menet. Mi volt a Denaliakkal? – húzogatta a szemöldökét Emmett.
- Srácok nyugi egy szere csak egy kérdezzen. Légyszi! Szóval akkor kezdjük szépen sorban. Nos, azt hiszem egyszerűbb lesz, ha inkább megmutatom a képességem. – mondtam. Majd közvetlen Edward háta mögött jelentem meg átkaroltam a nyakát úgy mintha meg akarnám fojtani. De persze nem terveztem, hogy kárt teszek benne.
- Csővike! – súgtam bele a fülébe.
Erre felpattant én meg gyorsan elengedtem a nyakát és a szoba másik végébe illantam.
- Ez meg mi a jó franc volt? – a szegény halálra rémített Edward.
- Ha jól értem, akkor a képessége! – vágott a szavamba Jasper. Öcsém a nagycsaládosoknál mindig ez van? – Vagy nem?
- De igen! – vigyorogtam. – képes vagyok bárhol felbukkanni a világban, de csak oda ahol már vagy jártam, vagy láttam. Én ezt illanásnak nevezem.
- Azta király! – Vágott jókorát a hátamba Emmett.
- Jah szerintem is. – viszonoztam a kedveskedését.
Valószínűleg még lettek volna kérdéseik, de meghallottuk, hogy a lányok kocsija lassan megérkezik. Így Emmett és Jasper kötelesség tudóan kimentek eléjük. Vártam, hogy majd Edward is velük megy, de nem ment, csak nézett rám.
Két perc múlva meguntam.
- Figyelj Edward bocs, ha az előbbi kis akcióm nem jött be! De azért ne nyársalj már fel a tekinteteddel.
- Nem zavar, hogy mit csinálsz. Viszont szeretnék veled beszélni valamiről négyszemközt. – aszta nagyon, nagyon homályos a srác.
- Hát okéé.
- Sziasztok. Figyu Ed ne menjetek messzire, mert Carlisle beszélni akar majd velünk. – táncolt be a szobába Alice.
- Honnan…
- Jah nem tudom. De tudod, milyen vagyok! Szóval hallgass rám! Villantott fel egy 100 $ mosolyt. Majd ahogy jött ment is.
- Hát ez érdekes volt. –fújtam ki a levegőt. Érdekes nem is tudtam, hogy bent tartottam.
- Jah! Soha nem lehet megszokni! –morgolódott. – Na de gyere, menjünk.

Hale testvére 25.rész

Sziasztok! Nos hát van egy olyan érzésem hogy sokkan nem egy ilyen fejezetre vágytak. De hát ez lett.
Mást most nem is füznék hozzá. Ti visszont nyugodtan. Írjatok!
Puszika:Rosalye

Hale testvérek.

25. fejezet.

Carlisle szemszöge:

Nagyon hosszú napom volt. Bár imádok gyógyítani, az embereken segíteni, és bár tudom, hogy lehetetlen hogy egy vámpír kimerült legyen… még is olyan fáradt és elgyötört vagyok ma, hogy azt sem vettem észre, hogy vendégünk van, csak mér akkor, amikor beléptem az ajtón és sikeresen félbeszakítottam egy beszélgetést. Családom és drága vendégünk között.
- Szia, Drágám! – öleltem meg feleségemet. „gyerekeink” egy „szia Carlisle”-vel intézték el a köszönést. Ismeretlen vendégünk viszont illemtudóan felállt a szófáról majd odasétált hozzám.
- Szerbusz, Carlisle. Örülök, hogy megismerhetlek. – Aham szóval akkor nem csak én emlékszem rosszul tényleg nem találkoztunk még. – Már nagyon rég óta kereslek téged és kedves családodat. A nevem Damien és fontos ügyben jöttem hozzád.
- Üdvözöllek Damien. Örülök, hogy megismerhetlek. Miben segíthetek neked? – üdvözöltem én is. Valahonnan ismerős a neve, de nem tudom, hogy honnan (vámpír memória ide vagy oda). Egyébként csak lábjegyzetként megjegyzem, hogy utolsó mondatomra széles mosolyt kaptam.
- Már megbocsáss, de mit mosolyogsz? – kérdezte Edward. Hohó, Edward nem tudja, min mosolyog… most már legalább tudom miért olyan feszül a fiam.
- Elnézést. Csak tudod sokat hallottam róla milyen kedves, vagy és most hogy… nos, hát szóval a lényeg az, hogy nem hazudtoltak meg a pletykák. – ingatta a fejét.
- Tényleg? És miért értesz ezzel egyet? – hiszen épp hogy csak bemutatkoztam szóval nem volt ideje kiismerni a természetemet, ha csak nem valami olyan a képessége.
- Hát mert te vagy az első férfi „Cullen” aki nem akar azon nyomban nekem támadni amint megjelenek. Sőt még a segítségedet is rögtön minden cécó nélkül felajánlod. Ritka ember az ilyen én mondom, nem hogy vámpír. – részletezte elgondolkodón.
- Komolyan! – néztem rá majd fiaimra. – Fiúk? Tényleg ilyen gorombák voltatok egy vendéggel? – erre Edward és Jasper is bűnbánón hajtotta le a fejét. Emmett viszont kajánul vigyorgott és még rám is kacsintott. Haj, tényleg vannak olyan személyek, akiknek az öröké valóság sem elég, hogy felnőjenek.
- Nos, akkor, ha gondolod, menjünk fel a dolgozó szobába ott nyugodtan beszélhetünk. - mondtam bár tudom, hogy csak félig meddig igaz hála Edward gondolatolvasó kepeségének.
- Persze menjünk. –válaszolta.
Miután felmentünk az emeletre és balra fordultunk, bementünk a folyosó legvégén lévő ajtón, itt van ugyan is a dolgozó szobám. Nem véletlen az elszigeteltsége mivel így vagyok a legmesszebb Edward szobájától.
- Kérlek, foglalj helyett. – mutattok az egyik székre. Miközben én magam is helyett foglaltam az asztalom mögött lévő karosszékbe.
- Szóval miben segíthettek neked? – tettem fel az előbbi kérdést.
- Nos…- benyúlt a zakója belső zsebébe és elővett egy borítékot. – Ezt kell átadnom neked. – nyújtja felém. Elvettem tőle a borítékot miközben összeszorult a gyomrom (persze csak képletesen), a boríték régi papírból volt hajtogatva és viasszal volt lepecsételve. Először hiába néztem nem ismertem fel a címert, de egy fél perc múlva már tudtam. Tudtam kihez tartozik a bonyolult minta, ami egy háromszöget formáz és az elején a holdistennő szimbóluma. Már tudtam, de nem akartam elhinni. Fájdalmas felismeréssel nézek Damien-re és szólók hozzá:
- Ez… ez azt jelenti, amire gondolok?
- Igen. Layla halott. Halkul el az ő hangja is.
Tudtam, tudtam mivel annó régen azt mondta levelet fog küldeni egy (most már rémlett honnan ismerős a neve) Damien nevű vámpírral. Abban az esetben, ha ő meghalna és nem természetes úton. ÉS tényleg ez a jövendölése is igaznak bizonyult. Pedig őszintén örültem volna, ha legalább most az egyszer tévedett volna. Így hát fájdalmasan néztem meg a levelet, mit régi jó barátom hagyott hátra nekem. :

Drága Carlisle!

Sajnálom, hogy ide jutottunk, de hát elvégre megjósoltam, hogy így lesz. Még is, még is reméltem látlak még ebben az életben.
Őszintén reméltem, hogy utolsó levelemben valami jót írhatok neked. De sajnos csak szomorú híreim vannak.
Nem tudom Damiennek mennyi idejébe kerül eljuttatni a levelemet hozzád. Mégis remélem késtünk el. Súlyos dolgokat kell elmondanom neked. De előtte még kérnék tőled egy szívességet. Tudom, hogy te jószívű és talán a legemberségesebb vámpír vagy a világon. És azt is tudom, hogy jó barátom vagy/voltál. Így bízom benne, hogy megteszed, amit kérek tőled. Ez pedig nem más, mint hogy fogad be Damient. Majd negyed évezredig volt hű társam és barátom. Biztos vagyok benne, hogy ha nem is mutatja, ki de sokk fájdalmat okoztam neki. És nem csak azzal, hogy meghaltam. Kérek! Esdekelve kérlek, had tegyek vele legalább annyi jót, hogy csatlakozhasson egy olyan nagyszerű családhoz, mint a tiéd. Ne aggódj szinte átváltozása óta állati vért iszik. És már majdnem olyan jól bírja a vér illatát, mint te. Nem lesz vele semmi baj. Csak kérlek, bírd rá, hogy legalább pár évig veletek maradjon.
Ez az utolsó kívánságom!
Na de térjünk a kellemetlenebb témához vissza.
Először is egy talán kellemes hír. Alice lányod teljes vámpírrá fog változni nemsoká. De a részleteket nem árulom el. De annyi biztos, hogy semmi baj nem fog ebből származni. Viszont Renesmee –re nagyon vigyázz ő súlyos bajba fog kerülni. És itt nem az „elköltözésére” célzok.
Carlisle megvallom neked, hogy tudtam, hogy meg fognak ölni. De nem akartam elmenekülni a sorsom elöl. De neked elmondok pár apróságot, amit valószínűleg amúgy soha nem tudnál meg. Azt gondolom sejted, hogy a Volturie ölt meg. Csak az okot nem. Nos, volt egy látomásom, amiben mind oda vesztek egytől egyik. De ezt én nem akartam, hogy megtudják. De valaki, valaki elárult. És a Volturie rá akart kényszeríteni, hogy azonnal segítsek nekik megakadályozni ezt. De én nem segítettem nekik. És tudod miért nem? Nem csak az erkölcseim miatt. Vagy, mert gyűlölöm őket. Nem azért nem segítettem nekik, mert az, aki elpusztítja a Volturie az te vagy te és a családod! A lényeg hogy készülj fel, mert nagy harc lesz. És fel kell készülnötök egy ilyen nagy háborúra. De Carlisle vagy ez, vagy végig nézed, ahogy minden egyes családtagodat lemészárolják.
És még egy utolsó jó tanács vigyázz nagyon az árulókkal. Nagy veszélyt jelentenek.
Carlisle, Barátom és még holtamban is melletted állok.

Szeretlek: Layla.

Hale testvére 24.rész

Sziasztok! Nos végül egy napot csak késtem, de végül össze hoztam. :D Am azt hiszem hogy a függő vég végül mégis utól ért. :D. Szóval ha kérdésetek van ne habozzatok megírni megjegyzésbe. Remélem tetszik minden kis apró változtatásom. :) Jó olvasást! Puszika:Rosalye.

Hale testvérek.

24. fejezet.

„Én a nagy gonosz vámpír”

Alice szemszöge:

Miután befejeztem az evést még hosszan elbeszélgettünk. Sőt még táncolni is felkért először nem értettem, hogy hogyan akar táncolni zene nélkül, de amint felálltam lágy dallamokat hallottam meg. Biztos voltam benne hogy Edward az, aki leült a zongora elé. Hosszasan táncoltunk, amit én nem bántam, mert legalább volt miért szorosan hozzá bújnom szerelmemhez. De hirtelen eltávolodott tőlem, majd csalódottságomat látva elmosolyodott, de ideges mosoly volt ez. Amit egyáltalán nem szoktam meg.
- Mi a baj? – kérdeztem.Semmi! Gyönyörű vagy!
- Köszönöm. – pirultam el egy egészen kicsit. De ekkor megfogta mindkét kezem majd fél térdre ereszkedett előttem. Én. én ez az, aminek látszik vagy rosszul gondolom? Fogalmazódott meg bennem a kérdés.
- Mary Alice Brandon. Megtisztelnél vele, hogy feleségül jössz hozzám? Ígérem öröké szeretni foglak, amíg csak élek és azután is. – nézet fel rám. JÉZUSOM! Ez tényleg az, aminek látszik. Ő most TÉNYLEG megkérte a kezemet! Eszméletlen. Jah de várjunk válaszolni is kéne. Hatalmas boldog mosolyra húztam a számat, hogy utána ki tudjam mondani életem legszebb két szavát.
- Igen, leszek! – erre ő is boldogan elmosolyodott idegességnek már nyomát sem láttam rajta. Felállt, hogy meg tudjon csókolni. Szenvedélyesen, szerelemmel csókolt, de még így is olyan puhán hogy azt hittem csak álmodom ezt az egészet.
Nem sokkal később már az erdőben sétáltunk, el akartam menni megint arra a helyre ahová az előző vacsoránk után mentünk, hogy „megünnepeljük” az eljegyzést.

Damien szemszöge:

Már harmadik éve hogy őket keresem. El sem tudom hinni, hogy még mindig nem adtam fel, hogy megtalálom őket. Pedig egyre nagyobb az esélye hogy tényleg csak legenda, szóbeszéd nem több. Hajjaj. Most épp egy Skóciában lévő Thurso nevű kisváros erdejében cirkálok. Megfogadtam magamnak, hogy ha itt sem találom meg őket, akkor feladom végre és lelépek, élem a magam gondtalan és magányos életét. Jah a kérdés csak az, hogy tényleg képes lennék rá? Jó kérdés.
Jó húsz perc múlva! Most már tényleg úgy érzem, minden reményemet elvesztetem. Hisz a jelek szerint itt sincsenek… de hé, várjunk csak ez… Igen ez határozottam vámpír szag. Istenem ad, hogy ne egy vándor legyen! Elindultam a szag forrása felé. Nem is voltak messze igen voltak ugyanis egy vámpír és egy másik. Ember talán? Hmm, nem ez egy félvér. Vajon ő lenne Renesmee? Nem hiszem, hiszen ezt mondák bronzbarna a haja és hosszú. De ennek a lánynak fekete és rövid. Akkor vajon ki lehet? A vámpír azonban minden kétséget kizárólag csak is Jasper Cullen lehet. Szóval még is csak léteznek. És végre megtaláltam őket.
- Ki vagy? És mit akarsz? – hoppá a nagy ámuldozás közepette elfelejtetem, hogy észrevehet. A lányt a háta mögé tolta és begörnyedt a tipikus támadó állásba. Ezek szerint ez a félvér lány a párja. Érdekes eddig úgy hallottam, hogy neki nincs párja.
- Békével jöttem Jasper Cullen. Nem kell tartanod tőlem. – emeltem fel a kezem és léptem ki a fák közül. Persze a feltartott kéz vámpíréknál nem nagy cucc, de mostanában annyit voltam emberek közt hogy rám ragadt. Enyje hogy leszek én így a nagy gonosz vámpír?
- Honnan tudod a nevem? És ki vagy? – húzta össze gyanakodva a szemét. De legalább idő közben felegyenesedet a támadó állásból gondolom megunta úgy görnyedezni.
- A nevem Damien és már nagyon sokat hallottam rólad és a családodról a Cullen családról. – mosolyodtam el. – Bár el kell ismernem rólad még nem hallottam, szép hölgy. – néztem rá a fekete hajú lányra. Mire az septiben elpirult csak ennyit tudtam kivenni, mert már állt is elébe a szőke vámpír. Ezek szerint tényleg a párja.
- Mit akarsz tőlünk?
- Békés céllal jöttem Carlisle Cullen – nal szeretnék beszélni.
- És még is miért akarsz beszélni vele?
- Az, ha nem gond magán ügy.
- De gond! – hepciáskodott. Nohát pedig úgy hallottam ő mindig megfontolt és nyugodt és erre tessék, mit tesz a szerelem?
- Jasper kérlek, nyugodj meg! – szólalt meg a lány, mielőtt én bármit mondhattam volna.
- Szia Damien. Örülök, hogy megismerhetlek. A nevem Alice. – nyújtotta felém a kezét. És még mielőtt a szőke bármit reagálhatott volna kezet ráztam Alice-szel.
- Én is örülök, hogy találkoztunk. Igazán szép és ritka neved van.
- Köszönöm. Miért keresed Carlisle-t?
- Egy üzenetet kell átadnom neki. A tartalmát nektek nem mondhatom el, de biztosíthatlak róla hogy békés céllal jöttem. Nincs semmilyen ártó szándékom.
- Abban biztos vagyok. Gyere, mutatjuk az utat. – ajánlkozott. Határozottan kedvelem Alice-t, és bár szerintem jó fej lehet Jasper is egyelőre nem úgy nézzünk ki, mint az örök barik első adása. Na, nem baj.
Ahhoz képes, hogy én úgy gondoltam, hogy az egész erdőt átkutattam, kb tízpercnyi futás után már meg is érkeztünk. Na, ennyit az alaposságomról, és én még csak fel sem hozhatom mentségként a szerelmet.
- Gyere be, lehet, hogy még nincs itthon Carlisle mert általában sokáig bent van kórházba, de ha nincs is itt nemsokára itt lesz. – mosolygott Alice. Miközben bementünk csak nem bírtam magamba tartani a kíváncsiságomat.
- Szóval akkor ő tényleg orvosként dolgozik?
- Igen! Sőt ő a legjobb!
- Hallottam róla, de soha nem hittem volna, hogy igaz. – ámuldoztam. Egy vámpír, aki orvos. Hát komolyan ez az év poénja. És én mégsem tudok rajta egy igazán jót röhögni. Pedig hogy szeretnék.
- Hát ez meg ki a fene? – morogtak már megint rám. Ezúttal egy bronzbarna hajú vámpír volt, de amúgy a tematika ugyan az csaj a háta mögé; pipa, támadóállás felvétele velem szembe; pipa, ótvar módon való kérdezése a származásomnak; pipa. Azta haladunk!
- Szia, Edward. A nevem Damien. – mutatkoztam be.
- Jasper ki a jó franc ez? És miért van itt? – tudakolta. Már épp közbe szóltam volna, hogy „hahó, az előbb mondtam, hogy Damien vagyok” de Alice megelőzött.
- Nyugodjál csak szépen le Edward! – csattant föl. Azta és én még védtelennek meg aranyosnak gondoltam. Ezek után még hatvanszor átgondolom, akarok az útjába kerülni. – Mint már ő is mondta nem „franc” hanem Damien. És Carlisle –jal szeretne beszélni. És ezt el is mondta volna, hogyha nem lennél akkora paré hogy közbe morogj, mint egy kibaszott veszet kutya. Az Isten szerelmére. Nem tudnál csak egyszer az életben normálisan viselkedni? – a végén már fogta a fejét. Szegény! Olyan kis elveszetnek, tűnik.
- Jó, Bocsánat. Nem akartalak felzaklatni. – ölelte át gyorsan.
- Remélem is. Igazán gondolhattad volna, hogy ha veszélyes, vagy valami, akkor nem hozzuk haza. Amúgy meg nem látnád a gondolatai közt, ha valami csúnya dolgot akarna csinálni? – szipogott Edward vállába.
- Nem sajnos nem hallom a gondolatait! – nézet most megint rá metszőn. Juj, ez a tekintett. Komolyan azt nem mondták, hogy az első találkozásra hozzak minimum három plusz tiszta alsót!
- Ne aggódj, ha nem látod, azzal csak te jársz jól. – vigyorogtam.
- Nohát! Megint találtál magadnak valakit, akinek nem hallod a gondolataid. Én a helyedben vigyáznék Bells. Nehogy lenyúlják a pasidat. – jött le nagy vigyorogva egy kétajtós szekrény méretű vámpír.
- Ha jól sejtem, Te csak is Emmett Cullen lehetsz! A falrengető humorod szinte már legendás.
- Jaj, kérlek! Légyszi ha lehetne, ha már egyszer a nagy semmiből egyszer csak előtűnsz, legalább ne növeld ennek az egoista baromnak még jobban az egóját. Már így is át kellett építenünk a házat, hogy beférjen! – ripakodott rám egy szőke cicababa. Anyám Ez tutti, hogy Rosalie.
- Szerbusz Rosalie. Te sem vagy más, mint milyennek mondanak!
- Kösz! Hé Esme vendégünk van! – mire előjött egy újabb vámpír. Oké, azt tudtam, hogy sokan vannak, de hogy ennyire.
- Ó kedvesem! Mi szél hozott erre. A nevem Esme.
- Örülök, hogy megismerhetlek az én nevem Damien. – mosolyogtam rá. – Carlisle-t keresem. – mondtam el már sokadjára.
- Oh, hát ő még a kórházban van. De nem rég telefonált, hogy egy fél óra, óra és jön. Szóval helyezd magad kényelembe addig.
- Köszönöm. – majd leültem egy kényelmes fehér bőrfotelba. A nappali nagyon nyitott volt tele üvegfelületekkel, egy egybe nyitott ebédlővel és az északi részen szinte majdnem közvetlen a lépcső mellett egy kisebb emelvényen állt egy fekete verseny zongora. Állati jól mutatott a nagy fehér falak közt.
- Am szóval Damien. Az én nevem Bella. Örvendek a találkozásnak. - Jött oda Edward párja hozzám félénken. Jah tényleg őt tökre ki is hagytam a sorból.
- Oh, persze ne haragudj! – ráztam vele kezet.
- Ugyan nincs semmi baj! – mosolyodott el.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Már jó pár éve kereslek, de csak most akadtam rátok. Őszintén már kezdtem azt hinni, hogy nem is léteztek csak egy legenda vagytok!
- Hát, mint láthatod, itt vagyunk minnyájan. És elhiheted, igaziak vagyunk. – mondta Alice miközben leült Bella mellé a kanapéra. Ezek után már a többiek is lemertek ülni.
- Most már elhiszem! De lehet, hogy rosszul számoltam de Renesmee Cullen –t én nem láttam sehol. – erre egyszerre szisszentek fel. Na, most jól rátapintottam a lényegre. Persze, ez az Damien végre kezdenének elfogadni erre te, rálépsz a tyúkszemükre. Hát őszinte gratuláció! Én nyertem meg idén is az év tuskója díjat. Hipp, hipp hurrá!
- Bocs, én nem akartam. Csak róla is hallottam. – próbáltam kimagyarázni. – öcsém néha tényleg tök jó lenne, ha bebírnám fogni!
- Ugyan semmi baj! Nem tudhattad! – próbált mosolyogni rám Bella. Hát mit ne mondjak nem igazán jött össze neki.
És épp mielőtt valami még nagyobb (már ha ez fizikailag még lehetséges) baromságot mondtam volna, haza érkezet Carlisle. Épp a legjobbkor. Hú.

Hale testvére 23.rész

Sziasztok! Szeretném ezt a fejezetett Eszternek ajánlani amiért ilyen kedves és nagyon szívmelengető megjegyzéseket ír nekem! Köszönöm széppen neked Eszter! :D Nem biztos hogy sikerült volna megírnom ezt a fejezetett ha te nem írsz nekem! Szóval ezt a fejit neked ajánlom! Remélem tetszik nektek! A következő részben megint történni fog valami! Szóval érdemes lesz tovább olvasni! :D
Puszika: Rosalye!
UI: Ezzen túl annak az embernek fogom ajánlani a fejezettet aki a legszebb megjegyzést írja nekem! :D

Hale testvérek

23. fejezet.

Jasper szemszöge:

Már nem is tudom pontosan, hogy hány napja is vagyunk így kettesben szerelmemmel. A nappalok összefolynak az éjszakákkal. Nagyszerűen érzem magam. Soha nem voltam még ilyen boldog. Néha amikor Alice elalszik, kimegyek a konyhába, hogy hozzak neki valamit enni, szerencsére Esme gondoskodik arról, hogy mindig legyen elég étel. Amiért nagyon hálás vagyok, mert én biztos, hogy nem lennék képes semmi ehetőt készíteni. Viszont most hogy kedvesem ilyen békésen alszik, kezdem érezni az idő múlását abban az értelemben, hogy kezdem nehezen viselni a közelségét. Eddig még nem is gondoltam bele, hogy mennyire nem foglalkoztam a vérével. Pedig hát az én állapotomban szükséges lett volna. Így visszagondolva nagyon felelőtlen voltam. Sőt még most is vagyok…
- Min töröd a kicsike kis fejedet? – énekelte álmos hangján kedvesem. Észre sem vettem, hogy már nem alszik.
- Miért?
- Nagyon ráncoltad a homlokod, ami nálad semmi jót nem jelent! – vigyorgott.
- Miért? – én és a választokos szókincsem.
- Mert ez azt jelenti, hogy valami olyanra gondolsz, amivel magadat kínozhatod. Lehet, hogy túl sok időt töltesz Edward-al? – erre a nappaliból Emmett erőteljes nevetését halhattuk.
- Ez nem igaz.
- Ahan! Szóval akkor min is gondolkodtál?
- Azon hogy… - basszus. – Na, jó neked van igazad! Azon gondolkodtam, hogy milyen felelőtlen vagyok!
- Miért is?
- Mert nem figyeltem oda, hogy elmenjek időben vadászni. Mi lett volna, ha megtámadlak. Sőt még most is megtámadhatlak.
- Jasper! Ez te sem gondolod komolyan ügye?
- De!
- Miért nem bízol meg magadban? Vagy bennem? Én bízom, benned tudom, hogy soha nem bántanál. Ideje lenne, hogy ezt te is felfogd! – nézet mélyen a szemembe.
- De…
- Nem Jass nincs semmi de! Ha úgy érzed, hogy szomjas vagy akkor szólsz és elmegyünk vadászni! Ennyi pont pecsét. Oké? – hogy tudja ezt ilyen könnyedén venni?
- Oké! – csókoltam meg!
Ezután felöltöztünk és elmentünk vadászni. Csak ekkor döbbentem rá, hogy még soha nem láttam vadászni. Sőt még soha nem voltunk közösen vadászni…

3 hónap múlva!

Alice szemszöge:

Már hónapok óta éljük szerelmemmel a „mézes heteinket”. Igazán boldog vagyok. Igaz sokat gondolok még Nessie-re bár tudom, hogy nem voltunk túl sokáig barátnők. De akkor is aggódom érte. Nem tudom, hogy mi van vele és ez nagyon aggaszt. Már csak azért is, mert a család többi tagján is látom, hogy bár próbálnak erősek, lenni és nem sokat keseregni még is nagyon fáj nekik a veszteség. Meg tudom érteni őket. Hisz még bennem is élénken él a kép, amikor megjöttünk szerelmemmel a sétáról. Esme térdre esve szorongat egy levelet ami Nessie írt neki. Jasper fuldokol, mert mint most már utólag tudom érezte Esme fájdalmát én odarohanok, hogy megtudjam mi történt és akkor megláttam a levelet, amit hátra hagyott az egész családnak. A kezembe vettem és nem akartam elhinni a tartalmát én is elkezdtem zokogni térdre borultam és pont ebben az időpontban jött meg Edward és Bella. Életemben nem hallottam és nem is szeretnék még olyan velőtrázó sikolyt és ordítást hallani, mint amit akkor este ők hallattak. De minden szempontból megértetem őket. El sem tudom képzelni milyen, lehet elveszíteni egy gyereket. Én… Nagyon megrázó esemény volt még Rosalie és felsikoltott fájdalmában. Órákig szinte egy nő sem tudott magáról a Cullen villában. Én is csak órákkal később voltam képes annyira magamhoz térni, hogy észrevegyem a leveleket, amiket külön név szerint voltak címezve. Mindenki kézhez vette a saját levelét és bár én nem tudom, hogy a többiek levelében mi állt, de onnantól kezdve hogy elkezdtük olvasni a leveleket senki egyetlen könnycseppet sem ejtett. És az óta sem. Őszintén szólva Nessie szavai fájtak, de még is erőt attak ahhoz, hogy bízak benne semmi baja sincs és egy nap majd újra látom őt.
Kedves Alice!
Bár tudom, hogy csak nem régiben ismertük meg egymást én már most is úgy érzem mintha világ életemben ismertelek volna. Komolyan gondolom. Te vagy a legjobb barátnőm és ez örökre így is marad. Nem változtat semmi sem rajta. Kérlek, hogy nem szomorkodj, miattam én hidd el, hogy jól vagyok, még ha az utóbbi napokban nem is tűnt úgy. Csak egy kis időre van szükségem, hogy új életet kezdjek. De biztos vagyok benne, hogy egy nap még találkozunk. Őszintén remélem, hogy Jasper –rel összejönnek a dolgok. Ő egy nagyon kedves ember, figyelmes, szenvedélyes és hiszem, sőt tudom, hogy tényleg szeret téged. Még ha nem is vallja be magának. Kérlek, hogy vigyázz rá és bár tudom, hogy te is szereted, ne is tagad, vigyázz, hogy soha ne törd össze a szívét. Ő egy nagyon érzékeny lélek, még ha nem is vallja be. Igaz hogy nagy harcos, de érző nagyon is érző szíve van. Ezt soha ne feled. Én bízom és hiszek benned.
Sok boldogságot! Szeretettel_: Renesmee Cullen.

Komolyan felzaklatnak a szava. Különösen így visszagondolva a nemrég történtekre. Mintha előre tudta volna, hogy mi fog történni is figyelmeztetett. De én gondatlanul nem fogadtam el figyelmeztetését. De most hogy Jasper újra elhívott vacsorázni nem hagyom, hogy bármi baj történjen ez egy tökéletes este lesz. És kész nincs a világon olyan dolog, ami elronthatja. Én biztos vagyok benne.
Ma este egy fekete testhez simuló fekete selyemruhát viselek. Rosalie segítettet a hajamban is a sminkemben. Már egészen megkedveltük egymást. Amikor megtudta annak idején, hogy félvér vagyok kicsit megharagudott rám. De aztán hogy látta Jass mennyire boldog. Megbocsátott nekem. Még szerencse hogy ő szeret vásárolni, mert ha ő nem lenne, Bellát az életbe nem tudnám elrángatni magammal. Nem értem mit nem szeret a vásárlásba. De legalább elértem, hogy a családban a nők össze fogjanak abban az ügynek az érdekében miszerint egy ruhát maximum csak egyszer vehetnek fel. Kivétel minden személynek csak egy ruha. A fiúk nem igazán lelkesedtek, de az mellékes volt. Bellának azért tetszet, mert így segíthet más embereken, Esme -nek pedig mert több ruhát vihet el az árvaházba, Rose-nak és nekem, pedig azért mert így gyakrabban van okunk vásárolni, menni!

Jasper ismét segített kiszállni az autóból. Újra ugyan arra a tisztásra jöttünk. Örülök ennek, mert szerintem nagyon szép hely és nem akartam, hogy akárcsak egy kicsit is nehezteljen szerelmem erre a helyre a múltban történtek miatt. Viszont az utazás közben annyi változás azért történt, hogy Edward helyett Emmett volt a sofőr. Őszinte leszek szerintem ezt igazán kihagyhattuk volna. De ilyen kis apróság, mint húsz perc önfeledtek nem nevezhető vacsorázási etikettet hallgatni Dr. Emmett Cullen előadásában, nem fogja letörni a hangulatom! Ez így is tökéletes este lesz!
Most a menü is más volt, előételnek garnéla rákot kaptam, főételnek párolt zöldség plusz párolt rizs volt rántott gombával a desszert pedig meggyes pite volt. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Esme főzte, mert ilyen finomat még életemben nem ettem.
- Még egy kanál és kipukkadok! – dőltem hátra.
- Hát akkor nagy szerencse, hogy villával eszel! – mosolygott rám. Egész végig még ettem árgus szemekkel nézte, ahogy eszem. Én meg nem tudtam hova pirulni már attól az átható tekintettől.
-

Hale testvére 22.rész

Sziasztok! Szeretném ezt a fejezetett Áginak ajánlani aki segített nekem benne hogy minden szar (bocsika a fogalmazásért) ellenére legalább a fejezetett meg tudjam írni! Köszönöm neke Mami! Jó olvasást és kérlek kommizatok! Puszika:Rosalye

Hale testvérek

22. fejezet

Egymás karjaiban!

Jasper szemszöge:

Ezek után a lehető leggyengédebben bántam szerelmemmel, nem volt egyetlen olyan testrésze, sem amelyet ne csókoltam volna végig. Kényeztetni akartam Alice-t, kíváncsi voltam hol van a saját és Alice tűréshatára. Nem is lett volna ezzel baj, ha miután végig csókoltam a két csípője közti részt, lejjebb nem ereszkedtem volna. A látvány és az illat megrészegített. Akkor az a kis háromszög jelentett nekem mindent. Most, már ha akartam volna se tudtam volna finomkodni, de nem is akartam, de nem ám! A fejemet belefúrtam Alice lábai közé, valósággal bele temetkeztem. Nyelvem megkereste a legérzékenyebb pontot és nem kegyelmezett. A gyönyörtől belemarkolt a hajamba, és testét teljesen és szégyentelenül átadta az élvezetnek. Amikor a csúcsra jutott nyögései végképp megöríjtettek ezzel engem is közel sodorva az orgazmushoz. Ösztöneim követelték, hogy azonnal tegyem magamévá szerelmemet. Ráfeküdtem a lányra, teljes hosszában és a szerelem és szeretkezés minden ígérete ott volt a szememben. Alice pedig nagyon jól tudott olvasni a szememből, s már alig várta, hogy valóság legyen az ígéret.
- Nyisd kicsit, széjjelebb a lábad. –kértem. Ő szó nélkül engedelmeskedett kérésemnek. A péniszem az ölének nyomódott s kicsi, de határozott lökésekkel ostromolta a sikamlós bejáratott, mindig egy kicsit beljebb. A vad ösztönöm ellenére is vigyáztam rá, védelmeztem magam ellen.
- Félek, hogy fájdalmat okozok neked. – Ahogy lenéztem az alattam fekvő női testre, attól féltem, hogy összetörik. – Annyira kicsi vagy!
- Ne félj, nem vagyok én holmi szűzlány! Különben is nagyon akarlak! – dorombolta Alice. – Bólintottam és egy határozott mozdulattal benyomultam. Éreztem, hogy nagyon szűk és féltem, hogy mégis fájdalmat okoztam neki így óvatosan próbáltam kihúzódni, de ekkor megszólalt.
- Kérlek, ne állj le most, hisz annyira jó vagy! – ekkor lehajoltam és csókokkal borítottam be az arcát, a szemhéját, az orra hegyét majd újra a szájára hajoltam és megcsókoltam, majd lassan mozogni kezdtem.
Mámorító érzés lett rajtam úrrá, mikor teljesen kitöltöttem Alice-t. Hihetetlen csak bírjak uralkodni magamon, nehogy elragadjon a hév. Csodálatos volt sokkal jobb, mint valaha is képzeltem.
Alice váratlanul a lábait a csípőm köré fonta és addig ficánkol alattam, amíg még jobban még mélyebben benne nem voltam, és arra kért gyorsítsak az iramon. Föladtam minden finomkodást, nem tudtam többé visszafogni magam. Tokomból mély morgásszerű hang tört fel, csípőm pedig önálló életre kelt.
- Ne… nem bírom …. fékezni az … iramot ne …. Har …. haragudj. – nyögtem.
- Nem … számít,… csodálatos … vagy.
Teljesen átszellemültem szerelmem feneke alá nyúltam és felemeltem, közel magamhoz, míg a másik kezemmel, biztosan egy helyben tartottam magunkat az erőteljes lökések közepette is.
- Már nagyon ott… vagyok… a végében. gyere… gyere velem… te is…- nyögte Alice. –Most –sikította és összerázkódott a gyönyörtől. De nekem se kellet több felordítottam és közben hallottam, hogy valaki az én nevemet sikoltja, de már nem maradt erőm hogy komolyan foglalkozzak vele. Szerelmem az égig repített, hogy szinte láttam a megy országot.

Alice szemszöge:

Egymás karjaiban feküdtünk hosszú percekig. Egyikünk sem szólt egy szót sem, de ez így volt jó kivételesen élveztem a csendet. De ideje volt megtörni. Valamit mindenkép szerelmem tudtára akartam adni, ha esetleg nem tudná.
- Szeretlek! Ugye tudod, hogy nagyon Szeretlek. Mindennél jobban és sajnálom, hogy nem mondtam el már az elején. De esküszöm, hogy többet ilyet nem teszek és nincs semmi más, amit eltitkolnék előled! – vallottam hát színt.
- Reméltem, hogy szeretsz. És nincs semmi baj, ami megtörtént, megtörtént változtatni rajta nem lehet. De nem baj hisz végül is itt vagyunk! – mosolygott. – És csak hogy tud, Szeretlek mindennél és mindenkinél jobban.
Ezután még sokáig feküdtünk ott gondtalanul, miközben én kikérdeztem, hogy milyen kepeségei vannak, hogy mikor változott át és hogyan meg minden ilyen vámpíros dolgot, amit eddig nem tehetem meg. Ő is megkérdezte, hogy nekem van e képességem, de mondtam, hogy nincs, hacsak azt nem vesszük annak, hogy megérzek bizonyos dolgokat. Végül egész éjjel ott maradtunk a szőnyegen feküdve egymás ölelő karjai között. Együtt néztük meg a napfelkeltét. Végül aztán úgy döntöttünk jobb, ha indulunk, nehogy a többiek aggódjanak értünk. Viszont felfedeztünk egy apró technikai problémát.
- Jass tudod nekem nincs ruhám, mivel amibe jöttem enyhén szólva és cafatokban van.
- Bocsika! Szándékos volt. – mosolygott elégedetten. Majd oda adta az ingét és így én azt vettem fel.
Kézen fogva futottunk vissza a Cullen - villába ahová nem sokkal ezelőtt költöztem be. Így már messziről hallottuk Orion izgatott csaholását.
- Na, jó reggelt fiatalak! Oh, milyen csinos a ruhája kegyednek. Csak nem történt valami azzal a szép estélyivel. – vigyorgott ránk Emmett.
- Mondták, már hogy javíthatatlan vagy? – kérdeztem.
- Nem drága hölgyem ilyen még soha nem mondtak.
- Ahan szóval már el is felejteted a tegnap estét? – vágta nyakon őt Rose.
- Jaj, hát dehogy hogyan is merném. Csak hát mivel te állandóan nyakon vágsz néha, néha elfelejtek pár apróságot.
- Igen akkor ezt kapd ki! – sózott oda neki még egyet.
- Jaj, drágáim jól vagytok? Minden rendben? – jött oda és ölelt meg minket Esme.
- Jól vagyunk, minden rendben. De ha nem probléma most egy kicsit visszavonulnánk. – húzott fel az emeletre szerelmem.
- Persze hogy nem baj! Csak aztán okosan fiatalok, nehogy odalegyen ez az adag ruha is!
- Ne aggódj Em ha ez is hősi halált hal majd megyünk vásárolni és persze te is jössz majd velünk! – vigyorogtam.
- Asszt inkább ne! Légysziiii! Kegyelem!
- Na azért!
Ezzel felmentünk és nem is nagyon akaródzott kijönni onnan úgy egy két hétig! …

Hale testvére 21.rész

Hale testvérek

21. fejezet.

A nagy pillanat!

Jasper szemszöge:

Úgy éreztem mintha néznének! Így hát felpillantottam…
Igazam volt valóban nem voltam már egyedül. Ott a fák között volt az én gyönyörű szerelmem… Alice! Estélyi ruhája szakadt volt gondolom a futástól. Arca elkínzott a sírástól és a fájdalomtól. Teljesen ledermedten álltam. Nem tudtam miért jött? És egyáltalán az egész helyzet olyan abszurd volt.
- Mi… miért jöttél? – kérdeztem hát meg.
- Én, én sajnálom! Nem akartalak megbántani! Kérlek, bocsáss meg nekem és ne haragudj! – zokogta majd a karjaimba rohant és olyan szorosan bújt hozzám, hogy még ha akartam volna se tudtam volna ellökni magamtól. De nem is akartam. Hisz szeretem őt. Igen szeretem. És ennek rajta kívül semmi sem állhat az útjába.
- Ssss! Ne sírj szerelmem. – próbáltam csitítani.
- Megbocsátasz? Kérlek, bármit megteszek, csak bocsáss meg!
- Én, szeretlek! Tényleg teljes szívemből. Ha mást nem is ezt biztosan tudom kettőnkről!
- Én is szeretlek Téged! Tiszta szívemből.
- Akkor ne sírj Kincsem!
- De hát te is sírsz! – nézet rám nagy szemekkel. És tényleg igaza volt valóban sírtam. De annyira őt akartam megnyugtatni, hogy észre sem vettem, hogy én magam is rázkódom a könnyektől. De nem akartam velük foglalkozni így inkább minden szerelmemet és odaadásomat belesűrítettem egyetlen csókba és így csókoltam meg. Hosszan szenvedélyesen és szerelmesen. Hátráltunk egészen az egyik oszlopig és mikor háta elérte a falat, átkarolta a nyakamat majd beletúrt a hajamba. Én e közbe az egyik kezemmel a hátát tartottam, míg a másik sokkal lejjebb a fenekét markolta. S ez így folytatódott még hosszú percekig. Amikor is egy kis időre elszakadtunk egymástól és levegőért kapkodtunk. Még én is ziháltam pedig nekem semmi szükségem nincs a levegőre.
- Jass, most hogy már mindketten ismerjük a másik nagy titkát. Mi lenne, ha tovább lépnénk egy szinttel a kapcsolatunkat illetően? Hisz nem kell rám-annyira vigyáznod, mint egy emberre! – kacérkodott. De én még nem voltam biztos a dolgomba. Hisz mi lesz, ha elragadtatom magam?
- Én nem tudom, hogy képes lennék e uralkodni. magamon!
- Én hiszek és bízok benned szerelmem! Csak rajta bátran. – majd újra megcsókolt!
Egész testemben remegtem, mert féltetem ugyan akkor a szavai olyan szenvedély szabadítottak el, hogy már nem voltam ura a testemnek. Hátul a ruháján lehúztam a cipzárt majd a vállairól a pátokat végül már éreztem, hogy szinte meztelen teste hozzá simul az én testemhez. Az ágyékom nagyot rándult majd éreztem, hogy amúgy is igen merev veszőm most már a kőnél is keményebb. Gyönyörű combjaival átölelte a derekamat és most már teljesen rajtam csimpaszkodott. Egyik kezemet elvettem és gyorsan leszakítottam magamról az inget-melyet viseltem majd megpróbáltam kibújni a nadrágomból is, de így egy kézzel nem ment readásul Alice is nehezítette a dolgomat, mert közben egy másodperce nem hagyta abba a simogatást. Sőt most hogy e felső testem is kiszabadul a ruha fogságából már azt is simogatta és egyre csak lejjebb haladt. Így másik kezemmel szerelmem alá nyúltam és felfelé nyomtam arra a pár másodperc-re, amíg kicsatoltam a nadrágom majd egy szemvillanás alatt kint is voltam belőle. Elkezdtem visszafelé araszolni a kanapé és a szőnyeg felé. Úgy gondoltam, hogy a kanapéra fektetem, de miután oda értem rá kellet jönnöm, hogy nem fog működni így szép lassan a szőnyegre fektetem rá. Amit a háta a szőnyegez ért lazított a lába szorításán és lejjebb csúszott, alattam hogy jobban hozzá férjen a felső testemhez szépen lassan, érzékien végég csókolta a nyakam aztán a mellkasom a hasam és így tovább lefelé. Miközben a kezei lehelet finoman simogatták a hátam és az oldalam.

Hale testvére 20.rész

Sziasztok! Hát tudom hogy nem sok! De talán több a semminél! Az amit a másikhoz írtam itt is igaz! De ha nem baj akkor ide már nem írom le újra! :) Puszika Jah és kommikat kérek!

Hale testvérek

20. fejezet.

Fájdalom és kétség! II/I.

Jasper szemszöge:

Futottam és futottam. Egyszerűen nem tudtam mit kéne mondanom? Mit kéne éreznem? Olyan volt mintha egész eddigi stratégiai tudásom szabadságra ment volna. Az agysejtjeim meg épp kávé szünetet tartottak… Szinte az első pillanatban, ahogy megláttam beleszerettem. ÉS onnantól időről időre felötlött bennem a bűntudat, amiért nem mondom el neki azt, hogy vámpír vagyok! Sőt a gondolataimmal néha már Edward idegein táncoltam… De… De ő semmi! Az a néhány alkalmat leszámítva mindig tudtam, hogy mit érez és nyoma sem volt sem kétségnek sem bűntudatnak! Bár az is tény hogy a vacsora alatt pont nem éreztem az érzéseit. De bármikor máskor, amikor velem volt nem éreztem nála lelkiismeret furdalást vagy bármi ilyesmit. Sőt mindig nagyon határozott és tiszta érzelmei vannak. Talán pont ez tetszik benne annyira. Hogy olyan határozott és céltudatos mindig tudja, mit akar és az véghez is viszi. Kedves mindenkivel! Valahogy mindig eléri, hogy mindenki megkedvelje. De engem mégis minden lelkiismeret-furdalás nélkül átvert. Sőt még nevetett is rajtam! Nevettet azon, hogy megdöbbentem egy akkor hírtől… egyszerűen nem értem! És nem tudom mit kéne csinálnom!
….
Végre lassacskán lassítani kezdek és most már emberi tempóban sétálok. Megérkeztem úti célomhoz. Gyakran van, hogy kikészülök a képességemtől. Így minden házunk közelében telepítetem vagy kerestem egy olyan helyet ahol kicsit magam lehetek és megnyugodjak! És most az itt vagyok! Ez egy régi kőből épült ház, aminek csak pár szobája és a terasza menekült meg az idő vas foga elöl. Bár ezeket a részeket pedig a természet fogadta vissza magában! Mindenhol indákat és mohát látni! Bár én egy kicsit modernizáltam is csak annyira hogy kényelmesebb legyen! Ha esetleg több napot is itt szándékozok tölteni! Így van itt szőnyeg illetve kanapé! Sőt még a régé kandallót is sikerült megmentenem, így ha arra kerülne sor még tüzet is tudnék rakni! Na, igen ez is csak azért jutott az eszembe pár nappal, ezelőtt mert arra gondoltam, hogy ha Alice a vacsorán jól fogadja a hír miszerint vámpír vagyok, akkor esetleg eltölthetnénk itt egy romantikus éjszakát vagy kettőt. Bár ez most már mindegy! Hisz tárgytalanná vált! Mert bár én őszintén tiszta szívemből szeretem Alice-t. Ő a jelek szerint egész végig csak játszott velem!
- Á! Alice! Miért csináltad ezt! – ordítottam bele az éjszakába!

Alice szemszöge:

Sajnálatos módon én csak fél vámpír vagyok! Így nem futok olyan gyorsan, mint egy igazi vámpír! Főleg ha az adott vámpír ki akar rohanni a világból. Csak akkor lesz esélyem utól érni, ha az elkövetkezendő fél órában megáll! Mivel nem csak a gyorsaságom, de az állóképességem sem olyan, mint az övé! Már csak mert readásul harcos is így csak még jobb a fizikuma! Jaj, istenem! Milyen jó fizikuma is van neki! Mhhh! Eddig soha nem éreztem hátránynak, hogy nem vagyok olyan erős és gyors, mint ők! De most aztán nem is kicsit átkoztam magam érte! Utol akartam érni Jass-t. Megállítani, megcsókolni, de első sorban bocsánatott kérni tőle. Nem gondoltam, hogy… Nem ez nem igaz nagyon is ismertem és a lelkem mélyén tudtam is, hogy nem így kéne elmondanom neki, de nem bírtam magammal. Nem tudom, hogy mi történt hisz soha nem szoktam ilyen sekélyes lenni. Főleg azzal, akit magamnál is jobban szeretek. É mégis! Nem is tudom, hogy van e bocsánat arra amilyen vele voltam! – ekkor kezdett el potyogni a könnyem! De nem tudtam vele mit kezdeni hisz nem volt semmi mentségem, amivel nyugtathattam volna magam! SEMMI!
De ekkor megéreztem, hogy megállt már nem fut! Hál istenek, mert már nem bírnám sokáig! Így sem valószínű, hogy az első öt percben bármi értelmes is kijön majd a számon! Nem mintha utána sokkal több remény lenne! Kezdenek alább hagyni a könnyeim! De akkor meghallottam szerelmem hangját! Bár nagyon el volt torzulva a dühtől, kétségbeeséstől és a tehetetlenségtől. De így is tudom, hogy az övé volt. Ezt ordította:
- Á! Alice! Miért csináltad ezt?
Na, ettől még sokkal inkább eleredtek a könnyeim, mint előtte! Sőt életembe nem zokogtam még annyira, mint most!

Hale testvére 19. rész

Sziasztok! Remélem tetszeni fog a fejezet! Nem hiszem hogy ilyenre számitotítok! Minden esetre ilyen lett! Azért remélem tetszik! Ha nem... ! Minden esetre két igencsak nagy fejlemény van benne! Puszika! :D
Hale testvérek 19. fejezet.

A nagytitkok feltárása II/II.

Alice szemszöge:

Egy tisztáson voltunk, amit fák öleltek körül. A fákon lámpák, lampionok és szalagok voltak, mindez így nagyon giccsesnek hangzik pedig meseszép volt. A rét közepén egy asztal állt gyönyörűen megterítve. Az egész hely olyan hihetetlen volt és olyan varázslatos hogy nem tudtam betelni a látvánnyal…
Amíg én legeltetem a szemeimet Jasper engem nézett és szerintem még vésővel sem lehetet volna, levakarni az elégedet vigyort az arcáról. Most hogy kezdet bennem feloldódni a látvány okozta bénulás, megfogtam a kezét és rámosolyogtam jelezve ezzel, hogy mehetünk az asztalhoz. Mikor odaértünk az asztalhoz, kihúzta a széket miután elfoglaltam a helyemet ő is leült velem szemben. Őszintén soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen romantikus vacsorára hoz majd el. Bizonyos technikai okok miatt. De ez most mindegy, Itt vagyunk, és én ki akarom élvezni a pillanatot.
- Ez egy meseszép hely! – áradoztam.
- Egyet értek! – mosolygott. – De nálad nem szebb!
- Ugyan már! – kuncogtam.
- Kérsz pezsgőt?
- Igen! – így töltött nekem majd magának is!
- Ha megengeded! – lépet oda hozzám majd felemelte a tálamat fedő izét.
Alatta rántott sajt volt sült krumplival, és ha jól láttam tartármártással. Persze mindez nagyon ízlésesen tálalva.
- Ez nagyon finomnak néz ki! – jegyeztem meg.
- Szerintem az is! Egyél nyugodtan.
És én enni is kezdtem, míg ő szokás szerint nem evet egy falatot se csak mozizta, ahogy én eszek. Mondjuk meg is lepődtem volna, ha enni kezdet volna. Miután végeztem vele így szóltam.
- Hát ez remek volt! Most pedig nyögd ki végre, hogy mit szeretnél!
- Ezt meg hogy érted?
- Valamit szeretnél elmondani ezért hoztál ide! – intetem a körülöttünk lévő fákra. - Vagy talán tévedek
- Nem, nem tévedsz!
- Akkor lennél szíves elmondani? – próbáltam nem sürgető hangnemben mondani.
- Tudod ez nem olyan egyszerű! Mert tudod, én nem vagyok… - itt a szemembe nézet. – nem vagyok ember. – itt pedig lehajtotta a fejét.
- Tudom!
- Mi? – nézet fel rám kétkedőn.
- Tudom, hogy vámpír vagy, ahogy a többiek is azok! – dőltem hátra a székben. Már komolyan attól féltem, hogy valami baj van. De csak el akarta mondani, hogy vámpír a szíven. (mondjuk ez egy kicsit fura, hogy ezt mondom, de mindegy) Amúgy is kíváncsi voltam mikor mondja már el.
- De hát hogyan… és, és mióta? Na meg nem félsz ügye?
- Már hogy félnék mikor az első perctől fogva tudtam, hogy azok vagytok! – nevetem fel.
- Tényleg?
- Tényleg!
- De honnan?
- Onnan hogy én egy félvér vagyok! – somolyogtam.
- Hogy mi? – kerekedet ki a szeme! – Félvér vagy úgy, mint Nessie? – hápogta.
- Igen! – majdnem kitört belőlem a nevetés. Két ok miatt is. Egy; rosszul bírom a piát és legalább négy pohárpezsgőt megittam, Kettő; ritkán látni vámpír kikerekedet szemekkel. Én mondom nagyon mulatságos látvány. De azért fegyelmeztem magam és nem nevetem fel. Büszke is vagyok magamra.
- De hát nem is érződik a szagodon!
- Ezt én sem tudom, hogy miért van! Ara gondoltam, hogy talán Apám képességével van összefüggésben.
- Igen ez lehet! De miért nem mondtad eddig? – na, itt is a kényes téma!
- Ezt én is kérdezhetném. Te sem mondtál semmit Édesem! Szóval ne kenj rám itt semmit! – mondtam.
- Tudom és sajnálom! De amúgy ez akkor is más, mert én azért nem mondtam el, mert féltem, hogy majd megijedsz tőlem. Te viszont egész végig tudtad, hogy mi vagyok és Nessie révén azt is, hogy nem tartanék tőled és mégsem mondtad el. Csak játszottad, hogy semmit sem. Tudsz readásul úgy, hogy még Edward sem olvasta ki a gondolataidból. – harapott rá a táméra ő is.
- Hogy mi Edward gondolatolvasó? Mondjuk, ez sok mindent megmagyaráz. – gondolkodtam el.
- Hé, lennél szíves rám figyelni?
- Jah bocsika hol tartottunk kicsit elgondolkodtam! – mosolyogtam rá angyalian.
- Tudod mit?
- Mit, Kicsim?
- Menj a fenébe! – morogta rám.
- Hogy mi?
- Jól hallottad! Most nincs idegzetem ahhoz, hogy a kis játékaidat nézzem! – förmedt rám.
- Milyen játékokat?– szepentem meg! Nem gondoltam, hogy ilyen mélyen érinti, hogy nem vagyok teljesen ember.
- Arra hogy itt magyaráznék neked, meg kérdezgetek te meg nem is figyelsz rám aztán meg mintha nem is csináltál volna, semmit rám mosolyogsz. Én, én most úgy érzem, nem vagyok képes itt maradni, mert még olyat csinálnék, amit nagyon nem szeretnék. – rázta meg a fejét! – Szóval most elnézés, de el kell mennem! Majd Edward haza visz! – mondta búcsúzóul és elrohant. Én pedig ott, hoppon maradva bámultam magam elé. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Jasper-ral összeveszünk főleg azt nem hogy ennyire. Egy éven keresztül soha semmilyen kicsike kis vitánk sem volt. Erre most… Összerogytam. Nem számított sem a ruhám sem a sminkem. Hiszem az egyetlen személy, akinek tetszeni szeretnék, most utál. Sőt lehet, hogy gyűlöl is. Mi lesz velem nélküle? Hisz csak azóta érzem azt, hogy valóban élek mióta vele megismerkedtem. Ez, ez szörnyű!– erre eleredtem a könnyeim.
- Alice!
- Igen? – néztem fel Edward-ra.
- Haza akarsz menni?
- Nem!
- Biztos?
- Igen!
- Tehetek érted valamit? – abba az irányba fordítottam a fejem amerre Jasper elment.
- Azt hiszem, hogy nem.
- Hát… akkor csak egyet tehetek!
- Mit? – pislogtam, hogy tisztábban lássak.
- Elmondom, hogy nem utál, és főleg nem gyűlöl. Ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. Egyszerűen csak ő egy stratéga és minden eshetőségre fel volt készülve ezzel a beszélgetésem kapcsolatba. Vagy legalább is így gondolta. Erre te bejelentesz egy olyan opciót, ami meg sem fordult a fejében. És ez túl sok neki egyszerre. Érted?
- Azt hiszem igen!
- Akkor jó.
- Edward? Még is szeretnék kérni valamit!
- Mit?
- Megmondanád nekem hogy hova ment?
- Igen! A Kecskesziklától 5 km-re Keletre van egy barlang. Oda ment. De kérlek, vigyáz vele! Ő egy harcos, de csak kívül belül nagyon is sérülékeny! Vigyáz, hogy mit mondasz vagy hogyan! Rendben?
- Rendben! Figyelni fogok és köszönöm!

Hale testvére 18.rész

Nos gyermekeim ime itt van egy új fejezet! :) Na de most komolyan sajnálom hogy ilyen sokat szarakodtam vele ill hogy nem is valami hosszú de abban biztosak lehetek hogy ami ezzuntán lesz az nem piskóta! Úgy hogy ennek örömérre megkérlek titteket hogy nem csak hogy megjegyzéseket szeretnék kérni de ötleteket is hogy szerintetek mi lehet Alice titka! De tényleg kivi vagyok hogy kitaláljátok e? Puszcsika! (jah és Mami rád nem vonatkozik a felhívás mert te beavatott vagy és nem akarom hogy elmond!)

Hale testvérek

18. fejezet.

A nagytitkok feltárása! I/II.

Alice szemszöge:

Már napok óta érzem, hogy valami készülődik. Nem rég volt egy éve hogy legjobb barátnőm Nessie elment. De az óta jobban megismertem a Cullen családot. Nővéremként szeretem Bellát és Rose-t, bátyámként Edwardot és Emmett-et. És természetesen szüleimnek tekintem Esmé-t és Carlisle-t. Sajnos az igazi szüleim soha nem ismertem. Mivel nos, igen érdekes körülmények között születem. De mint nem sokkal ezelőtt kiderült nem csak én vagyok ilyen… De még mindig nem tudom, hogy miért olyan izgatott mindenki! Csak pattognak, mint a gumilabda és állandóan rám mosolyognak vagy kacsintanak. Mi a fene folyik itt? Olyan mintha mindenki Alice-korban szenvedne, readásul mindenki állapota igen csak előre haladott.
- Édesem, miért viselkedtek mostanában ilyen… furán?
- Az meglepetés, Kicsim! – kaptam válaszul. Meglepetten pislogtam fel. Én nem szoktam meglepetéseket kapni.
- És gondolom hiába is kérném, hogy mond el, nem fogod igaz? – kérdeztem hát.
- Pontosan, egy szót sem fogok mondani!
- Hát azt majd meglátjuk… - másztam volna Jass-re amikor köhögést hallottam és ez az eszembe jutatta, hogy nem a szobánkba vagyunk. Hanem lent a nappaliban. Azonnal lemásztam szerelmemről és gyönyörű rákvörös színt öltöttem.
- Bocs hogy zavarok! – szólt Bella. – De beszélnem kéne a bátyámmal.
- Nekem pedig rendbe kell szednem Alice-t. – mosolygott Rose. Én csak zavartan néztem rájuk miközben Jasper megcsókolt majd elment Bellá-val.
- Még is miért kéne rendbe szedni? – kérdeztem meg mivel a szemezés nem jött be. Nem azzal van bajom, hogy csinosítani akar, sőt örülök is neki szeretek vásárolni meg a hajammal pepecselni, de most nem értettem az okát.
- Mert a meglepetéshez át kell öltöznöd! Nem mehetsz farmerban! Te kis butus! – mosolygott majd kézen fogott és felvitt a gardróbba (ami mostanában drasztikus hízókúrában részesült) és elkezdett válogatni. Őszintén mondom, segíttetem volna neki, ha megmondja, milyen ruhát keresek. De persze nem mondta „majd meglátod” na, ja, én nem vagyok az a kivárós fazon…
Úgy negyven perc múlva rájöttem, hogy valami nagyszabású készül ellenem. Ugyan is egy élénkszínű „vérvörös”selyem estélyit kaptam. A fekete hajammal és szememmel tökéletesen állt. De én feszengtem. Nem is hiszem, hogy valaha lett volna rajtam estélyi ruha.
- Nos, szerintem még a mesésnél is jobban nézel ki. – kaptam egy puszit az arcomra Rosalie-tól.
- Igen valóban olyan, mint egy álom. – forogtam e tükör előtt. Gyakran mondják rám, hogy néha úgy viselkedem, mint egy gyerek és hogy a nevem tökéletesen illik hozzám.
- Gyere HamuAlice-ka ideje indulni, vár rád a Szőke herceg fehér limóval. És ne aggódj, nem kell éjfélre haza sietned. – Ezen csak nevetni tudtam. Mikor lesétáltunk a lépcsőn kicsit izgultam mit fog szólni Jasper a ruhámhoz illetve, hogy hova is fog engem vinni azzal a bizonyos fehér járművel. De a hatás, amit szerelmemnél elértem nagyobb volt, mint remélni mertem volna. Szó szerint tátott szájjal és kikerekedett szememmel nézet vagy inkább bámult rám. Mire én felkacagtam.
- Nézd csak! Hát nem bomba a csaj? – lökte vállon Em.
- De …de valóban…bomba..a..csaj! – hápogta.
- Hát ez jó még talán Ed sem volt kiütve ennyire Bellától bár ki tudja emlékszem pár NAGY pillanatra…- de ekkor Carlisle befogta a száját. Majd kedvesen rám mosolygott.
- Ne is foglalkozz vele, Kedves. Nagyszerűen nézel ki!
- Köszönöm Carlisle! – értem le végül a lépcsőn.
Mire Jass elém siettet és a karját ajánlotta. Pont, mint egy úriember. Imádtam az ilyen szokásait. Valahogy még dögösebb lett tőlük, ami kész őrület, hiszen ő már amúgy is egy félisten volt.
- Engedelmével, Kisasszony! Szeretném meghívni önt vacsorázni! Elfogadja a meghívásom?
- Természetesen, Uram! A legnagyobb örömmel! – próbáltam nagyon komolynak látszani, de egy kis kuncogást nem bírtam megállni. Ezek után kivezettet az autóhoz (ami lás csodát tényleg egy fehér limó volt.) Nem láttam ki volt a sofőr, de volt egy tippem, hogy Edward az. Egyrészt azért mert csak őt nem láttam sehol. Másrészt pedig azért mert amikor Emmett közelebb ment az autóhoz az morogni kezdett. Így ha nem egy kutya van, bent akkor csak is Ed lehet.
Szerintem legalább húsz percig utaztunk mire végre megállt az autó Szerelmem pedig kisegítet belőle. Amikor körül néztem, hogy nagyábból betájoljam magam. Elképedtem…

Felhívás!

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni tőletek hogy nem, lenne e egy olyan ember köztetek, aki szeret honlapokat szerkeszteni meg ilyenek? Mert nekem most nagy szükségem lenne egy ilyen valakire. Meg vannak az elképzeléseim, de sajna nincs elég időm arra, hogy megcsináljam meg ilyenek. Szóval, ha valaki vállalná, akkor pontosan el tudnám mondani, hogy mit, szeretnék.
Ha valakinek van, kedve írjon egy e-mail-t ( rosalye@citromail.hu ) vagy egy megjegyzést vagy pedig itt az msn címem: dóri336@citromail.hu . Köszönök mindent!
Puszi: Rose.

:) Elismerés! :D

Köszönöm annak aki gondolt rám!:) :

http://www.ros-alice.blogspot.com/


Feladataim:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

7 dolog amit tudni kell rólam!:

1. Van egy nagyon édes Cuki nevü kutyám! :)
2. Nagyon szeretem a vámpíros történeteket!
3. Életem legnagyobb értelme a leptoppom!:D
4. Mind a négy Twilight Saga könyvet olvastam már!
5. A Hale testvéreket a barátnőm ( Ági avagy Mami) miatt kezdtem el írni!
6. A nővéremnek (Hajnalnak) köszönhetem hogy ilyen mélyen megismertem a Twilight és a vámpírok világát! :D
7. Életem nagy álma hogy Paleontológus vagy Régész legyek!

Akikre gondoltam:
1. http://www.dawnespana.blogspot.com/
2. http://lamblioncullensfanfictionforever.blogspot.com
3. http://oregkut.blogspot.com/
4. http://starsofthefuture.blogspot.com
5. http://twilight-forever-alice.blogspot.com/
6. http://twilighttargyak.blogspot.com
7. http://keiju-pick.blogspot.com/

Köszönök mindent!

Hale testvére 17.rész

Sziasztok! Nos itt a fejezet amit ígértem! Remélem tetszik! Úgy gondoltam hogy olvastunk már elég letört Cullen családról inkább tovább léptem! :) Remélem nem baj! Úgy hogy ilyen téren is várnám a megjegyzéseket! Puszika!:Rose

Hale testvérek

1 év múlva

Edward szemszöge:

1 év! 1 év kellett ahhoz, hogy végre felfogjuk Nessie tényleg elment. És bár hisszük hogy egyszer visszajön tudat alatt mind érezzük, hogy nem fog, hogy soha többet nem fogjuk látni. És bár én több keresési akciót is indítottam Jass és Em mindig leállítottak ma már én is belátom, hogy tényleg úgy volt helyes Békében élni, hagyni!
És megtettük, amire kért, próbáltunk úgy tenni mintha jól lennénk. De legbelül még senki nem tette túl magát. Van viszont pozitív fejlemény is. Alice most már a családunk tagja Jasper oldalán.
És bár még nem mondtuk el neki kik is vagyunk, én nem félek attól, hogy elhagyna minket vagy Jass -t. Ő sokkal erősebb ennél. És csak azért nem avattuk be eddig, mert úgy gondoltuk, hogy inkább nem terheljük még ezzel is a szegényt elég volt azt feldolgoznia, hogy a legjobb barátnője elment. De most már ideje lenne közölni vele ezt a „kis apróságot”. Szerintem nem lesz semmi baj. Bár el kell ismernem, hogy, előfordul, hogy nem hallom a gondolatait vagy Jass nem érzi az érzéseit, de amikor ezt elmondtam Carlisle-nak azt mondta biztos azért van, mert nagyon megterhelte Nessie elvesztése. Ami igaz is, de szerintem más is van a dologban. És ha végre Jass beavatja nyíltan beszélhetek neki róla. És minden reményem szerint válaszokat kapok a kérdéseimre.
- Szia, Edward! - köszöntek oda nekem a fiúk. Most hogy a lányok elmentek biztos szeretnének beszélni a „pénisz gombáról”
- Sziasztok! - köszöntem én is – jó hogy jöttél Jass! Épp beszélni szerettem volna veled.
- Na, ez jó! Jasper bajban van! Király! - szólalt meg Em.
- Mit szeretnél Ed? - Ült le Jass majd magával húzta Emmett-et is, aki még mindig nevetett a saját viccén.
- Csak arról lenne szó, hogy itt az idő – kezdtem volna bele de Em röhögése megállított.
- Itt az idő! Hát ez nagyon jó!
. Igen szóval – mosolyodtam el én is.
- Miről van szó?
- Hát hogy itt az ideje Alice-t beavatni.
- Mi?
- Jól hallottad! Egészen jól van már és különben is ez már így hülyeség. Könyörgöm hisz látom, hogy néha már az eljegyzés is felmerül a gondolataid körében! Akkor meg mire várni?
- Nos, lássuk csak mire is. Talán a megfelelő alkalomra. Talán a megfelelő alkalomra. Tudod nem is állhatok csak úgy elé, hogy
„- Oh, szivi épp beszélni akartam veled!
- tényleg?
- Ahan!
- És miről?
- Csak arról, hogy vámpír vagyok! De nyugi Vega vámpír! Amúgy éhes vagy?” - hagyta abba a bábszínházat Jasper!
Erre persze Emmett is közbe szólt. Egy két fuldoklási roham után.
Szerintem a „szivi”helyett jobb a „bébi”! - na, erre már csak a fejemet tudtam rázni. Hogy lehet valaki ekkora örök miközben 20 diplomája is van Érthetetlen számomra.
- Na de most komolya srácok! Hogy lehet egy ilyesmit elmondani? - esett kétségbe bátyám - Mondjuk valami romantikus helyen! - méláztam el
- Igen, ez jó ötlet! - Ugrott fel azonnal mivel én visszanyomtam a kanapéra! -
- Hé, nyugi!
- Oké! Ám de milyen legyen az a romantikus hely?
- Én aztán nem tudom! - védekeztünk egyszerre Emmett-el?
- De talán anyáék tudnak neked segíteni!
- Jah! Ez is jó volt Edward köszike!
- Örülök, hogy segíthettem!
Ezek után még beszélgettünk majd meghallottuk az autók zúgását és kimentünk, hogy üdvözöljük a szerelmeinket illetve anyát



Jasper szemszöge:

Hogy mondjam el? Csak ez jár egész nap a fejembe. Úgy gondoltam megkérdezem Rose-t és persze Bellát és anyát és majd együtt kitaláljuk, hogy lehetne a legkisebb sokkolással elmondani.
- Esme, Bella, Rose! Beszélhetnénk? - szóltam.
- Persze megyünk! - hallottam majd már mind bent voltak a szobában. Hála annak, hogy Alice sok időt töltött itt és én is beszereztem egy ágyat, na meg nehéz volt megmagyarázni, hogy nekem miért nincs!
- Szeretném kikérni a tanácsotokat. Edward közölte velem, hogy itt van az ideje annak, hogy beavassuk Alice-t a titokba.
- Óh, kicsim ez nagyszerű! - ölelt meg rögtön anya
- Ez nagyon jó! - csatlakozott Bella is
- Én is örülök! - mosolygott Rose – de mit szeretnél, mit tegyünk?
- Hát nem igazán. Tudom. Nem tudom, hogy mondhatnám el neki!
- Ja hogy szerintünk hogyan lehetne a leginkább megkönnyíteni neki?
- Igen.
- Hát… had gondolkodjam… valami romantikus dolog kellene. - gondolkodtak el
- Mondjuk, mi lenne, ha az erdőben, mondjuk egy tisztáson egy gyertyafényes vacsora?
- Ez nem is rossz ötlet Rose!
- Ahan. És ahhoz mi is kell? - kérdeztem mire mindegyikőjükből kitört a nevetés
- Ne aggódj Jass majd mi mindent elintézzünk!
- Mikor szeretnéd?
- Mondjuk szombat este!
- Oké, Addig még van két napunk!
- Annyi elég is lesz! - majd még mindig nevetve kimentek a szobámból. Csak tudnám mi olyan vicces

Nos kész van!

Sziasztok!
Szóval mivel mindenki az írta, hogy csináljam meg a másik merengőt.
Így megcsináltam! :D:D
Kész van az első fejezet! És felraktam arra a blogra, amire ezen túl is fel fog kerülni!
Szóval kérlek, véleményezzétek azt is olyan bővel, mint most ezt a kérdést!
Légyszi! :)
Annyira jó volt, hogy olyan sokan írtatok!
Köszönök mindent és remélem tetszeni fog!
www.rose-nessie.blogspot.com

Puszika: Rose!

Lenne egy Kérdésem!

Sziasztok!

Lenne hozzátok egy kérdésem!

Úgy gondoltam hogy ketté választom a törit.

Mert hogy arra jutottam hogy tovább folytatom a Hale testvéreket Alice-val, Jasper-ral meg a családdal.

Ugyan akkor viszont egy másig bloggon folytatnám Nessie életét. Hogy hova költözik meg mik történnek vele stb...

Mert szerintem remek kis merengőt lehetne belőle csinálni.

De ez csak az én véleményem!

És szeretném kikérni a tieteket is. Hogy elolvasnátok e még egy ilyen szörnyűséget vagy nem? :D

Kérek mindenkit hogy legalább egy " Igen csinálj" vagy egy " Ne, ne csinálj"-t írjon már megjegyzések közzé.

Akinek viszont van ideje vagy/és kedve örömmel olvasnám az indoklását vagy véleményét is!

Köszönök előre is mindent.

Puszika:Rose!