Hale testvérek 26.fejezet

Sziasztok! Nos sajnálom hogy megint ennyit kellet rám várnotok. De remélem nem haragszotok. Sőt csak is azért hogy megbocsássatok nekem egy kis meglepetéssel készülök. xD Szerintem örülni fogtok neki... De amilyen kis szemét állat vagyok csak akkor kapjátok meg ha legalább 10-en komiztok. Tudom hogy ez egy köcsög húzás de hát én ilyen kis népművészeti agyag edény vagyok! :D Szóval komikat követelek... ja és lehetőleg kicsit bővebben fejtsétek ki az "érzéseiteket" véleményeteket. ! Köszike! Jó olvasást! (már ha egyáltalán olvassa még valaki)! Puszika:Rosalye

Hale testvérek

26. fejezet

Vihar után csendes zápor!

Damien szemszöge:

Láttam Carlisle-on hogy nagyon megrázta ez a hír. De ezen, ha szabad ilyet mondanom, nem lepődtem meg. Hiszen jó barátok voltak. Legalább is abból amit Layla elmondott én erre következtetek. Viszont miután kibontotta a levetet még több ránc jelent meg a homlokán. Nem tudom, hogy mi áll a levélben. Sokszor gondoltam rá, hogy kinyitom főleg az elmúlt egy év sikertelen keresése után. De ez volt Layla utolsó kérése, így már a gondolattól is bűntudatom támadt. Minden esetre a levél elolvasása után Carlisle még rosszabbul festett, mint előtte. De sajna nem igazán tudom mit kéne csinálnom.
- Khm Carlisle minden rendben van? Segíthetek esetleg?
- Nem, nem tudsz. De áruld el te olvastad ezt a levelet vagy tudod mi áll benne? – nézet rám.
- Nem. – intettem a fejemmel is nemet. – soha nem árulta el mi van benne én pedig meg ígértem, hogy nem nyitom ki.
- Értem!
- Carlisle ne hagyjalak egy kicsit magadra? Elég rosszul nézel ki.
- De, azt hiszem, az nagyon jó lenne. Köszönöm. – hajtotta le a fejét.
Én meg amilyen csendben csak tudtam elhagytam a szobát. Hát végül is, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi minden történhetett volna, nem is volt olyan szörnyű.
Igen a probléma csak az, hogy a terven csak addig tartott, hogy kimenekülök a szobából.
Hogy most még is mit csináljak, azt már nem tudom. Valahogy úgy vettem észre nem igazán lettem szimpi a Cullen fiúknál. Nem baj végül is már amúgy sincs miért maradnom mivel a feladatomat elvégeztem. Nincs miért maradnom. Szóval akár el is mehetnék! Igen szóval akkor megyek!
Jó azt hiszem ideje belátni, hogy nincs hova mennem. Akkor mi lenne, hogy ha elmennék, mondjuk a kedvenc helyemre? Igen ez eddig okés aztán meg lesz, ami lesz. De legalább már nem leszek itt.
De ekkor amilyen mázlista típus vagyok valaki a nevemen szólított.
- Damien!- jött felém Jasper. Hát, ha számítottam is valakire az nem ő volt. De azért illem tudóan vagy mi a franc megfordultam.
- Igen?
- Nos, hát csak annyi hogy minden oké? Csak mert rég nem találkoztam már olyan személlyel, akinek így csapongtak volna az érzelmi, mint a tied most! Hogy őszinte legyek eddig csak egy ilyen ismertem. – mondta. Bakker tényleg ő az, aki érzékeli az érzéseket. Hát ez szívás,
- Hú, hát izé nem is tudom, hogy mit mondjak! Esetleg kisegítenél, kérlek. Mit szokás ilyenkor mondani? – kérdeztem mosolyogva. Szerencsére vette a humoromat.
- Azt hogy gyere le! –intett a kezével,
- Már bocsika de én úgy tudom, hogy ez úgy szokás, hogy „gyere fel”! Vagy rosszul tudom? – erre elnevette magát.
- Jaj, gyere már.
Okés igaz hogy nagyon furcsállottam ezt az egészet, de azért lementem. Hiszen időm, mint a tenger. Leültem egy fotelba. Körülöttem Emmett, Jasper és Edward.
- Fiúk nem, azért de nyugi nem fogom megenni a lányokat! - szólaltam meg. Hogy vesztem re e vagy sem az majd kiderül.
- Nyugi nagyfiú nem azért nincsenek itt, mert annyira-hasra estünk tőled. Egyszerűen csak elmentek vásárolni. Tudod, csak azért mert megjelentél az élet még nem áll meg. – vigyorgott Emmett.
- Hú köszike most megnyugtattál. – játszottam meg a nagy színpadi jelenetet. – De azzal még inkább megnyugtatnál, ha elmondanád, hogy mit szeretnétek tőlem!
- Na, ne légy már ilyen kis félénk. Csak szeretnénk jobban megismerni, - mondta Jasper. Ránéztem Edward-ra Jasper kis megjegyzését elengedve a fülem mellett, szegény Edward annyira erőlködött, hogy nem bírtam megállni szó nélkül.
- Edward kár erőlködnöd akkor sem fogsz tudni olvasni a gondolataimban. Viszont rossz látni, hogy így szenvedsz!
- Hogy érted ezt? Honnan tudod, hogy tudok gondolatokat olvasni? És miért nem láttok bele a te fejedbe? – háborodott fel azonnal az előbb említett enyhén felpaprikázott vámpír.
- Nos mivel éveken át kerestelek benneteket csak természetes, hogy minden utamba kerülő vámpír kifaggattam. És hát a Denali klán elég sokat tud rólatok. Bár ez egy másik történet. Szóval innen tudom. A másik meg hogy a képességem mellék hatása hogy csak nagyon kevés pszichikai képesség fog rajtam.
- Értem s mi a képességed? Hacsak nem titok? - kérdezte Edward.
- Akkor azért van, hogy csak nagyon gyengén érezlek? – ez Jasper volt.
- Hé, álljon csak meg a menet. Mi volt a Denaliakkal? – húzogatta a szemöldökét Emmett.
- Srácok nyugi egy szere csak egy kérdezzen. Légyszi! Szóval akkor kezdjük szépen sorban. Nos, azt hiszem egyszerűbb lesz, ha inkább megmutatom a képességem. – mondtam. Majd közvetlen Edward háta mögött jelentem meg átkaroltam a nyakát úgy mintha meg akarnám fojtani. De persze nem terveztem, hogy kárt teszek benne.
- Csővike! – súgtam bele a fülébe.
Erre felpattant én meg gyorsan elengedtem a nyakát és a szoba másik végébe illantam.
- Ez meg mi a jó franc volt? – a szegény halálra rémített Edward.
- Ha jól értem, akkor a képessége! – vágott a szavamba Jasper. Öcsém a nagycsaládosoknál mindig ez van? – Vagy nem?
- De igen! – vigyorogtam. – képes vagyok bárhol felbukkanni a világban, de csak oda ahol már vagy jártam, vagy láttam. Én ezt illanásnak nevezem.
- Azta király! – Vágott jókorát a hátamba Emmett.
- Jah szerintem is. – viszonoztam a kedveskedését.
Valószínűleg még lettek volna kérdéseik, de meghallottuk, hogy a lányok kocsija lassan megérkezik. Így Emmett és Jasper kötelesség tudóan kimentek eléjük. Vártam, hogy majd Edward is velük megy, de nem ment, csak nézett rám.
Két perc múlva meguntam.
- Figyelj Edward bocs, ha az előbbi kis akcióm nem jött be! De azért ne nyársalj már fel a tekinteteddel.
- Nem zavar, hogy mit csinálsz. Viszont szeretnék veled beszélni valamiről négyszemközt. – aszta nagyon, nagyon homályos a srác.
- Hát okéé.
- Sziasztok. Figyu Ed ne menjetek messzire, mert Carlisle beszélni akar majd velünk. – táncolt be a szobába Alice.
- Honnan…
- Jah nem tudom. De tudod, milyen vagyok! Szóval hallgass rám! Villantott fel egy 100 $ mosolyt. Majd ahogy jött ment is.
- Hát ez érdekes volt. –fújtam ki a levegőt. Érdekes nem is tudtam, hogy bent tartottam.
- Jah! Soha nem lehet megszokni! –morgolódott. – Na de gyere, menjünk.