Hale testvére 19. rész

Sziasztok! Remélem tetszeni fog a fejezet! Nem hiszem hogy ilyenre számitotítok! Minden esetre ilyen lett! Azért remélem tetszik! Ha nem... ! Minden esetre két igencsak nagy fejlemény van benne! Puszika! :D
Hale testvérek 19. fejezet.

A nagytitkok feltárása II/II.

Alice szemszöge:

Egy tisztáson voltunk, amit fák öleltek körül. A fákon lámpák, lampionok és szalagok voltak, mindez így nagyon giccsesnek hangzik pedig meseszép volt. A rét közepén egy asztal állt gyönyörűen megterítve. Az egész hely olyan hihetetlen volt és olyan varázslatos hogy nem tudtam betelni a látvánnyal…
Amíg én legeltetem a szemeimet Jasper engem nézett és szerintem még vésővel sem lehetet volna, levakarni az elégedet vigyort az arcáról. Most hogy kezdet bennem feloldódni a látvány okozta bénulás, megfogtam a kezét és rámosolyogtam jelezve ezzel, hogy mehetünk az asztalhoz. Mikor odaértünk az asztalhoz, kihúzta a széket miután elfoglaltam a helyemet ő is leült velem szemben. Őszintén soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen romantikus vacsorára hoz majd el. Bizonyos technikai okok miatt. De ez most mindegy, Itt vagyunk, és én ki akarom élvezni a pillanatot.
- Ez egy meseszép hely! – áradoztam.
- Egyet értek! – mosolygott. – De nálad nem szebb!
- Ugyan már! – kuncogtam.
- Kérsz pezsgőt?
- Igen! – így töltött nekem majd magának is!
- Ha megengeded! – lépet oda hozzám majd felemelte a tálamat fedő izét.
Alatta rántott sajt volt sült krumplival, és ha jól láttam tartármártással. Persze mindez nagyon ízlésesen tálalva.
- Ez nagyon finomnak néz ki! – jegyeztem meg.
- Szerintem az is! Egyél nyugodtan.
És én enni is kezdtem, míg ő szokás szerint nem evet egy falatot se csak mozizta, ahogy én eszek. Mondjuk meg is lepődtem volna, ha enni kezdet volna. Miután végeztem vele így szóltam.
- Hát ez remek volt! Most pedig nyögd ki végre, hogy mit szeretnél!
- Ezt meg hogy érted?
- Valamit szeretnél elmondani ezért hoztál ide! – intetem a körülöttünk lévő fákra. - Vagy talán tévedek
- Nem, nem tévedsz!
- Akkor lennél szíves elmondani? – próbáltam nem sürgető hangnemben mondani.
- Tudod ez nem olyan egyszerű! Mert tudod, én nem vagyok… - itt a szemembe nézet. – nem vagyok ember. – itt pedig lehajtotta a fejét.
- Tudom!
- Mi? – nézet fel rám kétkedőn.
- Tudom, hogy vámpír vagy, ahogy a többiek is azok! – dőltem hátra a székben. Már komolyan attól féltem, hogy valami baj van. De csak el akarta mondani, hogy vámpír a szíven. (mondjuk ez egy kicsit fura, hogy ezt mondom, de mindegy) Amúgy is kíváncsi voltam mikor mondja már el.
- De hát hogyan… és, és mióta? Na meg nem félsz ügye?
- Már hogy félnék mikor az első perctől fogva tudtam, hogy azok vagytok! – nevetem fel.
- Tényleg?
- Tényleg!
- De honnan?
- Onnan hogy én egy félvér vagyok! – somolyogtam.
- Hogy mi? – kerekedet ki a szeme! – Félvér vagy úgy, mint Nessie? – hápogta.
- Igen! – majdnem kitört belőlem a nevetés. Két ok miatt is. Egy; rosszul bírom a piát és legalább négy pohárpezsgőt megittam, Kettő; ritkán látni vámpír kikerekedet szemekkel. Én mondom nagyon mulatságos látvány. De azért fegyelmeztem magam és nem nevetem fel. Büszke is vagyok magamra.
- De hát nem is érződik a szagodon!
- Ezt én sem tudom, hogy miért van! Ara gondoltam, hogy talán Apám képességével van összefüggésben.
- Igen ez lehet! De miért nem mondtad eddig? – na, itt is a kényes téma!
- Ezt én is kérdezhetném. Te sem mondtál semmit Édesem! Szóval ne kenj rám itt semmit! – mondtam.
- Tudom és sajnálom! De amúgy ez akkor is más, mert én azért nem mondtam el, mert féltem, hogy majd megijedsz tőlem. Te viszont egész végig tudtad, hogy mi vagyok és Nessie révén azt is, hogy nem tartanék tőled és mégsem mondtad el. Csak játszottad, hogy semmit sem. Tudsz readásul úgy, hogy még Edward sem olvasta ki a gondolataidból. – harapott rá a táméra ő is.
- Hogy mi Edward gondolatolvasó? Mondjuk, ez sok mindent megmagyaráz. – gondolkodtam el.
- Hé, lennél szíves rám figyelni?
- Jah bocsika hol tartottunk kicsit elgondolkodtam! – mosolyogtam rá angyalian.
- Tudod mit?
- Mit, Kicsim?
- Menj a fenébe! – morogta rám.
- Hogy mi?
- Jól hallottad! Most nincs idegzetem ahhoz, hogy a kis játékaidat nézzem! – förmedt rám.
- Milyen játékokat?– szepentem meg! Nem gondoltam, hogy ilyen mélyen érinti, hogy nem vagyok teljesen ember.
- Arra hogy itt magyaráznék neked, meg kérdezgetek te meg nem is figyelsz rám aztán meg mintha nem is csináltál volna, semmit rám mosolyogsz. Én, én most úgy érzem, nem vagyok képes itt maradni, mert még olyat csinálnék, amit nagyon nem szeretnék. – rázta meg a fejét! – Szóval most elnézés, de el kell mennem! Majd Edward haza visz! – mondta búcsúzóul és elrohant. Én pedig ott, hoppon maradva bámultam magam elé. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Jasper-ral összeveszünk főleg azt nem hogy ennyire. Egy éven keresztül soha semmilyen kicsike kis vitánk sem volt. Erre most… Összerogytam. Nem számított sem a ruhám sem a sminkem. Hiszem az egyetlen személy, akinek tetszeni szeretnék, most utál. Sőt lehet, hogy gyűlöl is. Mi lesz velem nélküle? Hisz csak azóta érzem azt, hogy valóban élek mióta vele megismerkedtem. Ez, ez szörnyű!– erre eleredtem a könnyeim.
- Alice!
- Igen? – néztem fel Edward-ra.
- Haza akarsz menni?
- Nem!
- Biztos?
- Igen!
- Tehetek érted valamit? – abba az irányba fordítottam a fejem amerre Jasper elment.
- Azt hiszem, hogy nem.
- Hát… akkor csak egyet tehetek!
- Mit? – pislogtam, hogy tisztábban lássak.
- Elmondom, hogy nem utál, és főleg nem gyűlöl. Ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. Egyszerűen csak ő egy stratéga és minden eshetőségre fel volt készülve ezzel a beszélgetésem kapcsolatba. Vagy legalább is így gondolta. Erre te bejelentesz egy olyan opciót, ami meg sem fordult a fejében. És ez túl sok neki egyszerre. Érted?
- Azt hiszem igen!
- Akkor jó.
- Edward? Még is szeretnék kérni valamit!
- Mit?
- Megmondanád nekem hogy hova ment?
- Igen! A Kecskesziklától 5 km-re Keletre van egy barlang. Oda ment. De kérlek, vigyáz vele! Ő egy harcos, de csak kívül belül nagyon is sérülékeny! Vigyáz, hogy mit mondasz vagy hogyan! Rendben?
- Rendben! Figyelni fogok és köszönöm!