Hale testvére 20.rész

Sziasztok! Hát tudom hogy nem sok! De talán több a semminél! Az amit a másikhoz írtam itt is igaz! De ha nem baj akkor ide már nem írom le újra! :) Puszika Jah és kommikat kérek!

Hale testvérek

20. fejezet.

Fájdalom és kétség! II/I.

Jasper szemszöge:

Futottam és futottam. Egyszerűen nem tudtam mit kéne mondanom? Mit kéne éreznem? Olyan volt mintha egész eddigi stratégiai tudásom szabadságra ment volna. Az agysejtjeim meg épp kávé szünetet tartottak… Szinte az első pillanatban, ahogy megláttam beleszerettem. ÉS onnantól időről időre felötlött bennem a bűntudat, amiért nem mondom el neki azt, hogy vámpír vagyok! Sőt a gondolataimmal néha már Edward idegein táncoltam… De… De ő semmi! Az a néhány alkalmat leszámítva mindig tudtam, hogy mit érez és nyoma sem volt sem kétségnek sem bűntudatnak! Bár az is tény hogy a vacsora alatt pont nem éreztem az érzéseit. De bármikor máskor, amikor velem volt nem éreztem nála lelkiismeret furdalást vagy bármi ilyesmit. Sőt mindig nagyon határozott és tiszta érzelmei vannak. Talán pont ez tetszik benne annyira. Hogy olyan határozott és céltudatos mindig tudja, mit akar és az véghez is viszi. Kedves mindenkivel! Valahogy mindig eléri, hogy mindenki megkedvelje. De engem mégis minden lelkiismeret-furdalás nélkül átvert. Sőt még nevetett is rajtam! Nevettet azon, hogy megdöbbentem egy akkor hírtől… egyszerűen nem értem! És nem tudom mit kéne csinálnom!
….
Végre lassacskán lassítani kezdek és most már emberi tempóban sétálok. Megérkeztem úti célomhoz. Gyakran van, hogy kikészülök a képességemtől. Így minden házunk közelében telepítetem vagy kerestem egy olyan helyet ahol kicsit magam lehetek és megnyugodjak! És most az itt vagyok! Ez egy régi kőből épült ház, aminek csak pár szobája és a terasza menekült meg az idő vas foga elöl. Bár ezeket a részeket pedig a természet fogadta vissza magában! Mindenhol indákat és mohát látni! Bár én egy kicsit modernizáltam is csak annyira hogy kényelmesebb legyen! Ha esetleg több napot is itt szándékozok tölteni! Így van itt szőnyeg illetve kanapé! Sőt még a régé kandallót is sikerült megmentenem, így ha arra kerülne sor még tüzet is tudnék rakni! Na, igen ez is csak azért jutott az eszembe pár nappal, ezelőtt mert arra gondoltam, hogy ha Alice a vacsorán jól fogadja a hír miszerint vámpír vagyok, akkor esetleg eltölthetnénk itt egy romantikus éjszakát vagy kettőt. Bár ez most már mindegy! Hisz tárgytalanná vált! Mert bár én őszintén tiszta szívemből szeretem Alice-t. Ő a jelek szerint egész végig csak játszott velem!
- Á! Alice! Miért csináltad ezt! – ordítottam bele az éjszakába!

Alice szemszöge:

Sajnálatos módon én csak fél vámpír vagyok! Így nem futok olyan gyorsan, mint egy igazi vámpír! Főleg ha az adott vámpír ki akar rohanni a világból. Csak akkor lesz esélyem utól érni, ha az elkövetkezendő fél órában megáll! Mivel nem csak a gyorsaságom, de az állóképességem sem olyan, mint az övé! Már csak mert readásul harcos is így csak még jobb a fizikuma! Jaj, istenem! Milyen jó fizikuma is van neki! Mhhh! Eddig soha nem éreztem hátránynak, hogy nem vagyok olyan erős és gyors, mint ők! De most aztán nem is kicsit átkoztam magam érte! Utol akartam érni Jass-t. Megállítani, megcsókolni, de első sorban bocsánatott kérni tőle. Nem gondoltam, hogy… Nem ez nem igaz nagyon is ismertem és a lelkem mélyén tudtam is, hogy nem így kéne elmondanom neki, de nem bírtam magammal. Nem tudom, hogy mi történt hisz soha nem szoktam ilyen sekélyes lenni. Főleg azzal, akit magamnál is jobban szeretek. É mégis! Nem is tudom, hogy van e bocsánat arra amilyen vele voltam! – ekkor kezdett el potyogni a könnyem! De nem tudtam vele mit kezdeni hisz nem volt semmi mentségem, amivel nyugtathattam volna magam! SEMMI!
De ekkor megéreztem, hogy megállt már nem fut! Hál istenek, mert már nem bírnám sokáig! Így sem valószínű, hogy az első öt percben bármi értelmes is kijön majd a számon! Nem mintha utána sokkal több remény lenne! Kezdenek alább hagyni a könnyeim! De akkor meghallottam szerelmem hangját! Bár nagyon el volt torzulva a dühtől, kétségbeeséstől és a tehetetlenségtől. De így is tudom, hogy az övé volt. Ezt ordította:
- Á! Alice! Miért csináltad ezt?
Na, ettől még sokkal inkább eleredtek a könnyeim, mint előtte! Sőt életembe nem zokogtam még annyira, mint most!