Hale testvére 20.rész

Sziasztok! Hát tudom hogy nem sok! De talán több a semminél! Az amit a másikhoz írtam itt is igaz! De ha nem baj akkor ide már nem írom le újra! :) Puszika Jah és kommikat kérek!

Hale testvérek

20. fejezet.

Fájdalom és kétség! II/I.

Jasper szemszöge:

Futottam és futottam. Egyszerűen nem tudtam mit kéne mondanom? Mit kéne éreznem? Olyan volt mintha egész eddigi stratégiai tudásom szabadságra ment volna. Az agysejtjeim meg épp kávé szünetet tartottak… Szinte az első pillanatban, ahogy megláttam beleszerettem. ÉS onnantól időről időre felötlött bennem a bűntudat, amiért nem mondom el neki azt, hogy vámpír vagyok! Sőt a gondolataimmal néha már Edward idegein táncoltam… De… De ő semmi! Az a néhány alkalmat leszámítva mindig tudtam, hogy mit érez és nyoma sem volt sem kétségnek sem bűntudatnak! Bár az is tény hogy a vacsora alatt pont nem éreztem az érzéseit. De bármikor máskor, amikor velem volt nem éreztem nála lelkiismeret furdalást vagy bármi ilyesmit. Sőt mindig nagyon határozott és tiszta érzelmei vannak. Talán pont ez tetszik benne annyira. Hogy olyan határozott és céltudatos mindig tudja, mit akar és az véghez is viszi. Kedves mindenkivel! Valahogy mindig eléri, hogy mindenki megkedvelje. De engem mégis minden lelkiismeret-furdalás nélkül átvert. Sőt még nevetett is rajtam! Nevettet azon, hogy megdöbbentem egy akkor hírtől… egyszerűen nem értem! És nem tudom mit kéne csinálnom!
….
Végre lassacskán lassítani kezdek és most már emberi tempóban sétálok. Megérkeztem úti célomhoz. Gyakran van, hogy kikészülök a képességemtől. Így minden házunk közelében telepítetem vagy kerestem egy olyan helyet ahol kicsit magam lehetek és megnyugodjak! És most az itt vagyok! Ez egy régi kőből épült ház, aminek csak pár szobája és a terasza menekült meg az idő vas foga elöl. Bár ezeket a részeket pedig a természet fogadta vissza magában! Mindenhol indákat és mohát látni! Bár én egy kicsit modernizáltam is csak annyira hogy kényelmesebb legyen! Ha esetleg több napot is itt szándékozok tölteni! Így van itt szőnyeg illetve kanapé! Sőt még a régé kandallót is sikerült megmentenem, így ha arra kerülne sor még tüzet is tudnék rakni! Na, igen ez is csak azért jutott az eszembe pár nappal, ezelőtt mert arra gondoltam, hogy ha Alice a vacsorán jól fogadja a hír miszerint vámpír vagyok, akkor esetleg eltölthetnénk itt egy romantikus éjszakát vagy kettőt. Bár ez most már mindegy! Hisz tárgytalanná vált! Mert bár én őszintén tiszta szívemből szeretem Alice-t. Ő a jelek szerint egész végig csak játszott velem!
- Á! Alice! Miért csináltad ezt! – ordítottam bele az éjszakába!

Alice szemszöge:

Sajnálatos módon én csak fél vámpír vagyok! Így nem futok olyan gyorsan, mint egy igazi vámpír! Főleg ha az adott vámpír ki akar rohanni a világból. Csak akkor lesz esélyem utól érni, ha az elkövetkezendő fél órában megáll! Mivel nem csak a gyorsaságom, de az állóképességem sem olyan, mint az övé! Már csak mert readásul harcos is így csak még jobb a fizikuma! Jaj, istenem! Milyen jó fizikuma is van neki! Mhhh! Eddig soha nem éreztem hátránynak, hogy nem vagyok olyan erős és gyors, mint ők! De most aztán nem is kicsit átkoztam magam érte! Utol akartam érni Jass-t. Megállítani, megcsókolni, de első sorban bocsánatott kérni tőle. Nem gondoltam, hogy… Nem ez nem igaz nagyon is ismertem és a lelkem mélyén tudtam is, hogy nem így kéne elmondanom neki, de nem bírtam magammal. Nem tudom, hogy mi történt hisz soha nem szoktam ilyen sekélyes lenni. Főleg azzal, akit magamnál is jobban szeretek. É mégis! Nem is tudom, hogy van e bocsánat arra amilyen vele voltam! – ekkor kezdett el potyogni a könnyem! De nem tudtam vele mit kezdeni hisz nem volt semmi mentségem, amivel nyugtathattam volna magam! SEMMI!
De ekkor megéreztem, hogy megállt már nem fut! Hál istenek, mert már nem bírnám sokáig! Így sem valószínű, hogy az első öt percben bármi értelmes is kijön majd a számon! Nem mintha utána sokkal több remény lenne! Kezdenek alább hagyni a könnyeim! De akkor meghallottam szerelmem hangját! Bár nagyon el volt torzulva a dühtől, kétségbeeséstől és a tehetetlenségtől. De így is tudom, hogy az övé volt. Ezt ordította:
- Á! Alice! Miért csináltad ezt?
Na, ettől még sokkal inkább eleredtek a könnyeim, mint előtte! Sőt életembe nem zokogtam még annyira, mint most!

Hale testvére 19. rész

Sziasztok! Remélem tetszeni fog a fejezet! Nem hiszem hogy ilyenre számitotítok! Minden esetre ilyen lett! Azért remélem tetszik! Ha nem... ! Minden esetre két igencsak nagy fejlemény van benne! Puszika! :D
Hale testvérek 19. fejezet.

A nagytitkok feltárása II/II.

Alice szemszöge:

Egy tisztáson voltunk, amit fák öleltek körül. A fákon lámpák, lampionok és szalagok voltak, mindez így nagyon giccsesnek hangzik pedig meseszép volt. A rét közepén egy asztal állt gyönyörűen megterítve. Az egész hely olyan hihetetlen volt és olyan varázslatos hogy nem tudtam betelni a látvánnyal…
Amíg én legeltetem a szemeimet Jasper engem nézett és szerintem még vésővel sem lehetet volna, levakarni az elégedet vigyort az arcáról. Most hogy kezdet bennem feloldódni a látvány okozta bénulás, megfogtam a kezét és rámosolyogtam jelezve ezzel, hogy mehetünk az asztalhoz. Mikor odaértünk az asztalhoz, kihúzta a széket miután elfoglaltam a helyemet ő is leült velem szemben. Őszintén soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen romantikus vacsorára hoz majd el. Bizonyos technikai okok miatt. De ez most mindegy, Itt vagyunk, és én ki akarom élvezni a pillanatot.
- Ez egy meseszép hely! – áradoztam.
- Egyet értek! – mosolygott. – De nálad nem szebb!
- Ugyan már! – kuncogtam.
- Kérsz pezsgőt?
- Igen! – így töltött nekem majd magának is!
- Ha megengeded! – lépet oda hozzám majd felemelte a tálamat fedő izét.
Alatta rántott sajt volt sült krumplival, és ha jól láttam tartármártással. Persze mindez nagyon ízlésesen tálalva.
- Ez nagyon finomnak néz ki! – jegyeztem meg.
- Szerintem az is! Egyél nyugodtan.
És én enni is kezdtem, míg ő szokás szerint nem evet egy falatot se csak mozizta, ahogy én eszek. Mondjuk meg is lepődtem volna, ha enni kezdet volna. Miután végeztem vele így szóltam.
- Hát ez remek volt! Most pedig nyögd ki végre, hogy mit szeretnél!
- Ezt meg hogy érted?
- Valamit szeretnél elmondani ezért hoztál ide! – intetem a körülöttünk lévő fákra. - Vagy talán tévedek
- Nem, nem tévedsz!
- Akkor lennél szíves elmondani? – próbáltam nem sürgető hangnemben mondani.
- Tudod ez nem olyan egyszerű! Mert tudod, én nem vagyok… - itt a szemembe nézet. – nem vagyok ember. – itt pedig lehajtotta a fejét.
- Tudom!
- Mi? – nézet fel rám kétkedőn.
- Tudom, hogy vámpír vagy, ahogy a többiek is azok! – dőltem hátra a székben. Már komolyan attól féltem, hogy valami baj van. De csak el akarta mondani, hogy vámpír a szíven. (mondjuk ez egy kicsit fura, hogy ezt mondom, de mindegy) Amúgy is kíváncsi voltam mikor mondja már el.
- De hát hogyan… és, és mióta? Na meg nem félsz ügye?
- Már hogy félnék mikor az első perctől fogva tudtam, hogy azok vagytok! – nevetem fel.
- Tényleg?
- Tényleg!
- De honnan?
- Onnan hogy én egy félvér vagyok! – somolyogtam.
- Hogy mi? – kerekedet ki a szeme! – Félvér vagy úgy, mint Nessie? – hápogta.
- Igen! – majdnem kitört belőlem a nevetés. Két ok miatt is. Egy; rosszul bírom a piát és legalább négy pohárpezsgőt megittam, Kettő; ritkán látni vámpír kikerekedet szemekkel. Én mondom nagyon mulatságos látvány. De azért fegyelmeztem magam és nem nevetem fel. Büszke is vagyok magamra.
- De hát nem is érződik a szagodon!
- Ezt én sem tudom, hogy miért van! Ara gondoltam, hogy talán Apám képességével van összefüggésben.
- Igen ez lehet! De miért nem mondtad eddig? – na, itt is a kényes téma!
- Ezt én is kérdezhetném. Te sem mondtál semmit Édesem! Szóval ne kenj rám itt semmit! – mondtam.
- Tudom és sajnálom! De amúgy ez akkor is más, mert én azért nem mondtam el, mert féltem, hogy majd megijedsz tőlem. Te viszont egész végig tudtad, hogy mi vagyok és Nessie révén azt is, hogy nem tartanék tőled és mégsem mondtad el. Csak játszottad, hogy semmit sem. Tudsz readásul úgy, hogy még Edward sem olvasta ki a gondolataidból. – harapott rá a táméra ő is.
- Hogy mi Edward gondolatolvasó? Mondjuk, ez sok mindent megmagyaráz. – gondolkodtam el.
- Hé, lennél szíves rám figyelni?
- Jah bocsika hol tartottunk kicsit elgondolkodtam! – mosolyogtam rá angyalian.
- Tudod mit?
- Mit, Kicsim?
- Menj a fenébe! – morogta rám.
- Hogy mi?
- Jól hallottad! Most nincs idegzetem ahhoz, hogy a kis játékaidat nézzem! – förmedt rám.
- Milyen játékokat?– szepentem meg! Nem gondoltam, hogy ilyen mélyen érinti, hogy nem vagyok teljesen ember.
- Arra hogy itt magyaráznék neked, meg kérdezgetek te meg nem is figyelsz rám aztán meg mintha nem is csináltál volna, semmit rám mosolyogsz. Én, én most úgy érzem, nem vagyok képes itt maradni, mert még olyat csinálnék, amit nagyon nem szeretnék. – rázta meg a fejét! – Szóval most elnézés, de el kell mennem! Majd Edward haza visz! – mondta búcsúzóul és elrohant. Én pedig ott, hoppon maradva bámultam magam elé. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Jasper-ral összeveszünk főleg azt nem hogy ennyire. Egy éven keresztül soha semmilyen kicsike kis vitánk sem volt. Erre most… Összerogytam. Nem számított sem a ruhám sem a sminkem. Hiszem az egyetlen személy, akinek tetszeni szeretnék, most utál. Sőt lehet, hogy gyűlöl is. Mi lesz velem nélküle? Hisz csak azóta érzem azt, hogy valóban élek mióta vele megismerkedtem. Ez, ez szörnyű!– erre eleredtem a könnyeim.
- Alice!
- Igen? – néztem fel Edward-ra.
- Haza akarsz menni?
- Nem!
- Biztos?
- Igen!
- Tehetek érted valamit? – abba az irányba fordítottam a fejem amerre Jasper elment.
- Azt hiszem, hogy nem.
- Hát… akkor csak egyet tehetek!
- Mit? – pislogtam, hogy tisztábban lássak.
- Elmondom, hogy nem utál, és főleg nem gyűlöl. Ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. Egyszerűen csak ő egy stratéga és minden eshetőségre fel volt készülve ezzel a beszélgetésem kapcsolatba. Vagy legalább is így gondolta. Erre te bejelentesz egy olyan opciót, ami meg sem fordult a fejében. És ez túl sok neki egyszerre. Érted?
- Azt hiszem igen!
- Akkor jó.
- Edward? Még is szeretnék kérni valamit!
- Mit?
- Megmondanád nekem hogy hova ment?
- Igen! A Kecskesziklától 5 km-re Keletre van egy barlang. Oda ment. De kérlek, vigyáz vele! Ő egy harcos, de csak kívül belül nagyon is sérülékeny! Vigyáz, hogy mit mondasz vagy hogyan! Rendben?
- Rendben! Figyelni fogok és köszönöm!

Hale testvére 18.rész

Nos gyermekeim ime itt van egy új fejezet! :) Na de most komolyan sajnálom hogy ilyen sokat szarakodtam vele ill hogy nem is valami hosszú de abban biztosak lehetek hogy ami ezzuntán lesz az nem piskóta! Úgy hogy ennek örömérre megkérlek titteket hogy nem csak hogy megjegyzéseket szeretnék kérni de ötleteket is hogy szerintetek mi lehet Alice titka! De tényleg kivi vagyok hogy kitaláljátok e? Puszcsika! (jah és Mami rád nem vonatkozik a felhívás mert te beavatott vagy és nem akarom hogy elmond!)

Hale testvérek

18. fejezet.

A nagytitkok feltárása! I/II.

Alice szemszöge:

Már napok óta érzem, hogy valami készülődik. Nem rég volt egy éve hogy legjobb barátnőm Nessie elment. De az óta jobban megismertem a Cullen családot. Nővéremként szeretem Bellát és Rose-t, bátyámként Edwardot és Emmett-et. És természetesen szüleimnek tekintem Esmé-t és Carlisle-t. Sajnos az igazi szüleim soha nem ismertem. Mivel nos, igen érdekes körülmények között születem. De mint nem sokkal ezelőtt kiderült nem csak én vagyok ilyen… De még mindig nem tudom, hogy miért olyan izgatott mindenki! Csak pattognak, mint a gumilabda és állandóan rám mosolyognak vagy kacsintanak. Mi a fene folyik itt? Olyan mintha mindenki Alice-korban szenvedne, readásul mindenki állapota igen csak előre haladott.
- Édesem, miért viselkedtek mostanában ilyen… furán?
- Az meglepetés, Kicsim! – kaptam válaszul. Meglepetten pislogtam fel. Én nem szoktam meglepetéseket kapni.
- És gondolom hiába is kérném, hogy mond el, nem fogod igaz? – kérdeztem hát.
- Pontosan, egy szót sem fogok mondani!
- Hát azt majd meglátjuk… - másztam volna Jass-re amikor köhögést hallottam és ez az eszembe jutatta, hogy nem a szobánkba vagyunk. Hanem lent a nappaliban. Azonnal lemásztam szerelmemről és gyönyörű rákvörös színt öltöttem.
- Bocs hogy zavarok! – szólt Bella. – De beszélnem kéne a bátyámmal.
- Nekem pedig rendbe kell szednem Alice-t. – mosolygott Rose. Én csak zavartan néztem rájuk miközben Jasper megcsókolt majd elment Bellá-val.
- Még is miért kéne rendbe szedni? – kérdeztem meg mivel a szemezés nem jött be. Nem azzal van bajom, hogy csinosítani akar, sőt örülök is neki szeretek vásárolni meg a hajammal pepecselni, de most nem értettem az okát.
- Mert a meglepetéshez át kell öltöznöd! Nem mehetsz farmerban! Te kis butus! – mosolygott majd kézen fogott és felvitt a gardróbba (ami mostanában drasztikus hízókúrában részesült) és elkezdett válogatni. Őszintén mondom, segíttetem volna neki, ha megmondja, milyen ruhát keresek. De persze nem mondta „majd meglátod” na, ja, én nem vagyok az a kivárós fazon…
Úgy negyven perc múlva rájöttem, hogy valami nagyszabású készül ellenem. Ugyan is egy élénkszínű „vérvörös”selyem estélyit kaptam. A fekete hajammal és szememmel tökéletesen állt. De én feszengtem. Nem is hiszem, hogy valaha lett volna rajtam estélyi ruha.
- Nos, szerintem még a mesésnél is jobban nézel ki. – kaptam egy puszit az arcomra Rosalie-tól.
- Igen valóban olyan, mint egy álom. – forogtam e tükör előtt. Gyakran mondják rám, hogy néha úgy viselkedem, mint egy gyerek és hogy a nevem tökéletesen illik hozzám.
- Gyere HamuAlice-ka ideje indulni, vár rád a Szőke herceg fehér limóval. És ne aggódj, nem kell éjfélre haza sietned. – Ezen csak nevetni tudtam. Mikor lesétáltunk a lépcsőn kicsit izgultam mit fog szólni Jasper a ruhámhoz illetve, hogy hova is fog engem vinni azzal a bizonyos fehér járművel. De a hatás, amit szerelmemnél elértem nagyobb volt, mint remélni mertem volna. Szó szerint tátott szájjal és kikerekedett szememmel nézet vagy inkább bámult rám. Mire én felkacagtam.
- Nézd csak! Hát nem bomba a csaj? – lökte vállon Em.
- De …de valóban…bomba..a..csaj! – hápogta.
- Hát ez jó még talán Ed sem volt kiütve ennyire Bellától bár ki tudja emlékszem pár NAGY pillanatra…- de ekkor Carlisle befogta a száját. Majd kedvesen rám mosolygott.
- Ne is foglalkozz vele, Kedves. Nagyszerűen nézel ki!
- Köszönöm Carlisle! – értem le végül a lépcsőn.
Mire Jass elém siettet és a karját ajánlotta. Pont, mint egy úriember. Imádtam az ilyen szokásait. Valahogy még dögösebb lett tőlük, ami kész őrület, hiszen ő már amúgy is egy félisten volt.
- Engedelmével, Kisasszony! Szeretném meghívni önt vacsorázni! Elfogadja a meghívásom?
- Természetesen, Uram! A legnagyobb örömmel! – próbáltam nagyon komolynak látszani, de egy kis kuncogást nem bírtam megállni. Ezek után kivezettet az autóhoz (ami lás csodát tényleg egy fehér limó volt.) Nem láttam ki volt a sofőr, de volt egy tippem, hogy Edward az. Egyrészt azért mert csak őt nem láttam sehol. Másrészt pedig azért mert amikor Emmett közelebb ment az autóhoz az morogni kezdett. Így ha nem egy kutya van, bent akkor csak is Ed lehet.
Szerintem legalább húsz percig utaztunk mire végre megállt az autó Szerelmem pedig kisegítet belőle. Amikor körül néztem, hogy nagyábból betájoljam magam. Elképedtem…