Hale testvére 24.rész

Sziasztok! Nos végül egy napot csak késtem, de végül össze hoztam. :D Am azt hiszem hogy a függő vég végül mégis utól ért. :D. Szóval ha kérdésetek van ne habozzatok megírni megjegyzésbe. Remélem tetszik minden kis apró változtatásom. :) Jó olvasást! Puszika:Rosalye.

Hale testvérek.

24. fejezet.

„Én a nagy gonosz vámpír”

Alice szemszöge:

Miután befejeztem az evést még hosszan elbeszélgettünk. Sőt még táncolni is felkért először nem értettem, hogy hogyan akar táncolni zene nélkül, de amint felálltam lágy dallamokat hallottam meg. Biztos voltam benne hogy Edward az, aki leült a zongora elé. Hosszasan táncoltunk, amit én nem bántam, mert legalább volt miért szorosan hozzá bújnom szerelmemhez. De hirtelen eltávolodott tőlem, majd csalódottságomat látva elmosolyodott, de ideges mosoly volt ez. Amit egyáltalán nem szoktam meg.
- Mi a baj? – kérdeztem.Semmi! Gyönyörű vagy!
- Köszönöm. – pirultam el egy egészen kicsit. De ekkor megfogta mindkét kezem majd fél térdre ereszkedett előttem. Én. én ez az, aminek látszik vagy rosszul gondolom? Fogalmazódott meg bennem a kérdés.
- Mary Alice Brandon. Megtisztelnél vele, hogy feleségül jössz hozzám? Ígérem öröké szeretni foglak, amíg csak élek és azután is. – nézet fel rám. JÉZUSOM! Ez tényleg az, aminek látszik. Ő most TÉNYLEG megkérte a kezemet! Eszméletlen. Jah de várjunk válaszolni is kéne. Hatalmas boldog mosolyra húztam a számat, hogy utána ki tudjam mondani életem legszebb két szavát.
- Igen, leszek! – erre ő is boldogan elmosolyodott idegességnek már nyomát sem láttam rajta. Felállt, hogy meg tudjon csókolni. Szenvedélyesen, szerelemmel csókolt, de még így is olyan puhán hogy azt hittem csak álmodom ezt az egészet.
Nem sokkal később már az erdőben sétáltunk, el akartam menni megint arra a helyre ahová az előző vacsoránk után mentünk, hogy „megünnepeljük” az eljegyzést.

Damien szemszöge:

Már harmadik éve hogy őket keresem. El sem tudom hinni, hogy még mindig nem adtam fel, hogy megtalálom őket. Pedig egyre nagyobb az esélye hogy tényleg csak legenda, szóbeszéd nem több. Hajjaj. Most épp egy Skóciában lévő Thurso nevű kisváros erdejében cirkálok. Megfogadtam magamnak, hogy ha itt sem találom meg őket, akkor feladom végre és lelépek, élem a magam gondtalan és magányos életét. Jah a kérdés csak az, hogy tényleg képes lennék rá? Jó kérdés.
Jó húsz perc múlva! Most már tényleg úgy érzem, minden reményemet elvesztetem. Hisz a jelek szerint itt sincsenek… de hé, várjunk csak ez… Igen ez határozottam vámpír szag. Istenem ad, hogy ne egy vándor legyen! Elindultam a szag forrása felé. Nem is voltak messze igen voltak ugyanis egy vámpír és egy másik. Ember talán? Hmm, nem ez egy félvér. Vajon ő lenne Renesmee? Nem hiszem, hiszen ezt mondák bronzbarna a haja és hosszú. De ennek a lánynak fekete és rövid. Akkor vajon ki lehet? A vámpír azonban minden kétséget kizárólag csak is Jasper Cullen lehet. Szóval még is csak léteznek. És végre megtaláltam őket.
- Ki vagy? És mit akarsz? – hoppá a nagy ámuldozás közepette elfelejtetem, hogy észrevehet. A lányt a háta mögé tolta és begörnyedt a tipikus támadó állásba. Ezek szerint ez a félvér lány a párja. Érdekes eddig úgy hallottam, hogy neki nincs párja.
- Békével jöttem Jasper Cullen. Nem kell tartanod tőlem. – emeltem fel a kezem és léptem ki a fák közül. Persze a feltartott kéz vámpíréknál nem nagy cucc, de mostanában annyit voltam emberek közt hogy rám ragadt. Enyje hogy leszek én így a nagy gonosz vámpír?
- Honnan tudod a nevem? És ki vagy? – húzta össze gyanakodva a szemét. De legalább idő közben felegyenesedet a támadó állásból gondolom megunta úgy görnyedezni.
- A nevem Damien és már nagyon sokat hallottam rólad és a családodról a Cullen családról. – mosolyodtam el. – Bár el kell ismernem rólad még nem hallottam, szép hölgy. – néztem rá a fekete hajú lányra. Mire az septiben elpirult csak ennyit tudtam kivenni, mert már állt is elébe a szőke vámpír. Ezek szerint tényleg a párja.
- Mit akarsz tőlünk?
- Békés céllal jöttem Carlisle Cullen – nal szeretnék beszélni.
- És még is miért akarsz beszélni vele?
- Az, ha nem gond magán ügy.
- De gond! – hepciáskodott. Nohát pedig úgy hallottam ő mindig megfontolt és nyugodt és erre tessék, mit tesz a szerelem?
- Jasper kérlek, nyugodj meg! – szólalt meg a lány, mielőtt én bármit mondhattam volna.
- Szia Damien. Örülök, hogy megismerhetlek. A nevem Alice. – nyújtotta felém a kezét. És még mielőtt a szőke bármit reagálhatott volna kezet ráztam Alice-szel.
- Én is örülök, hogy találkoztunk. Igazán szép és ritka neved van.
- Köszönöm. Miért keresed Carlisle-t?
- Egy üzenetet kell átadnom neki. A tartalmát nektek nem mondhatom el, de biztosíthatlak róla hogy békés céllal jöttem. Nincs semmilyen ártó szándékom.
- Abban biztos vagyok. Gyere, mutatjuk az utat. – ajánlkozott. Határozottan kedvelem Alice-t, és bár szerintem jó fej lehet Jasper is egyelőre nem úgy nézzünk ki, mint az örök barik első adása. Na, nem baj.
Ahhoz képes, hogy én úgy gondoltam, hogy az egész erdőt átkutattam, kb tízpercnyi futás után már meg is érkeztünk. Na, ennyit az alaposságomról, és én még csak fel sem hozhatom mentségként a szerelmet.
- Gyere be, lehet, hogy még nincs itthon Carlisle mert általában sokáig bent van kórházba, de ha nincs is itt nemsokára itt lesz. – mosolygott Alice. Miközben bementünk csak nem bírtam magamba tartani a kíváncsiságomat.
- Szóval akkor ő tényleg orvosként dolgozik?
- Igen! Sőt ő a legjobb!
- Hallottam róla, de soha nem hittem volna, hogy igaz. – ámuldoztam. Egy vámpír, aki orvos. Hát komolyan ez az év poénja. És én mégsem tudok rajta egy igazán jót röhögni. Pedig hogy szeretnék.
- Hát ez meg ki a fene? – morogtak már megint rám. Ezúttal egy bronzbarna hajú vámpír volt, de amúgy a tematika ugyan az csaj a háta mögé; pipa, támadóállás felvétele velem szembe; pipa, ótvar módon való kérdezése a származásomnak; pipa. Azta haladunk!
- Szia, Edward. A nevem Damien. – mutatkoztam be.
- Jasper ki a jó franc ez? És miért van itt? – tudakolta. Már épp közbe szóltam volna, hogy „hahó, az előbb mondtam, hogy Damien vagyok” de Alice megelőzött.
- Nyugodjál csak szépen le Edward! – csattant föl. Azta és én még védtelennek meg aranyosnak gondoltam. Ezek után még hatvanszor átgondolom, akarok az útjába kerülni. – Mint már ő is mondta nem „franc” hanem Damien. És Carlisle –jal szeretne beszélni. És ezt el is mondta volna, hogyha nem lennél akkora paré hogy közbe morogj, mint egy kibaszott veszet kutya. Az Isten szerelmére. Nem tudnál csak egyszer az életben normálisan viselkedni? – a végén már fogta a fejét. Szegény! Olyan kis elveszetnek, tűnik.
- Jó, Bocsánat. Nem akartalak felzaklatni. – ölelte át gyorsan.
- Remélem is. Igazán gondolhattad volna, hogy ha veszélyes, vagy valami, akkor nem hozzuk haza. Amúgy meg nem látnád a gondolatai közt, ha valami csúnya dolgot akarna csinálni? – szipogott Edward vállába.
- Nem sajnos nem hallom a gondolatait! – nézet most megint rá metszőn. Juj, ez a tekintett. Komolyan azt nem mondták, hogy az első találkozásra hozzak minimum három plusz tiszta alsót!
- Ne aggódj, ha nem látod, azzal csak te jársz jól. – vigyorogtam.
- Nohát! Megint találtál magadnak valakit, akinek nem hallod a gondolataid. Én a helyedben vigyáznék Bells. Nehogy lenyúlják a pasidat. – jött le nagy vigyorogva egy kétajtós szekrény méretű vámpír.
- Ha jól sejtem, Te csak is Emmett Cullen lehetsz! A falrengető humorod szinte már legendás.
- Jaj, kérlek! Légyszi ha lehetne, ha már egyszer a nagy semmiből egyszer csak előtűnsz, legalább ne növeld ennek az egoista baromnak még jobban az egóját. Már így is át kellett építenünk a házat, hogy beférjen! – ripakodott rám egy szőke cicababa. Anyám Ez tutti, hogy Rosalie.
- Szerbusz Rosalie. Te sem vagy más, mint milyennek mondanak!
- Kösz! Hé Esme vendégünk van! – mire előjött egy újabb vámpír. Oké, azt tudtam, hogy sokan vannak, de hogy ennyire.
- Ó kedvesem! Mi szél hozott erre. A nevem Esme.
- Örülök, hogy megismerhetlek az én nevem Damien. – mosolyogtam rá. – Carlisle-t keresem. – mondtam el már sokadjára.
- Oh, hát ő még a kórházban van. De nem rég telefonált, hogy egy fél óra, óra és jön. Szóval helyezd magad kényelembe addig.
- Köszönöm. – majd leültem egy kényelmes fehér bőrfotelba. A nappali nagyon nyitott volt tele üvegfelületekkel, egy egybe nyitott ebédlővel és az északi részen szinte majdnem közvetlen a lépcső mellett egy kisebb emelvényen állt egy fekete verseny zongora. Állati jól mutatott a nagy fehér falak közt.
- Am szóval Damien. Az én nevem Bella. Örvendek a találkozásnak. - Jött oda Edward párja hozzám félénken. Jah tényleg őt tökre ki is hagytam a sorból.
- Oh, persze ne haragudj! – ráztam vele kezet.
- Ugyan nincs semmi baj! – mosolyodott el.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Már jó pár éve kereslek, de csak most akadtam rátok. Őszintén már kezdtem azt hinni, hogy nem is léteztek csak egy legenda vagytok!
- Hát, mint láthatod, itt vagyunk minnyájan. És elhiheted, igaziak vagyunk. – mondta Alice miközben leült Bella mellé a kanapéra. Ezek után már a többiek is lemertek ülni.
- Most már elhiszem! De lehet, hogy rosszul számoltam de Renesmee Cullen –t én nem láttam sehol. – erre egyszerre szisszentek fel. Na, most jól rátapintottam a lényegre. Persze, ez az Damien végre kezdenének elfogadni erre te, rálépsz a tyúkszemükre. Hát őszinte gratuláció! Én nyertem meg idén is az év tuskója díjat. Hipp, hipp hurrá!
- Bocs, én nem akartam. Csak róla is hallottam. – próbáltam kimagyarázni. – öcsém néha tényleg tök jó lenne, ha bebírnám fogni!
- Ugyan semmi baj! Nem tudhattad! – próbált mosolyogni rám Bella. Hát mit ne mondjak nem igazán jött össze neki.
És épp mielőtt valami még nagyobb (már ha ez fizikailag még lehetséges) baromságot mondtam volna, haza érkezet Carlisle. Épp a legjobbkor. Hú.

Hale testvére 23.rész

Sziasztok! Szeretném ezt a fejezetett Eszternek ajánlani amiért ilyen kedves és nagyon szívmelengető megjegyzéseket ír nekem! Köszönöm széppen neked Eszter! :D Nem biztos hogy sikerült volna megírnom ezt a fejezetett ha te nem írsz nekem! Szóval ezt a fejit neked ajánlom! Remélem tetszik nektek! A következő részben megint történni fog valami! Szóval érdemes lesz tovább olvasni! :D
Puszika: Rosalye!
UI: Ezzen túl annak az embernek fogom ajánlani a fejezettet aki a legszebb megjegyzést írja nekem! :D

Hale testvérek

23. fejezet.

Jasper szemszöge:

Már nem is tudom pontosan, hogy hány napja is vagyunk így kettesben szerelmemmel. A nappalok összefolynak az éjszakákkal. Nagyszerűen érzem magam. Soha nem voltam még ilyen boldog. Néha amikor Alice elalszik, kimegyek a konyhába, hogy hozzak neki valamit enni, szerencsére Esme gondoskodik arról, hogy mindig legyen elég étel. Amiért nagyon hálás vagyok, mert én biztos, hogy nem lennék képes semmi ehetőt készíteni. Viszont most hogy kedvesem ilyen békésen alszik, kezdem érezni az idő múlását abban az értelemben, hogy kezdem nehezen viselni a közelségét. Eddig még nem is gondoltam bele, hogy mennyire nem foglalkoztam a vérével. Pedig hát az én állapotomban szükséges lett volna. Így visszagondolva nagyon felelőtlen voltam. Sőt még most is vagyok…
- Min töröd a kicsike kis fejedet? – énekelte álmos hangján kedvesem. Észre sem vettem, hogy már nem alszik.
- Miért?
- Nagyon ráncoltad a homlokod, ami nálad semmi jót nem jelent! – vigyorgott.
- Miért? – én és a választokos szókincsem.
- Mert ez azt jelenti, hogy valami olyanra gondolsz, amivel magadat kínozhatod. Lehet, hogy túl sok időt töltesz Edward-al? – erre a nappaliból Emmett erőteljes nevetését halhattuk.
- Ez nem igaz.
- Ahan! Szóval akkor min is gondolkodtál?
- Azon hogy… - basszus. – Na, jó neked van igazad! Azon gondolkodtam, hogy milyen felelőtlen vagyok!
- Miért is?
- Mert nem figyeltem oda, hogy elmenjek időben vadászni. Mi lett volna, ha megtámadlak. Sőt még most is megtámadhatlak.
- Jasper! Ez te sem gondolod komolyan ügye?
- De!
- Miért nem bízol meg magadban? Vagy bennem? Én bízom, benned tudom, hogy soha nem bántanál. Ideje lenne, hogy ezt te is felfogd! – nézet mélyen a szemembe.
- De…
- Nem Jass nincs semmi de! Ha úgy érzed, hogy szomjas vagy akkor szólsz és elmegyünk vadászni! Ennyi pont pecsét. Oké? – hogy tudja ezt ilyen könnyedén venni?
- Oké! – csókoltam meg!
Ezután felöltöztünk és elmentünk vadászni. Csak ekkor döbbentem rá, hogy még soha nem láttam vadászni. Sőt még soha nem voltunk közösen vadászni…

3 hónap múlva!

Alice szemszöge:

Már hónapok óta éljük szerelmemmel a „mézes heteinket”. Igazán boldog vagyok. Igaz sokat gondolok még Nessie-re bár tudom, hogy nem voltunk túl sokáig barátnők. De akkor is aggódom érte. Nem tudom, hogy mi van vele és ez nagyon aggaszt. Már csak azért is, mert a család többi tagján is látom, hogy bár próbálnak erősek, lenni és nem sokat keseregni még is nagyon fáj nekik a veszteség. Meg tudom érteni őket. Hisz még bennem is élénken él a kép, amikor megjöttünk szerelmemmel a sétáról. Esme térdre esve szorongat egy levelet ami Nessie írt neki. Jasper fuldokol, mert mint most már utólag tudom érezte Esme fájdalmát én odarohanok, hogy megtudjam mi történt és akkor megláttam a levelet, amit hátra hagyott az egész családnak. A kezembe vettem és nem akartam elhinni a tartalmát én is elkezdtem zokogni térdre borultam és pont ebben az időpontban jött meg Edward és Bella. Életemben nem hallottam és nem is szeretnék még olyan velőtrázó sikolyt és ordítást hallani, mint amit akkor este ők hallattak. De minden szempontból megértetem őket. El sem tudom képzelni milyen, lehet elveszíteni egy gyereket. Én… Nagyon megrázó esemény volt még Rosalie és felsikoltott fájdalmában. Órákig szinte egy nő sem tudott magáról a Cullen villában. Én is csak órákkal később voltam képes annyira magamhoz térni, hogy észrevegyem a leveleket, amiket külön név szerint voltak címezve. Mindenki kézhez vette a saját levelét és bár én nem tudom, hogy a többiek levelében mi állt, de onnantól kezdve hogy elkezdtük olvasni a leveleket senki egyetlen könnycseppet sem ejtett. És az óta sem. Őszintén szólva Nessie szavai fájtak, de még is erőt attak ahhoz, hogy bízak benne semmi baja sincs és egy nap majd újra látom őt.
Kedves Alice!
Bár tudom, hogy csak nem régiben ismertük meg egymást én már most is úgy érzem mintha világ életemben ismertelek volna. Komolyan gondolom. Te vagy a legjobb barátnőm és ez örökre így is marad. Nem változtat semmi sem rajta. Kérlek, hogy nem szomorkodj, miattam én hidd el, hogy jól vagyok, még ha az utóbbi napokban nem is tűnt úgy. Csak egy kis időre van szükségem, hogy új életet kezdjek. De biztos vagyok benne, hogy egy nap még találkozunk. Őszintén remélem, hogy Jasper –rel összejönnek a dolgok. Ő egy nagyon kedves ember, figyelmes, szenvedélyes és hiszem, sőt tudom, hogy tényleg szeret téged. Még ha nem is vallja be magának. Kérlek, hogy vigyázz rá és bár tudom, hogy te is szereted, ne is tagad, vigyázz, hogy soha ne törd össze a szívét. Ő egy nagyon érzékeny lélek, még ha nem is vallja be. Igaz hogy nagy harcos, de érző nagyon is érző szíve van. Ezt soha ne feled. Én bízom és hiszek benned.
Sok boldogságot! Szeretettel_: Renesmee Cullen.

Komolyan felzaklatnak a szava. Különösen így visszagondolva a nemrég történtekre. Mintha előre tudta volna, hogy mi fog történni is figyelmeztetett. De én gondatlanul nem fogadtam el figyelmeztetését. De most hogy Jasper újra elhívott vacsorázni nem hagyom, hogy bármi baj történjen ez egy tökéletes este lesz. És kész nincs a világon olyan dolog, ami elronthatja. Én biztos vagyok benne.
Ma este egy fekete testhez simuló fekete selyemruhát viselek. Rosalie segítettet a hajamban is a sminkemben. Már egészen megkedveltük egymást. Amikor megtudta annak idején, hogy félvér vagyok kicsit megharagudott rám. De aztán hogy látta Jass mennyire boldog. Megbocsátott nekem. Még szerencse hogy ő szeret vásárolni, mert ha ő nem lenne, Bellát az életbe nem tudnám elrángatni magammal. Nem értem mit nem szeret a vásárlásba. De legalább elértem, hogy a családban a nők össze fogjanak abban az ügynek az érdekében miszerint egy ruhát maximum csak egyszer vehetnek fel. Kivétel minden személynek csak egy ruha. A fiúk nem igazán lelkesedtek, de az mellékes volt. Bellának azért tetszet, mert így segíthet más embereken, Esme -nek pedig mert több ruhát vihet el az árvaházba, Rose-nak és nekem, pedig azért mert így gyakrabban van okunk vásárolni, menni!

Jasper ismét segített kiszállni az autóból. Újra ugyan arra a tisztásra jöttünk. Örülök ennek, mert szerintem nagyon szép hely és nem akartam, hogy akárcsak egy kicsit is nehezteljen szerelmem erre a helyre a múltban történtek miatt. Viszont az utazás közben annyi változás azért történt, hogy Edward helyett Emmett volt a sofőr. Őszinte leszek szerintem ezt igazán kihagyhattuk volna. De ilyen kis apróság, mint húsz perc önfeledtek nem nevezhető vacsorázási etikettet hallgatni Dr. Emmett Cullen előadásában, nem fogja letörni a hangulatom! Ez így is tökéletes este lesz!
Most a menü is más volt, előételnek garnéla rákot kaptam, főételnek párolt zöldség plusz párolt rizs volt rántott gombával a desszert pedig meggyes pite volt. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Esme főzte, mert ilyen finomat még életemben nem ettem.
- Még egy kanál és kipukkadok! – dőltem hátra.
- Hát akkor nagy szerencse, hogy villával eszel! – mosolygott rám. Egész végig még ettem árgus szemekkel nézte, ahogy eszem. Én meg nem tudtam hova pirulni már attól az átható tekintettől.
-